2013. december 30., hétfő

MOST NEM SIETEK

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S, míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
.....
érik csendesen
erő, győzelem....
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Turmezei Erzsébet verse, mely tökéletesen illik......







2013. december 22., vasárnap

KARÁCSONYI GONDOLATOK




Az adventi hetek alatt óhatatlanul mindnyájunk gondolatai a karácsonyi ünnepek körül járnak.

 Anélkül, hogy újra olvasnám, próbálok vissza emlékezni tavalyi bejegyzésemre. Emlékszem, hogy a mértékletességről írtam Arról, hogy ne hajszoljuk agyon magunkat, és ne az ennivalók és ajándékok sokasága legyen az ünnep lényege. Azután az is az eszembe jut, hogy jómagam mennyit tudtam betartani az intelmekből. Azt hiszem nem túl sokat. A terített asztal roskadozott a finomságoktól és ajándék is jutott bőven mindenkinek.

Most pedig felmentem önmagamat a betarthatatlan fogadalom alól. Egy esztendő alatt sokat bölcsülhet az ember és beláthatja, ami nem megy azt ne eröltessük. Sikerült meggyőzően hangzó elméleteket is gyártani hozzá.
Regényes történetek, régi családi emlékek mind arról szólnak, hogy hogyan próbálnak még a legszegényebbek is, az erejüket alaposan megpróbálóan, a legszebbé és leggazdagabbá varázsolni a karácsonyfa alját. A gyermekeket ilyenkor elhalmozzuk, igyekszünk minden kívánságukat teljesíteni. Olyan ez mintha a Kisjézust ajándékoznánk meg, hiszen a Gyermek eljövetele a mi gyermekeink létének is örömünnepe .
A felnőttek pedig a Szeretet jegyében ajándékoznak egymásnak , mert néha a szó kevés, jó azt megtámogatni valami kedvességgel.
A terített asztal az Anyák ajándéka, azoké, akik míg csak élnek addig etetik a fiókáikat. Pont karácsonykor ne tennék ?
Érdekes, hogy a megrögzött ateisták, vagy másvallásuak sem tudják kivonni magukat a bűvölet alól. Ők is örömmel készülődnek, ajándékokat vesznek és készítenek, és nem mondanak le az ünnepi étkektől sem. Így van ez jól.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok örömteli készülődést és eljövetelekor szépséges, békességes, szeretetben bőséges...

BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS REMÉNYEITEKET BEVÁLTÓ ÚJESZTENDŐT !

Szeretettel, Irén

2013. december 10., kedd

SZÉKELYFÖLDI LEGENDÁRIUM



Csodálatos társasjátékra leltem, ( no lám mire nem jó az internet) Székelyföldi Legendárium a címe, és jár hozzá térkép meg a legendák könyve . Meg is vettem izibe az egyik unokámnak karácsonyra. Most pedig hírét vettem, hogy megérkezett hozzánk (Magyarországra) a kifestő könyv. A "készlet" akkor lesz teljes, amikor elkészül a rajzfilm, amiből a fenti rövid ízelítő látható.
A társasjáték igényes szép kivitelezésű, segítségével (és a térképpel) bejárható az egész Székelyföld . Igazi családi ,játszva-tanulós szórakozásnak ígérkezik.

Bőjte Csaba testvér ajánló szavait idézem :

"Gyerekneveléssel foglalkozom és tudom, hogy a gyerekeknek eszménykép, példakép kell. Olyan személy, olyan történet, amelyben az ő kis életük gondjait, problémáit fellelhetik és útmutatást is kapnak a megoldásukhoz. Régebb ezeket a legendákat, történetecskéket, eseményeket azért mesélték, cifrították, szépítették, hogy az embernek erőt adjanak ahhoz, hogy megvívja a maga kis harcait. A mai ember is találkozik nehézségekkel, gondokkal, a gyermekeink is, úgyhogy nagyon örvendek ennek a sok legendának. Nem is gondolnánk, hogy ilyen kis területen, mint Székelyföld ennyi érdekes és izgalmas dolog történt. Igazából minden történet arról szól, hogy érdemes jónak, kitartónak, bátornak lenni, mert a jó előbb-utóbb elnyeri jutalmát. És hogyha ez olyan sokszor bejött, hát akkor miért ne jönne be a mi életünkben is? "

Ez itt ugyan nem a reklám helye, mégis szívesen ajánlom,  még felnőtt társasjáték kedvelőknek is.

2013. november 30., szombat

COMING OUT.....DE




...nagyon sajnálom, itt sem hull le teljesen a lepel. Csak bekukucskálni lehet. Nem szolgálhatok semmi izgalmassal sem a magam, sem a családom intim magánéletéről. Ráadásul most sem a heti, sem a napi menü nem kerül terítékre és az időjárás viszontagságairól is máshonnan kell tájékozódni.
Nem takargatok semmit, nem is fedem el a magánügyeimet, csak nem beszélek róluk. Legalább is nem mindenkinek, itt a nyilvánosság előtt. Mert ez az internetes napló nem igazi napló. Egyszerűen csak lejegyzem ami éppen foglalkoztat, vagy olyan velem történt eseményeket, amelyekről azt képzelem, hogy mást is érdekelhet. ( ha meg nem, hát nem)
Aki csak kissé  figyelt rám, így is sok mindent megtudhatott rólam,  sőt,szinte mindent.

Ma csak egy kicsit a kultúráról, s a kulturálódási lehetőségekről, lehetőségeimről egy pár szót.

Kezdem a színházzal. Valamikor a zene és a könyv után a legmagasabb rendű szórakozásnak tartottam.
A mai modern színház nem tetszik. Nem szeretem a színpadon a durva szavakat, az obszcén jeleneteket és a bele erőltetett politikát. Azt sem, ha örök érvényű és hatalmas műveket kevésbé tehetségesek átírnak.
Azért természetesen ma is születnek  igazán élvezetes, értékes előadások.

A filmekből hasonló értékrendszer szerint válogatok. Nagyon sok jó filmmel találkozom mind a moziban, mind az archívumokban. Ezekről időnként írtam is.

A televízió nagy gond. Nagy gond, mert a legkönnyebben elérhető forrás lehetne, itt van az otthonomban, nem kell utazni érte, de bármíly sajnálatos, többnyire csapnivaló. Leginkább a fő műsoridőben.
Kivételek itt is vannak. Vicces, de több sorozat is kedvemre való mostanság. Például a  "Szulejmán", pedig nem teljesen történelem hű, de érdekes török szemszögből nézni .
Azután itt van az "Élet sava, borsa", mely egy nagyon kedves és többnyire vidám, mai lengyel folytatásos.
Felhőtlenül jó mulatság nekem a "Sztárban sztár", amit eleinte nem mertem megnézni. Egyszerűen elegem lett a sztárkeresésekből, meg a vele járó színvonaltalanságból és a nyilvánvaló bundákból. Ez azonban valami más. Itt a legfontosabb a humorérzék, a színészi tehetség, az utánzó képesség. Régen nem nevettem annyit, mint péntek esténként. Jó látni ismert művészeknek a "másik oldalát". Néha még meg is mozgat egy kicsit a zene, bár táncnak nem merném nevezni amit művelek.

A Duna televízió műsorán ,és sok egyéb csatornán, felsorolhatatlanul rengeteg értékes film, ismeretterjesztő lelhető.Legtöbbször napközben, tehát nyugdíjas időben. Így ha a TV-n múlna nem unatkoznék. Szerencsére egyébként is ismeretlen számomra az unalom. Míg csak könyv és zene létezik.
Most éppen Ugron Zsolna "Erdélyi mennyegző"-jét olvasom. Báthory Anna történetén keresztül a 17. század eleji Erdély és Magyarország történelme elevenedik meg. Ez az írónő első történelmi regénye. Más műfajban már remekelt, azért vettem meg az új könyvét is. Nem csalódtam, a letehetetlen könyvek egyike.
Szintén ide sorolnám Colleen Mc.Cullough, ausztrál írónő krimijét. Tőle ez a műfaj nekem újdonság. A "Tövismadarak" és más család és történelmi regényei után kíváncsivá tett, vajon mit tud mint krimiíró. Nem okozott csalódást. Bármelyik műfajhoz nyúl, mindenben tökéleteset nyújt. Ebben is.

No és nem utolsó sorban, igazi örök szerelem a Zene is, így nagybetűvel, a ringató, a felkavaró, a vigasztaló, mint  minden műfajában meglelhető örömforrás.

Időnként, többnyire karácsony előtt, kézműveskedem, mindenfélét kipróbálok. Nem nagy alkotások, de nekem örömet szerez a készítésük, és talán, reményeim szerint, néha-néha a megajándékozottnak is.

Végezetül, ami gereblyézés közben ötlött az eszembe. A rímek és a ritmus is sántít, de hát mit lehet várni egy kérges tenyerű kerti munkástól ????

Az ág hegyén egy árva sárga falevélke lengedez,
-Oly jó volna itt maradni, telet várni,  ismeretlen évszak ez.-
Szélben reszket, hóban fázik, nagyot sóhajt, s alászáll
Lenn alatta, lent a földön milljom társa várja már.




2013. november 3., vasárnap

ITT JÁRT......



 
 
A SZÁJ, A SZEM, A KÉZ
 
 
A száj, a szem, a kéz
Nem szól, nem lát, nem kér
Nem hív,nem vár, nem is él
az már elmúlt, de fáj tovább.
 
Itt járt, itt kelt, itt élt
ki volt, ki nem, miért
adott ha volt, szeretett, dalolt
remélt, csakúgy mint én
 
sose tér haza már,
soha nem lesz új nyár
se víg nevetés, ölelés
csak sír a föld
és bánat köde hull rám
a fák leborulnak némán
 
az ősz, kacaj', a csend
borong, bolyong, mereng
lehullt levél, valakit idéz
a száj, a szem, a kéz




( Rúzsa Magdi szívbemarkolóan szép dala, meghallgatható a you tube-on, én nem tudtam ide tenni.)
 

