2010. augusztus 21., szombat

Memento mori

Sokfelé jártunk az elmúlt hónapokban és megdöbbentett egy új jelenség.Bár régebben is előfordult, hogy az utak mentén egy-egy csokor virággal jelezték, valaki azon a helyen lelte a halálát, többnyire balesetben.
Mostanában azonban az elhunyt rokonai nem elégednek meg a szerény csokorral, márvány síremlékeket állitanak, kopjafát,s a virágok már vázát is kapnak.
Némelyik, a kerékpárosok és motorosok által különösen kedvelt szerpentin lassan temetőhőz hasonlatos, úgy sorakoznak az emlékművek.
Egyik megrázó "emlékmű" egy ember nagyságú kereszt, ráerősítve egy motorkerékpárból a baleset után megmaradt roncs.
A márványtáblákba belevésik az elhunyt adatait, nevét.Mikor azt olvasom, hogy itt ért a végzet egy 16 éves kislányt, garantáltan elmúlik a kellemes kirándulás utáni jó hangulatom.
Értem én, hogy ez elrettentő lehet az országút vadjainak, bár nem biztos, hiszen a síremlékek napról-napra sokasodnak.
Véleményem szerint az utak az élőké, a sírkertek pedig az elhaltaké.
Miért kell minden pillanatban emlékeznünk a halálra?

Augusztus végi tájkép

Az örök Természet-felelős lágyan végighúzta ecsetjét a tájon és szabadszemmel még alig érzékelhető színekkel üzent az ősznek, hogy készülődhet.

2010. augusztus 13., péntek

A javasasszony unokája

Szabó Gyuribácsi, a bükki "füvesember", élő és meggyőző reklámja foglalkozásának.
Látszik, hogy teljes összhangban él a környezetével és önmagával.
Egész életében azt csinálta, csinálja, amihez ért és amit szeret. Gyógynövényeket gyűjt, termeszt és hatásos gyógyteákat készít belőlük.
Hajdanán minden falunak megvolt a a maga gyógyító füvesembere vagy asszonya. Évszázadok óta kísérték a magyarok életét. Minden "nyavalyára" tudtak egy vagy több gyógyírt.
Manapság ezt elfelejtetnék velünk a szintetikus pirulák gyártói.
Szerencsére nem mindenkivel sikerül, ezt bizonyítja az a sok érdeklődő egy-egy Gyógynövény Ünnepen Bükkszentkereszten.
Maga a falu is olyan gyönyörű, hogy szinte önmagában is gyógyerejű. Kicsiny, békés sziget a szomorú magyar valóságban.Lakói barátságos, vendégszerető emberek, s aki egyszer itt járt, valami láthatatlan kötelékkel kötődik ide, amely mindig vissza húzza.
A múlt hétvégén tartott rendezvény mentes volt minden, manapság divatos sallangtól, a kirakodóvásár értékes portékákat kínált, s az előadások felbecsülhetetlen értékűek voltak.
Szabó Gyuribácsi (így nevezem, mert egy ország Szabó Gyuribácsija Ő )mellett ott volt a lánya és Béky László tanár úr is.
Előadásaik valóban a gyógyulásról, öngyógyításról szólt s nem kértek érte "hálapénzt". Megelégedtek a hálás tekintetekkel, s ingyen múlasztották el a fejfájást, egyebet, látványos hókusz-pókuszok nélkül.
Megtanulhattuk azt is, hogy milyen jelek, milyen betegségekre utalnak, s azok ellen mely gyógyteák hatnak.
De mindenekelőtt a leglényegesebb mondanivalójuk az volt, hogy hogyan éljünk egészséges életet.

Köszönet érte !!!

2010. augusztus 10., kedd

Egy utcában laktunk

Nagyon keveset mond egy ilyen kijelentő mondat, mégis mi minden van mögötte.
Történt, hogy egy régi-régi kedves ismerős rámlelt a cyber világ útvesztőjében. Már önmagában ez is csoda.
Egyszer pedig én találtam meg valakit. Az is érdekes, hogy ők ketten is ismerik egymást. Kimondom : mindhárman egy utcában laktunk.
Ez neked, kedves olvasó igy, ilyen formában nem jelent semmit és nem érdekes.
Igenám, de mi hárman és még sokan mások, ahogy alant következik majd, kora gyermekkorunktól ismertük egymást, és ahogy az életben történni szokott, egyszercsak felnőttünk és szétszéledtünk a nagyvilágban. Bizony a szó szerinti Nagyvilágban, hiszen mint tudjátok nekem volt húsz év "letöltendőm " Ausztráliában.
A közös történet szinte a homokozóban és a hinták körül kezdődött és tartott a fiatal felnőttkorig.
Nem részletezem, mert hosszú lenne, hogy mi mindent élt át együtt kb 15-20 leány és fiú gyermek.
Játékok, szerelmek,apró gyermeki rosszalkodások, viták , kibékülések. Egy sem rendkívüli, hacsak azért nem mert velünk estek meg.
Most pedig, a jelenben, elkezdtük számba venni, hogy ki hogy van, s vagyunk-e egyáltalán.
A száraz statisztika nagyon szomorú, mert hajdanvolt, összetartó kicsiny társaságunk felerészben már az örök barátságok honában vár reánk.
Nem kedveseim, nem vagyunk (mi ittmaradtak) 80-90 évesek, még a 70-et is csak alulról közelítjük, és Ők már sok éve, hogy elmentek.
Még nem akarunk Velük találkozni. Több- kevesebb nyavajával küzködve halogatjuk az időt, és csendesen sírdogálva, fényképeket nézegetve emlegetjük azokat a " régi, szép időket".
Hát ilyen sok élet és halál rejtőzik egy egyszerű kijelentőmondat mögött.
Mert természetesen élet is van, boldogság is, hosszú, szép házasságok is, gyermekek, és unokák.