2012. május 27., vasárnap

OLVASTAM EGY VERSET.......

Kovács András Ferenc : Erdélyi töredék. Miként erdélyi templomok falán Freskók cafatja, csonkabonka festmény Kit már az Úr is régen elfelejtett, S,nem látogatja többé fürge fénnyel - Olyak leszünk mi: láthatatlanok, Lappangva mészben, szétmaró időkben Isten se tudja : megvagyunk-e még, S hogyan, miért, hány vak réteg mögött Várhatja ráncok hős feltámadását , Mosolynak könnyű táncát kérges arcunk, Ha megvagyon még s meg nem rontatott - Olyak leszünk, mint megkopott legendák, Mártírok, szentek, üdvözült pogányok És poklok, mennyek, végitéletek És elkendőzött nagy kálváriák És krisztusos képeknek roncsai - Olyak leszünk, csak megtört részletek: Nem kisdedek, királyok, Máriák, Csak törmelék, balsors diribdarabja: Nem vert hadak, csak súlyos vad paták , Sok megfutó láb, zászló, seb, kereszt - Olyak leszünk: áldáshintő kezek , Hult semmiből pallost suhogtatók, Levágott törzsek, népek,végtagok , Fejek fölött szentlélek vagy szekerce Villantja szárnyát: megrepedt szemek , Redők, ruhák, gazdátlan glóriák Halomba hányva, összevisszaságban - Olyak leszünk mind: szétmálló művek , De zűrzavarban méltó rendre vallók - Ki fejti meg hiányzó részeinket , Ki rakja össze, festi hű egésszé , Ki lesz, ki rajtunk majd fölismeri Egy ismeretlen mester kézvonását ?

2012. május 17., csütörtök

HÁNY ÉLETE....

.....VAN EGY EMBERNEK ? Vagy kérdezhetném úgy is, hogy hány életszakasz fér bele egy ember életébe. Természetesen tudom, hogy a tudomány mai állása szerint csak egy életünk van. De nem is a spirituális megközelítésre gondolok, tehát nem a lélekvándorlásra. Hogy az emberiséget régen foglalkoztatja ez a gondolat, az kitűnik a gyermekjátékokból, népmesei fordulatokból . Tudjuk, a macskának hét élete van, a szegénylegényeknek is legalább három, a gyerekek fogócskájában is több élete lehet egy játékosnak, mielőtt végképp kiesik. Mielőtt nagyon elkalandoznék az alap gondolatomtól, visszatérek az élet szakaszaira. Volt nekem ugyebár egy gyermekkorom, amelyre alig-alig emlékszem, többnyire csak az elbeszélésekből,de néha segít egy-egy fénykép. Azután jött az általános iskolás kor, erre már könnyű visszaemlékezni, majd az ifjúkor következett. Itt még egyedülálló voltam, az első szerelmeket most nem számítom be. Korán férjhezmentem, hamar jöttek szépen sorban a gyermekek. Fiatal házas és anya lettem.Ez már a negyedik szakasz volt és még mindig nagyon fiatalon. Nődögéltek a gyerekek, már nem volt minden percben szükségük rám, elkezdhettem dolgozni. Egy rossz fordulat miatt Ausztráliába kerültünk, ahol az emigráns, majd Ausztrál állampolgárok életét éltem. Itt már csak egy gyerekkel, majd nélküle is, újra kettesben a férjemmel. Egyszer csak ennek is vége lett és teljesült a vágyunk, és hazakerültünk. Lassan öregedve, nyugdíjasok lettünk. Hogy világosabban "beszéljek", ez szűken számítva is nyolc különböző szakasz, élethelyzet, megoldandó feladat, lehetőség. Úgy tudjuk, hogy sejtjeink bizonyos időközönként kicserélődnek. Vajon mindig ugyanaz az ember voltam : aki az iskolapadban ült, aki feleség volt és anya, akinek meg kellett felelnie a külhon kihívásainak, s akinek el kellett fogadnia a ráncait? Mindig ugyanaz az ember döntött ? Az számít vajon, hogy milyen csillagzat alatt születtünk, és mindig az a nap, óra , perc predesztinálja a cselekedeteinket? Vagy az állandóan változó testünk, sejtjeink, a megszerzett tudás és tapasztalatok miatt nem csak külsőleg leszünk mások? Egyáltalán: ugyanaz az ÉN vagyok , aki mindig voltam ????? Ugyanaz az az ember leheli ki a lelkét az élete végén, aki valaha előszőr sírt fel ???

2012. május 7., hétfő

PAVANE

Azt gondolom, hogy ez a muzsika olyan szép, hogy még azok is szerethetik, akik egyébként nem a komolyzene kedvelői. Különösen jó ötlet, hogy ezen a felvételen éppen a fordítottja történik a megszokottnak, nevezetesen remek festők képeivel "aláfesti" a zenét az ötlet gazdája. Gabriel Fauré művei közül nekem ez a legkedvesebb. Bármilyen hangulatban vagyok, mindig szívesen hallgatom. Annak ellenére,hogy minden taktusát áthatja egyfajta melankolia, levertség, életuntság, ami érthető, mert a zeneszerző különösen szerencsétlen sorsú volt. Életében nem becsülték a munkáit, a megélhetéséért sokat kellett dolgoznia és kűzdenie, majd élete vége felé elérte egyfajta Beethoveni sorscsapás. Utolsó tizenöt évében teljesen süketen élt és alkotott. Ez az a zene amelyért érdemes élni. Minden szépség benne található, ami csak fellelhető a földön. Sokféle feldolgozása létezik. Kórussal és anélkül, nagyzenekari és kamarazenekari, sőt, szólóhangszeres is. Csodálatosan hangzik például gitárral és fuvolával. Mindegyiket érdemes meghallgatni.

2012. május 3., csütörtök

Az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túl.....14. "A HANG"

Szeretem a színvonalas vetélkedőket, ahol a zsűri tagok elfogulatlanul ítélkeznek. Ahol a közönség többnyire laikus ugyan, de ha zenéről van szó, akkor van "füle" meghallani a jobbakat. Ausztráliába is megérkezett a legújabb tehetségkutató, amely változást hozott-a már kissé unalmasnak tűnő- külsőségekben. A zsűri székeiben ülők nem láthatják a szereplőket, mert háttal ülnek. Egészen addig, míg el nem döntik, hogy tetszett-e nekik amit hallottak, avagy nem. Ha igen, akkor, de csak akkor, megfordulhatnak. Addig nem tudják a versenyző korát, nem láthatják a küllemét sem, amely , valljuk be, sokszor segített már a döntéshozatalban. Sajnos nem mindig a jobban teljesítő javára. A fenti videón egy vak leány énekel és a HANG láthatóan elbűvöl mindenkit. Később a látvány is. Fellépése előtt elmondta, hogy ezt a vetélkedőt szinte neki találták ki, mert nem szeretné, ha a vak lány iránti sajnálat és rokonszenv miatt tetszene az előadása. Reménykedem, hátha ősszel minket is megörvendeztetnek a műsorok szervezői "A HANG" tehetségesnél tehetségesebb fellépőivel !