2013. október 21., hétfő

GRAVITÁCIÓ




Gondolom, számtalan bejegyzés születik az új film hatására. Ez is egy lesz a sok közül.
Adhattam volna más címet is, például: Vonzások és taszítások, Egyedül, Világűr, stb. de a legjobb az eredeti.Minden benne van, az is amit csak akkor értünk és érzünk meg, ha már láttuk a filmet.
Szándékosan nem olvastam kritikákat, mert a beharangozók is túl sok információt adtak, és én nem szeretem ha egy bizonyos irányba terelgetnek.
Nekem elég volt az is, hogy a titokzatos világűrben játszódik, csodás és eredeti , vagy annak tűnő, felvételek vannak benne.
A mondanivalót illetően nem volt elvárásom, tudván, hogy hol készült. Elegendőnek éreztem volna, ha a technika és a trükkök elvarázsolnak. Mindehhez képest kellemesen csalódtam.
Persze a csinn-bumm sem maradt el, bár én  kicsit csendesebbnek gondoltam a végtelen, sötét világűrt.
Visszatérve a mondanivalóra, meglepően értékes és időtálló gondolatokat fogalmazott meg. Mindazokról a gondolatokról , kérdéseinkről, amelyekre mióta a világ világ, keressük a válaszokat.
Ez az a mozi amely mindnyájunkhoz szól, mert mindegyikőnknek vannak veszteségeink. Veszteségeink, melyeket ki-ki másként vészel át. És vannak időszakaink amikor olyan magányosnak érezzük magunkat, mintha a végtelen világűrben lennénk, hiszen abban is vagyunk.
Van a filmben egy mondat és két apró jelenet amiért akkor is érdemes lett volna végigülni, ha a többi csapnivalóan rossz lett volna. ( nem volt)
Nem idézem szó szerint a mondatot, csak a lényegét, ami, úgy éreztem, hogy hozzám, Hozzád, Hozzátok szól : Tanuljunk meg elengedni, amikor itt az ideje !!!
Nem lelketlenségre, érzéketlenségre tanít, hanem a túlélésre, és annak az értelmére.
A jelenetek???
Az egyik, az a bizonyos "magzati póz", amikor a főhősnő úgy érezte, hogy a szörnyűséges végzet helyett biztonságos helyre került. Jelen esetben úgy érzem, az anyaméh a Föld nevű bolygó lehetne. (nem véletlen a feltételes mód)
A másik a súlytalanságban, a világűrben lebegő könnycseppek. Így lebegnek a világmindenségben az én, és mindahányunk bánatban-magányban elsírt könnycseppjei,  örökkön-örökké.

Tulajdonképen úgy éreztem, hogy azt is mondja nekünk a film, hogy mit is keresünk ott fent, van elég tennivaló idelent is, és mindenütt jó, de legjobb otthon. Meg azt, hogy a fantasztikus technika nem csak előre visz, hanem rombol is,immár nem csak idelent, hanem az űrben is, lásd a  magunk termelte űrszemetet.
Sajnálatos, hogy nyoma sem volt a mennyországnak, nem véletlen, már régóta sejtem, hogy itt ezen a csodagömbön kell keresnünk a mennyországot, mert az itt van. (mint ahogyan a pokol is.)

Mindent egybevetve, a film értékes, gondolatébresztő és látványos, nem bánja meg aki megnézi, habár a  3D-s szemüveg mellé néha el kelne a füldugó is.
                                                                                                                                                     Feltétlenül javasolnám az Oszkár-díjra :-)))))

2013. október 16., szerda

NEKEM ALMA !




Kedves kortársaim minden bizonnyal ismerik a cim jelentését: Nekem alma, vagyis mindegy, nem érdekel.
Én most nem így értettem.
Napok óta az igazi, fán termett,  szép és piros  alma a főszereplő az életemben.
Kezdődött a szedéssel . Majd a raktározás gondjai jöttek, melyek azért nem megoldhatatlanok. Ez a mennyiség csak egy kicsi háztartáshoz mérten nagy, s a  gyerekek is nagyon szeretik az almát.

Most pedig megunhatatlanul követik egymást az almás palacsinták, piték, szószok, kompótok, levesek. S, nem utolsó sorban maga a friss és zamatos, lédús gyümölcs.

Ebben a hirtelen (?)  rámszakadt nedves , szeles novemberi időben alma aszalásra adtam ősz fejemet. Az egész házat belengi egy, a  gyermekkoromra emlékeztető, finom illat.

Hajdanában, amikor még kicsi lány voltam, volt egy finom meleget adó,  fehér, zománcozott, ember magasságú, soklyukú zefir kályhánk. Annak a nyílásaiba tettük télen az almát. Odakünn valóságosan zord, ámde szépségesen havas fehér telek dúltak. A szobában pedig csodás sültalma illat lengedezett.

Azt a hangulatot,valaha volt családot, azt az illatot-ízt idézi most fel ez a modern tűzhely.
Mert ez a mindenkori tűzhelyek örök feladata. Összekötni a múltat és a jelent.






2013. október 5., szombat

HA VOLNA MÉG......







Egy hangulat, amit ez a dal indít el bennem, amely biztosan nem az, amit kiváltani akar.
Szavak és dallamok, nem az enyémek. Mégis.......az én vallomásom is.
Vajon elér-e........ oda ........ Hozzá ?



2013. október 1., kedd

"ŐSZBE CSAVARODOTT A TERMÉSZET FEJE...."

Itt maradt a kertben a vasárnapi nyár búcsúztató, bográcsozós, szüretelős   nap, enyhén füstös illata.
Érdekes aprólékosabban megfigyelni az őszt, tetten érni az elmúlás pillanatait, melyben máris, és észrevehetően benne van az újjászületés .
Azokon a fákon, melyek korán lombja vesztettek, láthatóak a jövőév ígéretét hordozó alvórügyek.

A borostyán afféle igazi tréfája a természetnek. Mikor a többiek pihenni készülnek, ő akkor virágzik, a méhek, darazsak örömére.

A jonatán almák gyönyörű pirosa vidáman kandikál ki , a még zöld lombok közül.
Van egy sárgára érő fajta is. Nagyon öreg almafa. Göcsörtös, görbe törzse már alig bírja az ágait, lombja szinte nincs. Egy utolsó erőlködéssel még kihordja idei gyermekeit, némelyik koraszülötten hullik a földre.
Olyan mint egy kicsi, meghajlott öreg anyóka, ki már számlálja a napjait.

A szőlő idén kisebb szemű fürtöket termett a szárazság miatt, de mézédes. Darazsak sokasága zsong rajtuk, Gyorsan le is szedem a maradékot, de egy keveset hagyok az apróbb-nagyobb szárnyas éheseknek.
A seregélyek is próbálkoznak, mert van még  a domboldalban később érő fajta a tőkéken.
Rengeteg diót gyűjtöttem és kaptam.
Szedtem a kertben, és  úton-útfélen. Jövő ilyen korig kitart. Remélem lesz ki megtörje. Mégis. Nem tudom megtenni, hogyha bárhol látok egy gazdátlan szemet, le ne  hajoljak érte.

Ebéd a teraszon, szőlőleveleken átszűrődő bágyadt, kicsit melengető napsütésben. Bogrács alján kevéske maradék pörkölt, benne főtt szalonnabőrke, füst ízű, finomabb mint új korában, besűrűsödött szafttal, friss kenyérrel tunkolva.

A vasárnapi szüreti almás pitének - melynek a szüreti jellegét a belehintett szőlőszemek adták- már csak az emléke maradt.

Elgondolkodom egy hasonlaton. Olyan a család, mint a kert.  Mi , nagyszülők, vagyunk a göcsörtös almafák.
Gyermekeink, még termő korban, de már a kicsi rügyeket, az unokákat gondozzák.
Így megy ez, mióta a világ-világ, és jól van így.




2013. szeptember 18., szerda

UTAZUNK, UTAZGATUNK.....





Néha jókedvünkből és sokszor muszájból. (müssen:szükséges)
Nemcsak gőzösön, sőt azon már csak ritkán. Ellenben utazunk vonaton, héven, buszokon, villamoson. (Az autózást most kihagynám.)
Hajdanában az utazás nem volt nagy kaland, illetve az volt, csak másképpen.
Egy balatoni útra  szinte egy teljes évet készültünk, lélekben és valóságosan is.
Viszont nem kellett különböző elővigyázatossággal felkészülni. Erre sem térek most ki, csak kisebb-nagyobb kalandjaimat mesélem el.
Lesznek köztük kedvesebbek is.

Sokszor utazom vonaton, és már régen jegy nélkül. Ilyenkor a személyimet mutatom meg. Ritkán olvassák el figyelmesen, inkább az arcomat vizslatják, ki tudja miért :-)))

Az a bizonyos fiatal kalauz viszont "kiolvasta", aki a következőt fűzte a látottakhoz :
-Milyen zivataros időkben tetszett születni !!!! - (1944)

A helyi buszjáratokon érdekes szokások dívnak.
Nem kap mindenki jegyet a fizetősök közül, ellenben nekik megáll a busz két megálló között is.
Gyakran vagyunk tanúi, hogy a busz vezetői menet közben telefonálnak, uzsonnáznak, beszélgetnek, és urambocsá cigarettáznak. Nem ritkán mindezt egy időben, az autópályán, kamionok között. Jönnek a mindennapi iskolás leánykák, és a fiatalabb sofőrök mellett álldigálva beszélgetnek, szakadó esőben, jeges úton ,nagy forgalomban is.
A busz elején lévő szolgálati ülést is kizárólag ők használhatják, kivéve ha felszáll egy  kigyúrt.....stb.

Az ellenőrök többnyire békén hagynak ( fent említett kérdő csodálkozás az arcomon :-))))
Ám a női ellenőrök nem mindig. Régi jó szokásom szerint mindkét kezem tele, plusz hátamon a zsákom, zsákomban a... nem, nem a mákom, hanem kb. 20 kiló egyéb.
 Metróállomás. Kék karszalagos, kellő hivatástudattal felvértezett hölgy, zord arckifejezéssel. Gondoltam, meglágyítom a szívét. Mondom neki: Nézzen rám kedvesem, elhiszi, hogy a hetvenediket taposom???? Nem szeretném letenni a cuccot, előszedni az igazolványt. Látom, nem hatottam meg, nagy sóhaj, lepakolászás, táskában kotorászás. Megmutatom !!!!
Erre a fontos lény : arckifejezése nem változik, de mondja engesztelésképpen - Tudja , éppen az előbb ment itt el ,egy magánál sokkal rozogább utas és képzelje, még bérlettel utazott.-

Ezt a mókát eljátszottam egy szimpatikus, ámde gondterhelt arcú férfi ellenőrrel is. A körülmények és súlyok hasonlóak voltak. A kérésem is, melyre nem érkezett válasz, de intett, tovább mehettem. Belém bújt a kisördög és azt mondtam neki, hogy igazán lehetne udvariasabb is. Nem értette, csak bámult, hogy ő igazán nem.....Mondom neki:  jólesett volna, ha elkéri az igazoló iratot. Hirtelen felderült az arca és hamiskás mosollyal rám kiáltott, hogy azonnal igazoljam magamat. Majd bocsánatot kért. Jót mulattunk :-))))

Egyszer, kis híján kiraboltak a metrón. Kedves és dolgos család, apuka, anyuka, és a "fiatalok" munkában.
Az a napi horoszkóp mentett meg, amelyben egyébként nem hiszek, de figyelmeztetett, hogy vigyázzak az értékeimre.

Melbournei történetek is vannak. Amikor megérkeztünk, eleinte a kevésnél is kisebb nyelvtudással, de utazni kellett. Előre szerettem ülni, hogyne mulasszam el a megállóhelyet, ahol le kell szállnom. Vesztemre, mert a buszsofőrök szeretnek beszélgetni. Hogy mi mindenre válaszoltam a "yes" (igen) szócskával, azt most már borítsa a feledés jótékony homálya.

Hamar megtanultam az udvariassági szabályokat, melyeket itthon is használok. Felszálláskor kölcsönösen köszönés, mely angol nyelven a "hogy vagy, hogy van", vagy jó reggelt, stb. Leszállásnál az utas elköszön és megköszöni, hogy utazhatott. (Thank You Driver !) Anyázásra, verekedésre nem emlékszem, de az ellenőrök sokan vannak, bár udvariasak, de ott is kérlelhetetlenek .

2013. szeptember 15., vasárnap

AZ AUSZTRÁL FILMEKRŐL....




......köztudott, hogy jók.  Többnyire. Azután vannak még a nagyon jók.
A "Vörös kutya" (Red Dog) ez utóbbi csoportba tartozik. Hogy mennyire és miért jó, azt csak az tudja igazán megítélni aki élt már Ausztráliában.
Ez már nem is egyszerűen egy Ausztrál film, ez maga az Ausztrál lelkiség. Benne van mindaz ami Ausztráliából hiányozhat annak aki elhagyta, és benne van mindaz ami jobbá tenné az életünket itthon.Ha lenne.
Sokat mond annak is, aki csak hírből ismeri a "vörös országot". Nem csak egy történet a sok közül, amelyben kutya a főszereplő, s ha jól meggondoljuk nem is "csak" a kutyáról szól.

Szeretettel ajánlom !  (ha még nem láttátok)   :-))))

2013. szeptember 14., szombat

TEGNAP MÉG......

......kint bóklásztam a kertben, rőt fényű napsütésben, billingéreztem diót, szedtem szőlőt és fügét, gyűjtögettem a hullott almát, mely kompótnak még tökéletesen jó.
Mára megjött az az eső, melyről érezni, hogy már nem az enyhet hozó, hanem az áztató, télire tartalékoló.
A rádióban ködökről is szóltak a hírek.
A ködről senki sem írt szebben, szívhez szólóbban, mint Fekete István. Szinte érezni az ízét-illatát, mert igenis van a ködnek íze is , illata is, nemcsak rejtegető, opálos fehér színe.

"Szeretem a ködöt, mely eltakar, és egyedül lehetek benne.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt,mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek tán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, hanem egymást is szeretjük."

Szedegettem a diót, a karácsonyi bejglibe valót, és csodálkoztam azon, hogy a fa mennyire ragaszkodik a gyermekeihez. A - szinte varázsütésre egyszerre- felrepedt külső dióburkok olyanná váltak, mint az anyák kezei, melyek ez utolsó pillanatig fogják kicsinyeik kezét, nehezen engedik el, de végül, ki kell nyílniuk és az utódok belepottyannak az ismeretlen jövőbe.

A jövőnek gyűjtögettem én is a "múló időben". Karácsonyban és húsvétban, együttlétekben reménykedve, miközben a múlt is velem volt.

Ezért juthatott az eszembe ez a csodás Wass Albert vers , az ŐSZI VÁGY, mely akár  nekem is , de előbb-utóbb mindnyájunkhoz szólhat.

Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne.....

Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon...
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.

2013. augusztus 28., szerda

HOL VOLTAM, HOL NEM VOLTAM ?






Hogy merre jártam azt többnyire tudja a kedves ide tévedő blog-olvasó.
Most inkább arról írnék, hogy hol nem.
Érdekes műsort láttam a Viasat History csatornán, "Jane Austen rajongói" címmel.
Mindenkinek ajánlom jó szívvel, aki romantikus érzelmű, szereti a fent említett írónő műveit, s korának Angliáját.
Ez a film juttatta eszembe, hogy Bath az az angol város, ahová évtizedek óta vágyom. Különleges hangulata hatással van rám,s filmeken-regényeken keresztül is megérint.
Az angol ember kissé gyermekded, játékos, mindenhol és mindenre fogadásokat köt.  Ünnepelni tud, számunkra jelentéktelennek tűnő dolgokat.
Óriási a Jane Austen kultusz Bathban (is), regényei máig hatnak , gondolatait irodalmárok, pszichológusok, történészek boncolgatják.
Korának öltözékeit boldogan varrják és hordják. Alkalmanként ezrével lejtenek benne hölgyek és urak Bath utcáin. Pedig Jane nem Bath szülötte, s nem is ott halt meg.
Nem J.A. miatt vonz az a csodás fürdőváros. Valamikor réges-régen egy hatalmas plakáton láttam először a Royal Crescent ( Királyi Félhold)  félkörívű épületsorát, a Római fürdőt, és azonnal éreztem, ezt látnom kell. Ott kell járnom a falai között, koptatnom köveit, éreznem a történelem néha viharos, néha békésen lengedező szeleit.
Az álom még nem valósult meg, de ha lenne "bakancslistám", Bath minden bizonnyal rajta lenne.

2013. augusztus 27., kedd

BAKONYBÉLBE MENNI......



......immár két esztendeje, nem ugyanazt jelenti mint hajdan .
Mégis, egyik szemem sír, a másik meg az öröm miatt könnyezik. Elérkezett a második szomorú évforduló. Lassan megszokom, hogy a falu, s azon belül a kolostor, mindig tartogat meglepetést. Ami nem lenne váratlan, ha figyelemmel kísérném modern kori szerzeteseink honlapját.

Ünnep és nagyon hosszú hétvége lévén, már az is csodaszámba ment, hogy volt szabad szoba a szállodában.
Szeretem ezt a hotelt, mert nem rongyrázós, nem drága, de amit nyújt azt kedvesen és színvonalasan adja. Nem utolsó sorban jó a konyha is. Legalább is néhány napig jó, azután el kezd vágyakozni az ember egy kis hamisítatlan hazai paprikás krumpli után. Gondolnátok, hogy a svédasztalos büfé reggeli, (mely kb. 50 fogásból áll) legkelendőbb étele a bundás kenyér ?

Augusztus huszadikán reggel elindultam a templomba, ahol annak idején a búcsú istentiszteletet tartották-tartottuk.
Meglepetésemre, a templom olyannyira tele volt hívőkkel, de még tán nem hívőkkel is, hogy alig leltem ülőhelyet. Annyira elfoglalta a gondolataimat a saját bánatom, hogy ott tudatosult bennem, itt most Szent István- napi misét tartanak a szerzetesek. Bensőségesen szép volt, ismerős liturgiával, ami olyan otthonos érzést ad az embernek,s ami a nem templomba járónak idegen. Az ismerős szövegek, dallamok, az összetartozás érzését adja. Engem pedig átlendített az  emlékezés nehezén.

A szabadban tartott kenyér és bor szentelését még a hirtelen kerekedett zápor sem tudta megakadályozni, mert a kellő pillanatban lett vége, így a kenyér, s mi sem áztunk meg.
Ki-ki haza ment, én pedig visszamentem az üres templomba, hogy kicsit csöndben és magamban lehessek együtt Vele, aki miatt mentem.
Egyszerre mellém telepedett az egyik szerzetes, és akkor már ketten üldögéltünk csendben, mígnem én elkezdtem mesélni,s ő csak hallgatott. Majd megölelt, és mielőtt elment hívott, hogy menjek délután is, mert az arborétum szentelése lesz.

Ezután vittük gyerekeimmel az emlékezés mécsesét és virágát, bejártuk az emlékezés útját, valóságosan és képletesen is. Majd ebéd, nagy beszélgetések, ahogy lennie kell és illik.

A délutáni szentelésen is több száz ember vett részt. Az arborétum csodaszép, a szeretet vendégség bőséges volt, melynek fogásait a falu lakói készítették.
                                                                                                                                                               Ha az "időm" engedi, abba a kertbe még visszatérek, mert ott sétálni az maga a megnyugvás.

2013. augusztus 17., szombat

TALÁLKOZÁSOK




Dsida Jenő : Összetartás, szeretet


Bús sirámú rengetegben
felzokog a torz halál,
bűnös arcú esti fantom
pusztulásról prédikál.

Régi nyájunk szertezüllött,
földeinken dúlt rögök,
s körbe lengőn, kárörvendőn
kacagnak az ördögök.

Ők pusztítnak, ők csinálták,
szavuk átkot, bajt hozott,
gyűlölködést, szertehúzást
s minden ember átkozott.

Árva ember lelke mélyén
pattannak a bűncsirák
s jószándékok elhalódnak
mint a dérütötte fák.

Mesterük volt szent kereszten
meghalt értük hajdanán,
mégse tudnak könyörülni
önmaguk és más baján.

Ütlegelnek, hajba kapnak,
irigységtől mind beteg.
Hahotáznak őszi szörnyek
s haldoklik a rengeteg.

Jaj ne halljam, jaj ne lássam,
hullj le, hullj le drága mély
édes álom, elfelejtő-
könyörülj meg rajtam, éj !

Hull az álom, jő az álom
elűzi a rosszakat.
Hóbelepte láthatáron
közeleg egy kis csapat.

Tűzzel, hittel, lobogóval
olyan, mint a régi nyáj,
fejük felett angyal szárnyal
és királyuk nagy király.

Napkeletről fényigézet
homlokukra ránevet,
s énekelnek, zengedeznek
sose hallott éneket.

" Amikor már álmot látunk,
mikor minden elveszett,
egy remény van, egy igazság,
összetartás, szeretet!

Kéz a kézben, új utakra
Két szemünkbe szél havaz
duzzadó erőnk felujjong
s int felénk az új tavasz."

Hull az álom, jő az álom,
elűzi a rosszakat:
hóbelepte láthatáron
lépeget a kis csapat.

Szent zenéjű rengetegben
elnémul a torz halál
s bűnös arcú esti fantom
már hiába prédikál.

Ma reggel hallottam egy riportműsort. A Misztrál együttes tagjaival egy zenés beszélgetést, mely a fenti megzenésített verssel zárult.
Értelemszerűen nem Dsida Jenővel találkoztam, sajnos ! Ámbár azt nem sajnálom, hogy a Misztrál együttessel viszont igen.
A Börzsönyben kirándultunk néhány évvel ezelőtt, ahol is egy túrákkal, turisztikával kapcsolatos rendezvény zajlott vadregényes körülmények között.Szegény Erdei Zsolt is elsuhant mellettünk, először egy fura fekvős biciglivel, majd később az aszfalt úton is, az első hazai elektromos töltésű autóban.
Mikor már meghallgattuk az előadásokat, melyek a gyaloglás örömeiről és az egészséges életmódról szóltak, megnézegettük a kiállított sportruházatokat, a természetjáró egyesületek hívogató plakátjait, megkóstoltuk az ennivaló és innivaló finomságokat, sétára indultunk a berekbe.
Egyszerre egy vidám társasággal találkoztunk, akik hívtak, hogy tartsunk velük, mert mindjárt kezdődik egy koncert a Misztrál együttessel. Mi akkor még  nem tudtuk, hogy ők fognak játszani, ők a hívogatók, csak mentünk velük, mert az valamiért olyan jó és hangulatos volt. Cseverésztünk, mint két kiránduló társaság szokott, ha találkoznak . Mentünk együtt, az erdőben felállított, rögtönzött kicsi színpadig és hagytuk magunkat elvarázsolni. Ott derült ki, hogy az odakészített hangszerek útitársainkra vártak.

A fenti verset 1926-ban írta Dsida Jenő. Milyen jó lenne, ha  úgy érezhetnénk , ez  már  csak a múltról  szól.

2013. augusztus 15., csütörtök

APRÓSÁGOK, DE NEM FELTÉTLENÜL


1. Lám-lám, nem csak a régi idők sörét, hanem a tejét is vissza lehet hozni.
Ebben a nosztalgiázó, "retrót" kedvelő világban igazi gyöngyszem ( milyen jó, hogy sokszor használható még manapság is az utóbbi szó) a Cserpes tejivó. Habár ez itt nem a reklám helye, de mégis érdemes szót ejteni róla. Évtizedekig sírtuk vissza a hajdanvolt Marx-téri Tej-büfét, melynek méltó utódjáról lészen itt szó.
Mára Cserpesék már országos hálózattá növekedtek , ét- és itallapjukon minden megtalálható mi szem,s szájnak ingere. Nem csak kizárólag tejből készült ételek, mert péksütemények, saláták is. Méghozzá kiváló minőségben.
Tejberizs hidegen vagy melegen, fahéjas cukorral, vagy kakaóval megszórva. Pohár tej a szomjazónak, házi fagylalt, (nem porból lett) saját főzet . A vaníliának vanília íze van, amiként a tejnek tej íze.
A kakaós csigát egy ügyes fiatalember szemünk láttára süti és enkezével rakosgatja tálcára, csinosan elrendezve.
Emberek üldögélnek kint és bent mint egy kávéházban, tehetik, mert kávé is van, jeges is, csodás tejszínhab koronával, szintúgy a kakaó is. Sokan vannak, mindig sokan, de a fiatalokból álló kiszolgáló személyzet jókedvű és mosolygósan készséges, még késő délután is.
Bátran merem ajánlani, ha még nem tettétek, érdemes végig kóstolni az összes joghurtot, tejfölt, s szinte mindent.
Találka helynek sem utolsó. Én mindezt az egyik budai bevásárlóközpontban próbáltam ki, s nem bántam meg.

2. Forró nyári délutánon, amikor úgy éget a nap, hogy csak leeresztett redőnyök mellett elviselhető az élet, a félhomályban még olvasni sem lehet. Ilyenkor vetemedik az ember televízió nézésre. Ha már nem lehetek vízparton, legalább a képernyőn nézegetem a Balatont a "Balatoni nyár" műsorban. Mindig muzsikál vagy ugri-bugrizik valaki, valakik, sokszor magas színvonalú előadók. Bámészkodó is akad bőven, a műsor a parton sétálók szeme és füle hallatára zajlik. A háttérben látható  közönség néha ügyet sem vet a szinpadon zajló eseményekre, hanem telefonál.
Szinte hallom : Mariskám, kapcsold be a televíziódat, benne vagyok a műsorban. S vadul integetnek :-)))

3. Ültem a villamoson, velem szemben egy korombéli hölgy, aki a szemüvegét tisztította. Mikor a magáéval végzett, átnyújtotta nekem a tisztító kendőt, mondván, hogy kár lenne egyszeri használat után eldobni. Gondoltam, ezt a kedves és hasznos gesztust én is megpróbálom. Sajnos a korosztályom nőtagjai már bizalmatlanok, annyiszor csalódtak, hogy nem hisznek a fülüknek, sem a szemüknek, arcukra ül a bizalmatlanság, a gondolatuk, hogy vajon mit akarhat ez itt. Szomorú !

4. Szintén televízió, nyár, rekkenés, mellettem kicsi hároméves. A műsorban egy különleges, hosszú orrú teknős. Bendikém így szólt : tudod Mama, azért olyan hosszú az orra, mert sokat piszkálta és Pinokkió orra lett.

5. Ez is Bendi egyik szóalkotása, mely a nyeremény és a győzelem szóból született és ujjongva kiáltja: győzemény, győzemény !!!!

6.  Bendi felmarkolta a szülei által asztalon hagyott aprópénzt, s kicsi kezében szorongatva közölte velem, hogy:  Mama, meggazdagodtam ! Mondom neki, honnan veszel ilyet, te kicsi emberpalánta, mire Ő, a Magyar Népmesékből :-)))))

Itt a vége, fuss el véle !!!

2013. augusztus 13., kedd

SZŰR-REÁLIS

Semmi ágán semmi ül, semmi nótát hegedül....


Mentem, de jöttem is
ettem ételt egyszerűt,
éltem az életet, az egyszerűen nagyszerűt
fénylett a fény, sötétlett az árnyék....
fordítva soha, soha, soha.....
gyöngyözött a gyöngyös gyöngy
libbent a lebbenő lebegős libegő levegő,
ajtók, ablakok, kapuk, kilincsek
zöld, kék, sárga, nincstelen kincsek
virágok óhhh és könyvek ahhh
toszkánák toszkánájának álma kísért az ártéri erdőkben
boldogságban csalódtam, csalódásban boldogan
futottam
réten
úton
úttalan utakon
idebenn és odakünn
lelkemből lelkedzett
lélekszakadott
holnap
holnapután
örökké.........

2013. augusztus 8., csütörtök

KÉSZÜLŐDÉS






38 fok, celziuszban mérve, árnyékban. Olyan meleg van, hogy még a medencéig sincs kedvem kimenni.
A benti 26 fok arra késztet, hogy kezdjek el készülni a találkozóra. Gondolati szinten már összeállt , valóságosan pedig a hűtőben vár sütésre a pogácsa, a sajtos-sonkás papucskák. Néhány üveg Heineken üvege párásodik a sör kedvelőinek.
A kertben érik a korai muskotályos szőlő, abból is szedni kéne.
Mindig élmény barátokkal találkozni. A barátokkal egy húron pendülünk, félszavakból is......, és nem értik félre egymás humorát, s ha véletlenül mégis megesik, nem torolják meg.
Ha régen találkoztunk, izgalmas az is, hogy ki mennyit változott az egymástól időben és sok-sok kilométerben mért távolság alatt-miatt.

Most várakozom.

2013. augusztus 5., hétfő

A CSODÁLATOS TISZA-TÓ....








.....méltán illeszkedik az idei nyár élményei közé.
Szinte hajszálra ugyanezen az út(víz)vonalon csónakáztunk, mint ami a videón látható.
Csak a valóság sokkal szebb.
A holtágak árnyas rejtekeit, a tündérrózsák szűzies fehérségét , a tündér fátylak aranyló sárga színét leírni lehetetlen. Fényképen is csak avatott művészek keze munkája nyomán kelhetnek életre a víz és az ég színe változásai.

A nádasok vízi madarai úgy élik az életüket mintha háborítatlan lenne az élőhelyük.
A rekkenő nyári hőség sem tudta megrontani az élmények "ízét".
A poroszlói Ökocentrum nem véletlenül vált közkedvelt látogató hellyé ilyen rövid idő alatt.(2012-ben nyitották meg) Kihagyhatatlan! Nem horgászok számára is számos meglepetést ígér, és be is váltja.

Kis unokám 8 halat fogott. Ragyogó színű vörösszárnyú keszeget, kárászt, s még ki ismeri milyen halakat, melyeket rövidke fotómodellkedés után már vissza is eresztett a vízbe.

" Hej halászok, halászok"....itt sokat foghat a hálótok !

2013. július 22., hétfő

A CSEH SÖRÖZŐBE.........





A BLOGTALIS KÖRBE..... ( És nem ám "az,Arany Ökörbe,a haveri körbe..." )


Szinte kultikus helyeknek számítanak már: a "Prága söröző", no és a "Rózsavölgy söröző", melyeket Stali által ismerhettem meg. Többnyire ezeken a helyeken jövünk össze,(meg még máshol is, de ez most nem lényeges,) mi blogtulajdonosok. Egy cseppet sem homogén társaságként, mindenféle nemüek, koruak, érdeklődési területüek, mégis egymást jól kiegészítők.
De senki ne gondolja ám, hogy itten a sör a lényeg ! Pedig de. Vagyis mégsem. Csak segít fájó sebeinket kenegetni.Afféle jóféle. Mondhatnám, gyógyír. Szóval, jó ha van ebben a nagy melegben, sőt télen is :-))))


Azért ittunk mi mást is, szép világítós zöldet, csak úgy hemzsegtek benne az E-számok, meg a mesterséges szinezék,a cukor, s minden mi ártalmas. Finom volt és citrom és narancs is volt a pohárban a mérgezett héjával egyetemben, tehát tele volt korunk minden vívmányával.
Stali híján a "hermelin" kimaradt :-)))

Sajnos- hál'Istennek Juniknak, aki ezt a délutánt ügyesen megszervezte, egy árva jótanácsot sem tudtunk adni, mert Ő most igen-igen rendben van. Helyette minden jószándéku segíteni akarásunkat Töprengőre zúdítottuk, aki ezt elég jól viselte.Mint azt is, hogy elmaradt az általa remélt városnéző séta a kalauzolásával. Remélem sort kerítünk még az "idegenvezetésére", mert nagyon sokat tud a város történelméről és nevezetességeiről.

Itt, ahol lakom, az Istenke hátamegett több kilométernyire, hétvégén alig van közelekedési lehetőség.Fehérvárra még csak-csak, de vissza már nagy a valószínűsége, hogy gyalog kell megtenni a kb. 20 kilométert. De ott kellett lennem, mert saját szememmel akartam meggyőződni Boróka testi-lelki állapotáról, t.i. sok aggasztót írt mostanában.
Szerencsére viszonylag jó erőben és nagyon jó hangulatban volt, férjeurával egyetemben. Robinak köszönhetem, hogy nem lett belőlem otthontalan, mert hazarepítettek.

Nagyon kellemes, estébe hajlón beszélgetős, nevetős délután volt. Ha valaki nem látott , csak hallott volna minket, azt hihette, hogy egy csapat diák váltja meg egymást és a világot. Ha meglátjátok a fényképeket....ajjaj :-)

Köszönet Mindnyájatoknak, és hamarosan folytatása következik, de most valahol máshol. De hogy sör lesz az szinte biztos :-))))

2013. július 17., szerda

FIESOLE, AVAGY A KONCERT




Tavaly ősszel, elfoglaltság és egyéb okok mián, lemaradtunk az itthoni Dead Can Dance koncertről. Nosza, nézzük csak meg, hogy hol láthatók, hallhatók legközelebb, javasolta a legkisebb gyermekem, s mit láttunk? Toszkánában, azon is belül Fiesole-ban.
Tulajdonképpen így kezdődött (internetes jegy vásárlással) ennek a nevezetes útnak a szervezése.
Gondoltuk,ha jegy már van, a többi csak kialakul köré időközben.
A Dead Can Dance együttes az örök szerelmek egyike a Baraka film óta. ( ha még nem láttátok, az internetes mozik világában fellehető.)

Fiesole, túlzás nélkül mondhatom, Toszkána egyik gyöngyszeme. Ha azt írom, hogy festői, akkor nagyon prózai voltam.
Firenzéből busszal mentünk, vagy 10 kilométert. Szűk utakon szaladt a jármű a toszkán dombok között, szerpentíneken.Ha kitettem volna a kezem, megérinthettem volna a fák lombját, vagy néhol a házfalakat.
Jellegzetes és pazar villák ,olajfa ligetek, ciprusok között száguldottunk.
A római kori település főterén ért minket az első nagy csábítás, kirakodóvásár formájában, pazar "cuccok" az asztalkákon, kincsek tömkelege.
Azután a remek kis kiülős helyek, ahol ettünk-ittunk és bámészkodtunk.
Egyszerre feltünt, hogy ahogy közelgett a koncert kezdetének az ideje, egyre több embert láthattunk feketébe öltözve.
Gyermekem elmondta, hogy az együttes 1981-ben alakult Ausztráliában és alternativ rockzenével indultak, és ez volt a magyarázata a hajdan volt fiatal rockkerek és utódaik fekete ruházatának.
Az idők során az együttes, élén a két csodás hangú énekessel sok zenei irányzatot megpróbált, és a népzenei elemektől kezdve szinte minden zenei műfajt belefoglalt a dalaiba. Végül eljutottak a spirituális mélységekig és a világhírnévig.
Ez a mély lelkiség fogott meg minket is.
Remélve, hogy a pirosdzsekis nagymama nem fog nagyon kiríni a tömegből, egy üveg jó toszkán borral felszerelkezve elindultunk a "tetthelyre", amikor is jött egy újabb ámulat. Habár tudtuk, képeken láttuk, mégis lenyűgözött minket a római-kor beli anfiteátrum, rálátással a valódi toszkán "díszletekre."
A legfelső sorban ültünk, a sokszázados köveken, melyekre párnákat helyezett a figyelmes rendezőség. Még sütött a nap és mi próbáltuk elhinni, hogy ittvagyunk, és mindjárt megszólal a várva-várt muzsika, s a dalok.

A fenti videón látható-hallható készülődésnek, hangolásnak nem voltunk szem és fültanui, akkor mi még kint eszegettünk . Később ott ültünk középen, a legfelső sorban, a korlát mellett jobbról ülő fekete alak helyén, aki feltehetően a hangzást ellenőrizte.

A koncert nyolcnapon túli maradandó nyomokat, emlékeket hagyott a lelkünkben.
Nem csak a miénkben, mert utánozhatatlan stílusukat már sokan próbálták másolni, mégis, bárhol csendül fel az eredeti, az könnyen felismerhető.

Egész koncert alatt gyűltek, gyülekeztek a felhők a látóhatáron, de a végéig nem esett egy csepp sem.A buszra viszont már egy ázott,zenétől, no meg a jó toszkán boroktól kissé megittasult de békés társaság gyömöszölődött fel.
Szerettek minket a római kor Istenei !!!!

2013. július 9., kedd

Ó, A BALATON........





Azért ma sem rossz, tanusítom :-))))
A sárgabarack pedig türelmesen megvárta, hogy hazaérjek, és nem érett túl.
A virágaim is csak annyira kókadtak le, hogy könnyűszerrel feltámasztottam őket. Locsolás közben szinte hallottam megkönnyebbült sóhajtásukat, és egy halk "köszönömöt". Irány a kicsi medence, ahol most nem én fogok dagonyázni, hanem egyik unokácska pancsol és "horgászik" a magunk fabrikálta horgászkészséggel, mű halacskákat, s egyebeket. amit csak a csöpp kezével rá tud ügyeskedni.
Akadnak szép pillanatai, órái is az életnek :-)))

2013. június 27., csütörtök

TOSZKÁNA


Magunk mögött hagyva az Adriai tenger csodáját,Velencét, utunk egy darabig a Pó síkságon folytatódott. Hatalmas bab-ültetvények az országút mellett és a jellegzetes olasz síkvidéki épületek. Majd egykettőre az Appeninek szerpentínjei, viaduktjai, alagútjai rémisztették nyúlszívemet. Jó és gyors utakon, röpke 500 km. és hipp-hopp, máris Firenzébe érkeztünk, a világörökség városába.

Megvallom, Toszkána dícséretét, ezeddig, amolyan divatos passziónak, affektálós nyavalygásnak, gondoltam, habár amit olvastam, vagy filmen láttam az nekem is tetszett.
Nos, a valóság felülmúlja a képzeletet.

A belvároshoz közel, csinosan berendezett lakás volt a szállásunk. Itt is beállítottuk az autót a parkolóba és attól kezdve leginkább "gyalog bizon' legföllebb ha omnibuszon", szóval tömegközlekedési járművekkel utaztunk.

Szerencsések voltunk, mert a "napsütötte Toszkána" a legszebb arcát mutatta. Kellemes meleg volt és csak elviselhető létszámú turista. Még minden csuda-friss zöld.
Én, aki először jártam ott, szerettem volna mindent egy este "felfalni". Pedig sok kilométert be kell járni, ha minden nevezetességet látni akarunk, és akarjuk, eleinte többször is.

Választani kellett és természetes volt, hogy elsőre a DÓM-ot látogatjuk meg.
Teljes nevén: Cattedrale di Santa Maria del Fiore és korának nevezetes építésze, Brunelleschi tervezte a kupolát.(érdemes elolvasni a Wikipedián az építkezés folyamatát és az építészek neveit) 1296-ban kezdték építeni, és az építkezés 150 évig tartott.

Elképesztő érzés ott állni a téren, amelyről azt olvastam, hogy Firenze nagyságát volt hivatott hirdetni.
Ellentétes érzések dúltak kebelemben. Lenyűgözött az épület-együttes mérete, anyaga,többszínű márvány díszítése, és most ne vessetek meg érte, de mégsem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Az érzés, az egyértelmű csodálat, amely Velencében egy percig sem volt kétséges, itt érzelmi válságba sodort. Szinte éreztem, hogy köröttem évszázadokkal azelőtt éltek szellemei lebegnek, s várják, hogy ( képletesen) térdre boruljak az emberi szellem és tudás nagysága előtt. Micsoda erőfeszítés, erőfitogtatás az emberek felé, és micsoda igyekezet túlszárnyalni Isten "alkotásait". Micsoda igyekezet Isten dicsőítésére!

Többször visszatértünk ide - szinte minden út idevezet- ez volt az érzés. Később rájöttem, hogy miért. Azért, hogy legyen idő a részletekre is. Liliomos Mária Székesegyháza fogva tartott és nem engedte a kétkedést.Este is látni kell, hallgatni a Campanile (harangtorony) harangját.
Fogva tart és nem enged. Képzeletben most is ott állok, hallom a felettünk cikázó fecskék csivitelését, s ha lehetne, máris indulnék, hogy újra Dante, Boccaccio,Donatello, Petrarca,Michelangelo......lábanyomában lépdelhessek. Azt hiszem, hogy a saját kicsinységem és jelentéktelenségem érzése zavart meg.(folyt.köv.)

2013. június 11., kedd

VELENCÉT LÁTNI ÉS .........

(Vigyázat, a fogalmazásban a "felsőfok veszély" nem csak nyomokban található !!!!!!!)


.......nem, nem meghalni, sőt még sokáig élni és emlékezni rá.
Tudom, Toszkánát ígértem, ami egy kicsivel még messzebb van, de nem szaladhatok annyira előre az időben, hiszen annyi minden történt "előtte". Jó is, és kevésbé jó.

Volt egy esküvő. Szívet melengető, egyszerűen szép és bensőséges. A legidősebb fiam és ujdonsült menyem ,rátették egymásra a legkellemesebben viselhető béklyót, a karikagyűrűt.
Országunk egyik legszebb területén, a Dunakanyarban. Ritkaság számba megy ez manapság. Nem házasodnak ez emberek, szinte csak válnak.

Azután jött a vihar. Szerencsére nem az ifjú pár életében, hanem valóságosan, és hatalmas villámlással, dörgéssel. A villám belé csapott a házam előtti telefonoszlopba, s ezzel hosszú időre (szerencsére csak a virtuális életben) elzárt a világtól.
Mindent tönkre tett ami a házban a telefonnal kapcsolatban van. Időbe telt mire újra lett telefonvonalam, modemem, internetem és ismét működött a biztonsági berendezés.

Volt még sok-sok együtt töltött idő unokákkal, remek, gyerekeknek való programokkal. Várlátogatás Visegrádon, séta Budakeszi vadasparkjában, a Margitszigeten .Születésnapok és találkozások barátnőkkel.

Nem hagyhatom ki a kertészkedés örömét sem, mely sziszifuszi munka, eredménye csak rövid ideig élvezhető, mindig újra kezdendő. Felénk gyakori volt az eső, ami nem csak termésnövelő, hanem úgynevezett gyomtermelő is. Ezek a gaznak titulált növények gyakran szép virágúak, s mindjárt ott a dilemma, lenyírni, hogy, úgymond, rendezettnek tűnjön a kert, avagy gyönyörködni színpompájukban.

Elérkezett az utazás ideje is, melynek első állomása volt Velence.
Nehéz az élmény megfogalmazására és átadására szavakat találni. Aki járt már ott az tudja miért, aki meg nem, az csak úgy járna mint én. Hiába ismertem képről, filmekből, könyvekből, elmesélésekből szinte minden szegletet, mikor ott álltam a Szent Márk tér közepén, bizony , sokat látott szemeimből kicsordultak a könnyek.
Nem szeretnélek közhelyekkel untatni Benneteket, de azt hiszem nincs más lehetőségem. Ezt már a a bejegyzés címe is sejteti.

Az odavezető autóút sem volt mindennapi. A Szlovén hegyvidéken át , Ljubljana felé, a síparadicsom most zölden, viaduktok és alagutak, s egy elhatározás: ennek az országnak több időt kell(ene) majdan szentelni. Egyszer csak leértünk a magasból, a táj megváltozott, hegyvidékiből, tenger közelivé vált, meleg lett és szárazabb a levegő.A manapság már láthatatlan határnál mégis érezhető lett, hogy másik országba érkeztünk.
Más típusú házak, más rendszerben fizethető autópálya díjak és más dallamok a rádióban, no meg a pergő, izgalmasan-ismerős olasz nyelv, mind-mind élmény ,olyan mint az első szerelem kóstolgatása.

Velence külvárosában , egy csepp kis szállodában aludtunk. Nem szeretem az ilyen ál-pompát mímelő berendezéseket, bútorokat, tapétákat, ott mégis el tudtam fogadni. Gyorsan felvittük a bőröndöket a szobába és már indultunk is a "lagúnák városát" meghódítani. Busszal mentünk a buszpályaudvarig, s onnan gyalog, vagy vaporettóval.

A legfiatalabb fiammal és menyemmel utaztunk, nekik köszönhetem az élményt. Ők már jártak Olasz honban, és remek kalauznak bizonyultak. Nem részletezem az épületeket, tereket, tornyokat, csatornákat, nem zengek dicshimnuszt a gondolákról, ezt már nálam avatottabbak megtették. Szerb Antal írása Velencéről, vagy a Vikitravel részletes, mindenre kiterjedő ismertetője erre alkalmasabb.Kisebb horderejű, ámde személyesebb jellegű élményeket osztanék meg inkább. Például azt, hogy ott lehet igazán finom és hamisítatlan olasz ételeket enni ahol a helyi lakosok esznek. A turisták által látogatott étkezdék egyen-kosztjától mentsenek meg az égiek.Pont olyan mint itthon. A taljánok tudják, hogy van élet a pizzán túl is. De milyen.(Bár bizonyos helyeken az is finom. Az ennivalókról majd később, kicsit részletesebben írok.)


Remek dolog este a keskeny utcák és csatornapartok valamelyik kis borozójában üldögélni. A bor és sör mellé ingyen burgonyaszirom dukál.Ahol nincs elegendő ülőhely, ott akárhol el- álldigálnak ez emberek, kezükben pohárral.
A karneváli hangulat kissé még nyáron is ott lappang a lelkekben, de kézzelfoghatóan is meglelhető a maszk készítőinek boltjaiban.
A tengernek illata volt és még nem áporodott meg a nyári forróságban. Az olasz férfiak pedig kötelességszerűen, nem tolakodóan, egy pillanatra elhihetően, udvarolnak a nőknek, ifjúnak,s idősebbnek egyaránt.

Időközi élményként kaptuk a Velencei Biennále köztereken kiállított modern alkotásait, amelyek furcsán hatnak az évszázados falak között.Sokkoló a vízen "álló" hatalmas, hófehér, kéz és láb nélküli, willendorfi Vénuszhoz hasonlító alkatú torzó, mely egy különleges asszonynak állít pucér emléket. Ő az egyik ember, aki végtagok nélkül tudott teljes életet élni és alkotni is.

Vidám és hangos esküvőt is láttunk a Canale Grande-n.

Majd feltöltekezve az utánozhatatlan , hamisítatlan és hamisíthatatlan velencei illatokkal, ízekkel, hangulatokkal, elindultunk Firenze felé.......Toszkána felé.








2013. május 9., csütörtök

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK.....




Régi igazság rejlik a fenti címben. Többnyire gondolkodás nélkül elfogadjuk. Legalább is jómagam csak mostanság morfondíroztam azon, hogy miért. Miért látjuk ugyanazt a dolgot, eseményt más és másképpen. Holott mi emberek látszólag egyformán vagyunk "felépítve", teremtve, kifejlődve :-) (kinek-kinek hite , tudománya szerint)
Értem én, hogy az értelmi szintünk, iskolai végzettségünk, családi indíttatásunk, iskolázottságunk különböző.
Ám ha nagyon hasonló körülmények között élőket figyelünk meg egy-egy témakörben, ott is homlokegyenest eltérő véleményeket , érveket találunk.
Nehezen meggyőzhetők vagyunk, mindenki hisz a maga igazában. (pedig nekem van igazam :-)))) Lám csak, lehet, hogy ez a titok kulcsa?
Hogyan lehetséges, hogy a babfőzelék egyeseknek maga a mennyei manna, másokat a hideg lel tőle. Hogy lehet, hogy ugyanazt az embert sokan az egekig magasztalják, mások legszívesebben a sárba tipornák.
Mostanság még a megszokottnál is mozgalmasabb az életem. A hirtelen nyár rengeteg kinti munkával jár. Esküvő is lesz hamarosan a családunkban, mely nagyon közelről érint. (Nem-nem én..) No meg az unokák. Szóval nem is értem magamat, miért töröm a fejem látszólag érdektelen kérdésen.
Ez az "érdektelen" szó mégsem állja meg itt a helyét. Gondoljunk csak a politikára, mely teljesen áthatja, befolyásolja a mindennapjainkat, a hidraként szerteágazó, mindent befonó szövevényes ágaival. Hogyan ront meg barátságokat, családi kapcsolatokat.
Vannak kevésbé fontos témák is, de egyetértést ott sem találunk.
Őszintén érdekel a kérdés biológiai vagy lélektani megfejtése. S, az is, hogy így jó-e, ez a sokszínűség, mert unalmas az egyformaság? Vagy vannak alapvető dolgok, melyekben fontos lenne az egyetértés?
Nem tudom, önmagammal is vitában állok :-))))

Ezenközben a nagy anyatermészet csak rohan-rohan. Az orgona nem várta meg az anyák napját, s már látom, hogy a pünkösdi rózsa is elhervad időnek előtte. Felgyorsult az idő, s nekünk futnunk kell vele, pedig mennyivel érdekesebb lenne a lassú szemlélődés.

2013. március 26., kedd

HÚSVÉTRA KÉSZÜLŐDVÉN......



......és blogokat olvasva eszembe jutott egy hajdanvolt ünnep, s az a "bizonyos" sonka.

Akkor történt, amikor Ausztriában várakoztunk az Ausztráliába jutásra. Abba a másfél esztendőbe beleesett egy Húsvét is.
A kicsi faluban ahol éltünk, az Őrség ausztriai részén, volt egy virágbolt. Annak tulajdonosa volt egy vénlegény, ki nem régen veszítette el az édesanyját, aki nagyon magához kötötte egyszem fiacskáját.
Ez a legény, akinek a legénytoll már kopóban volt az ajka felett, bánatában nem érzékelte, hogy ünnepnap van és Nagyszombaton is kinyitotta az üzletét, ahol,akkortájt történetesen én voltam a segéd.
Mit volt mit tenni, kellett a kenyérre-sonkára való és zokszó nélkül indultam munkába.Férjem aznap nem dolgozott és iskola sem lévén,ketten is otthon maradhattak. Így bátran feltettem a sonkát főzni, és meghagytam, hogy pontosan mikor kell levenni a fazekat a tűzről.
Jöttek a vevők, jövögettek, kötözgettük a virágcsokrokat, amikor egyszercsak megszólalt a falu templomának a harangja és a boltos fejében egyszeribe világosság gyúlt. Rájött, hogy milyen nap is van és hogy ő, mint gaz kapitalista, engem ma is dolgoztat.
Nyomban kiadta a parancsot, hogy induljak hazafelé ünnepelni, fájdalomdíj gyanánt pedig egy hatalmas virágcsokorral jutalmazott.
Boldogan ballagtam hazafelé, de valami bizonytalan nyugtalanság érzet sietésre ösztökélt.
Beléptem az ajtón, a tűzhelyhez siettem, ahol még mindig égett a gáz, holott a kiadott terminus már régen letelt, kedveseim pedig jóízűen szundikáltak. Abban az utolsó pillanatban oltottam el a tüzet, amikor már egy csepp víz sem maradt az edényben, már sült a főttsonka.
Szerencsére nem égett meg, viszont olyan finom lett, aminél jobbat azóta sem ettem.
Így teremtődnek nálunk a hagyományos családi receptek.

Ezzel a történettel kívánok lélekemelően Boldog Húsvéti Ünnepeket Mindnyájatoknak, sok szeretettel !!!

2013. március 16., szombat

JELMEZES FŐPRÓBA



Volt akinek előre megírt szerepe volt, de sokan voltak akik rögtönöztek, vagy csak véletlenűl osztottak rájuk szöveget. Sajnos az amatőrök jobban szerepeltek, mert a hivatásosok elkéstek a főpróbáról és nem jó helyen kapcsolódtak be az előadásba. Sok helyütt akadozott a szövegük, másutt hamis volt a daluk.
Az önjelöltek azonban megmentették az előadást, és nem történt akkora bukás, amekkora nélkülük lett volna.
Meghívott és hívatlan külföldi előadó művészek is érkeztek ,az előadáshoz illő öltözékben és rekvizitekkel.
Ebben a modern darabban összekeveredtek a jelenet nézői, előadói, statisztái és csak hideg büfé volt, abból sem jutott mindenkinek.A hosszúsága miatt pedig ki-ki ott pihent, ahol valami lehetőség volt rá. Vagy sehol.
Szerencsére a végkifejletet a Szerző úgy komponálta meg, hogy, habár tragédiának indult, csak csekélyszámú áldozat legyen benne és a végén kedvünk legyen mosolyogni is.

A kritikusok össztüze és egymásnak ellentmondó véleménye miatt (is) a darab egyenlőre, remélhetőleg lekerült a színlapról. De ha mégegyszer felkerülne, tanulva a hibákból, tökéletesebb összjáték, jól hangzó kórus, s "happy end" örvendeztethetné meg a nagyérdeműt!

Tartok tőle, hogy "A tavaszi árvíz" című, készülődő népi játék hamarosan lehetőséget ad a rendezők,szereplők és statiszták rátermettségének újabb, ám de hatékonyabb fellépésére.

2013. március 12., kedd

A SONKÁBA FOJTOTT ÖRÖMRŐL....



.........ÉS MÉG EGYEBEKRŐL :-)

A borba fojtott bánat ellentettje a fent említett sonkába fojtott öröm.
Történt ugyanis, hogy egy aprócska műtét kapcsán felmerült egy esetleges rossz vizsgálati eredmény lehetősége. Ám a bejegyzés címével már sejteni engedtem a boldog végkifejletet.
Egyik drága gyermekem elkísért az orvoshoz, hogy alkalomadtán legyen kinek a vállain kisírnom magam, vagy akár együtt is örvendezhetünk. Nos ez utóbbi bekövetkezte után, némiképpen felszabadulván, és a bő egyhónapos izgalmak levezetéseképpen, mentünk meglátogatni a "Sonkaarcok" nevű, nemrégiben nyilt vendéglátóipari egységet. Ez itt ugyan nem a reklám helye, de nagyon jó volt. Az érthető euforikus hangulatot leszámítva is kellemesen rusztikusnak találtuk a helyet,kíváló kiszolgálással és finom katalán sonka és felvágott kóstolóval, bodzás limonádéval.

Este, teljesen gyanútlanúl, elkezdtem nézni a "Zongoralecke" című filmet ("The Piano")
Nagyon hamar kiderült számomra két dolog, melyekből az egyik az örömteli. Megtaláltam annak a zenének a forrását, amelyet évek óta kerestem, de nem leltem, s ami elbűvölt bárahányszor hallottam. A másik az volt, hogy én ezt a filmet nem nézem végig.Nem, mert annyira felzaklatott és olyan sok ellentétes érzést váltott ki, hogy sok volt egy napra, az előbbiekben említett felszabadult örömmel és a még nem említett influenzával együtt.

Inkább úgy döntöttem, hogy megkeresem a You Tube-on a filmzenét és beillesztem ide, Mindnyájatok, no és a saját örömömre.
Sajnos nem sikerült, mert amint láttam-hallottam, a csatornán szerepelhet, hallgatható, de le nem tölthető. Nekem legalább nem sikerült.

A komponista neve Michael Nyman.
Ezekután addig-addig hallgattam a muzsikáját, többféle feldolgozásban, mig háborgó lelkem meg nem nyugodott.

2013. február 25., hétfő

A BLOGOLÁSNAK AZ TERMÉSZETTYE.....







Csodálatos a blog világa, ám mint minden, ez is önmagában hordozza a buktatókat.
Hiába hatalmas, beláthatatlanul végtelen a cyber tér, néha-néha összeakadnak benne a virtuális bajuszok.
Elöljáróban mindjárt leszögezem, hogy nem ezért szeretem, de ezt is elfogadom, mert most már tudom, hogy szinte kivédhetetlen egy-egy vita.
Bizonyára mindnyájan észrevettétek, hogy milyen sokféle stílust,és még annál is többfajta érdeklődési területet ölel fel az internetes naplók téma választása.
Nem csoda, hiszen íróik is szerteágazó érdeklődésűek, s mint a valóságos világban, annyiféle természettel megáldva.
Sokan érzik úgy, hogy ebben a térben jobban kitárulkozhatnak, hiszen ha úgy akarják, névtelenek, arctalanok maradhatnak. Mások névvel, lakcímmel zárkózottabbak. Ki-ki kedve, alaptermészete szerint dönthet.
Egymást szívesen olvasók csoportjai alakulnak ki a témaválasztás szerint.
Bárki becsatlakozhat oda, ahol a legjobban érzi magát.
A leges-legjobb felfedezés számomra az volt, hogy milyen sok embernek van élvezhető stílusa. Némelyik blog irodalmi színvonalú, valamely műfajban.
Van itt kérem humor és írónia, tragédia,poltika és vallás, természet-avagy környezetleírás, családregény fényképekkel, önarckép, némi 18 karikás tudósítás,napi jegyzetek, vagy időnkénti rendkívüli hiradó, rendszeres és rendszertelen hírek a házi kedvencekről, a nagy lila lélekkel rendelkezőknek sok-sok ah és óh, a tudományos érdeklődéssel megáldottaknak izgalmas új tanulnivalók, utinaplók......... nem is tudom még mi minden.

Tehát van miből válogatni. Mégis időnként érhet valamelyikőnket szemrehányás, hogy miért pont úgy és azt....pedig tőle mást várnának.Ez sem lehet baj, hiszen csak az érdeklődés jele.
Ha figyelmesen olvassuk blog-társainkat, könnyen megismerhetjük őket a témaválasztásból is, a stílusuk pedig a műveltségi szintről árulkodik. Sőt, még az életkorunkat is nehéz elrejteni, mert a szófűzés, a szleng, mind-mind jellemző egy adott korra.

Magamról :

Ennyi, blogolással (is) telt év után már tudom, hogy hová "menjek" kacagni, vagy borongani, gyönyörködni, vagy mérgelődni kicsit, magamban helyeselni, avagy vitatkozni.
Számtalan élethelyzetemben gondolkodtam a bezáráson, szünetelésen, de valamiféle közlési kényszer továbblendített.Enyhe irásfóbiám nem enged túlzásokba esni, így aki kíváncsi rám, néha sokat várhat.Talán jól is van ez így, mert ötletem sok van, de jórészük lejegyzetlenűl marad, s nem tengek túl. Viszont jómagam "elvárom", hogy kedvenceim sokat írjanak. Igyekszem őszinte lenni, és minden egyes bejegyzésemnél azt képzelem, hogy közérdeklődésre érdemes. Ezért azután gyakran ér csalódás.

De sebaj, írok én még egyszer olyat- de olyat.....addig is mulassatok a székely legényeken egy jót, de ne higyjetek nekik,mert mindennek ellenére jó találmány ez a lapító !!!!!

2013. február 19., kedd

LETÉPTEM EZT A HANGASZÁLAT.....



Már tudhatod, az ősz halott
E földön többé sose látlak
ó, idő szaga, hangaszálak
És várlak téged, tudhatod....

Tudom, hogy nem Keats írta, mégis, a róla készült film utáni hangulatban ez a vers
ötlött az eszembe.
Meg az, hogy azért (is) érdemes élni,mert születnek olyan költők, mint Apollinaire,
Keats.
Készülnek még olyan filmek, mint a ma este látott "Fényes csillag".

2013. február 2., szombat

TALÁLKOZÁSAIM



Van egy kabarétréfa Agárdy Gábor előadásában. Az a címe, hogy "Hogyan NEM találkoztam Bartók Bélával".Mindahányszor jót mulattam rajta, pedig négyszer-ötször biztosan hallottam.
Annyira jellemző ránk, kisemberekre, hogy büszkék vagyunk rá, ha egy-egy híres vagy népszerű ember vonzáskörébe kerülünk. Míg élünk szívesen emlékezünk ezekre a találkozásokra, s ahogy telnek-múlnak az évek úgy lesz egyre színesebb és jelentősebb a történet.
Ezt a gyengénket figurázza ki a fent említett tréfa, úgy, hogy visszájára fordítja a jelenséget.
Nem túl régen, tudj'Isten hányadszorra, újfent végigmulattam Agárdy művész úr utol- érhetetlen stílusát, miközben megérett bennem egy ötlet.
Összeírom, hogy hosszú életem alatt ki mindenki közelébe sodort a véletlen, vagy valamilyen akarat.
Volt-e köztük meghatározó, vagy csak elsuhantunk egymás mellett az idők végtelenjében.

Az első történetem, egy magát csúnyácskának gondoló kamaszlányé, akit a gimnáziumi tánciskolában gyakran táncoltatott két csinos, sármos és magabiztos fiatalember. Nem is értettem, hogy miért engem választottak.
Bemutatkoztak : Huszti Péter és Juhász Jácint volt a két jó barát neve.
Kérdésemre elmondták, hogy híres színész lesz belőlük, melyen jót kacagtam.
S lám, lőn !

A következő emlékem arról szól, hogy én valóban találkoztam...no nem Bartók Bélával...hanem Kodály Zoltánnal.
Hetvenötödik születésnapjára hatalmas ünnepséget rendeztek, amelynek egyik köszöntőjét egy ezertagú, több kórusból egyesített énekkar zengedezte.
Jómagam is egy voltam az ezer közül.
Édesapám szintén ott volt az ünnepélyen.
Mikor a hivatalos résznek vége lett, szépen beálltunk a végeláthatatlan sorba, hogy személyesen elmondhassuk a Mesternek munkásságáért a köszönetünket, és hogy Isten éltesse sokáig.
Mai napig büszke vagyok rá (talán megbocsátható)hogy Kodály Zoltán, annyi évtized után nevén szólította Apámat, aki hajdan a tanítványa volt, s határozott kézfogását mai napig őrzi a tenyerem.

(Folytatása következik)

2013. január 30., szerda

JÓ SZÍVVEL......




.....ajánlom a: http://etelreformer.blogspot.hu/ című blogot, amely nem a klasszikus értelemben ismert internetes naplóforma.
Nem kívánja a kommentelést. Egyszerűen csak közli velünk a sokszor meglepő, sokkoló felismeréseit vagy tanulmányait, új felfedezéseit.
A legkevesebb, hogy elgondolkodunk rajtuk.
Hogy mennyit akarunk elhinni, hasznosítani belőlük, az teljességgel a mi dolgunk. Nincs kényszerítő erő,....bár néha mintha mégis, ám az belűlről fakad.

Olvassátok és hasznosítsátok :-)))

2013. január 23., szerda

HULL A HÓ ÉS HÓZIK......


ZIK, ZIK, ZIK !!!!!

Amint látható, nálam is volt igazi hóesés, melyet lefényképeztem, bár csak a telefonnal, és most közkinccsé bocsájtom szeretettel :-))))
Innen is küldöm Stali segítségéért a köszönetemet :-)))
Nem olyan szép kép mint a tieitek, de, habár kicsi is, meg savanyú is, viszont az enyém !

2013. január 17., csütörtök

TIGRIS! TIGRIS! ÉJSZAKÁNK ERDEJÉBEN SÁRGA LÁNG......



Moziban voltam.
Ez önmagában még nem közlésre érdemes. De....
Olyan filmet láttam, amely megérdemel egy "misét".
"PI ÉLETE", ez a film címe. Ha azt mondom, hogy lenyűgöző, akkor nem mondtam sokat és nem túloztam. Elkezdődött a film és megálltak a kezek a levegőben, érintetlen maradt a kukorica és a cola, megszünt a rágcsálás, szétváltak a szerelmesek, csak a kezek fonódtak szorosabbra.
" Hang megszakad, lélegzet megszegik"....és észre sem vesszük, hogy immáron 127 perce ülünk döbbenten.
A film, laikus számára, hibátlan. Tudtam, hogy sok benne az animáció, de leleplezhetetlenek a trükkök, minden valóságosnak tűnik. Sokminden, és sok mindenki hiányzott a történetből és a filmkockákról,akik és amelyek valójában nem hiányoztak, viszont minden benne volt, amit mostanában erősen nélkülöz az igényes néző.
Nehéz eldönteni a film műfaját. Tragédia? Hiszen időnként jókat mulat a közönség. Ám mégsem komédia.....Sőt.
Különleges élményt nyújt, mert minden remek benne. A hang, a látvány, a szereplők, mind-mind tökéletes.
S amikor azt hiszi a nagyérdemű, hogy már mindent tud a főhősről és a vele történtekről, akkor jön még egy hatalmas meglepetés.
Napokig elkísért és kísértett gondolataimban Pi élete.

Ennél többet nem árulok el, de remélem, hogy sikerült az érdeklődéseteket felcsigázni !

2013. január 4., péntek

MONTSALVAT



Egyik legkedvesebb helyünk (volt) Melbourne-ben.
Ahogyan a kisfilmben is látható, számtalan nemzet, különböző rendezvényeinek a helyszíne. De, mint alant olvasható, alkalmas hely a csöndes elmélyülésre is.
A hely és az épületek története, röviden, a következő:

1893-ban Justus Jörgensen néven született Melbourne egyik kerületében a megálmodója és kivitelezője.A norvég származású fiatalember ,felcseperedvén, építészetet és belső építészetet tanult.A diplomája szerint pedig építész lett.
Később festő iskolába iratkozott. A tájképeit gyakorta a- máig is festői- Eltham kerület ihlette.
1924-ben megnősült. Felesége akkor még orvos növendék volt, Justus pedig egy művészi-baráti közösség tagja.
Közös elhatározással Európába utaztak, ahol a feleség elvégezte orvosi tanulmányait, Justus és a művészek a "nagy mesterek" tanulmányozásába mélyedtek.
A londoni Tate Gallery után Párizsban, a Louvre képeinek másolása közben ismerkedtek az impresszionisták technikájával. Majd Spanyolországi tanulmányút következett.
Később Egyiptomba is eljutottak, de itt meg is szakadt a boldog és hasznos vándorlás, mert a feleség súlyosan megbetegedett.
Visszatértek hát Melbournebe, ahol is vaksággal járó bénulásos betegséget diagnosztizáltak.Lil, a feleség, nem tudott dolgozni,Jörgensen tanított és festett.
A tragédia viszont elmaradt, olyannyira, hogy Lil lassan felépült és ,altató orvosként, dolgozni kezdett.
1934-ben vásároltak földet Eltham-ben, ahol a művész- barátokkal és tanítványokkal megépítették Melbourne első művészeti stúdióját. Előszőr csak kisebb épületeket, majd felépült a Great Hall (nagy terem),s sorban a többi, a műhelyek a medence, a kápolna.
Justus Franciaországban lerajzolta a neki tetsző épületeket és valószínű, hogy a mintát onnan hozta. Az épületegyüttes gótikus stílusú, egy dombon áll. Az építkezéshez szükséges kövek jórészét helyben termelték ki.

Mi előszőr egy magyar zongoraművész hangversenyén ismerkedtünk meg a Montsalvat-tal, és mondhatom, szerelem volt első látásra. Később a legkülönfélébb műfajú rendezvény látogatóiként, nemegyszer ültünk a "Nagyteremben", vagy a kápolnában ünnepeken. Vasárnap délutánonként elmentünk barátokkal, vagy csak úgy, egy kávé és egy szelet sütemény kedvéért. Hallgattunk komoly, vagy jazz muzsikát, nézegettük a hangszerkészítő műhelyben a hegedű készítést, vagy az ékszerészek munkáit,a képkiállításokat. Sétálgattunk a parkban, amely egy temető mellett terül el,s ahol nyugszik Justus és Lil Jörgensen is. S a szellemük a mai napig ott lebeg, és mindig van utánpótlás, hiszen 162-egynehány nemzet gyermekei keresik az enyhületet a honvágyukra, vagy csak egészen egyszerűen élvezik a környezet és a művészek nyújtotta csodákat.