2011. október 29., szombat

Ősz Fekete István versével és egy kérdés.






Estnek árnyán


Estnek árnyán
alkony szárnyán
a szürkület
végiglibben.
Régi tőkék
mámort rejtőn
kapaszkodnak
kopasz lejtőn
s rőt levelük meg-
meg rebben.


Int egy árnyék,
elmúlt szárnyék
bús fürtöknek
takarója,
késő darázs
zsongva-
bongva,
szeptemberi titkot mondva,
pihenni száll
a karóra.


Vén diófa zizeg,
susog,
egy-egy dió halkan koppan,
holt levél száll a mély útba,
Tejút néz a bedőlt kútba,
s gyalogúton lépés dobban.


Lépés dobban, korsó koccan,
Öregember ballag ottan.
Elmúlt a nap, s csak a sötét
látja és a csillagos ég,
amint köszön meghatottan.


Foszlott szélü kalapjával,
megemelve lassan, mélyen
annak aki mindig ott van,
sötétben és világosban,
tárt karral a gyepű szélén.

Fekete István


Szépséges vers az őszről, öregségről, őstudásról, megnyugvásról.
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című versét juttatja eszembe.
Azon gondolkodom, hogy az Öreg, vajon a kőkereszt előtt emelte-e meg a kalapját, csak úgy megszokásból, vagy a Mindenhatót köszöntötte, s néki köszönte meg az őszi est varázslatos és örök szépségét, vagy talán az összel lassan múló életét ??????
" annak aki mindig ott van,
sötétben és világosban....."

2011. október 15., szombat

Körülnézek...

....és látom, hogy minden megy tovább. Lassan ideje feltápászkodni.
Ideje megköszönnöm Mindenkinek a segítő szavakat, sőt a gondolatokat is.

Irreális állapot ez. Az idő telik és én várom az gyógyulást, de legalább az enyhülését ennek a soha nem ismert kétségbeesett állapotnak.
Zajlik belül, kavarognak a gondolatok. Valami lehetetlen, sosem ismert elegye a fájdalomnak, önmarcangolásnak, megbocsájtásnak, reménykedésnek, hitnek és hitetlenségnek, bűntudatnak,bűnvádnak... és még kitudja mi minden érzésnek.
Milyen más szemmel nézem most a körülöttem zajló életet.
Szeretném a boldog pároknak odakiáltani: szeressétek egymást míg lehet. Sajnálom az idősebbeket, akik még előtte vannak a megpróbáltatásoknak.Elmondani mindenkinek, hogy ne törődjenek jelentéktelen dolgokkal.
Mégis, a tanulság az, élni kell az életet, a mindennapokat, ahogy telik tőlünk, a többit úgysem lehet kiszámítani, nem lehet és nem is kell "készülni " rá. Az ellent mondana a józan észnek.

Olvastalak Benneteket "közben" is.
Veletek örültem az örömeiteknek, szerencsére ebből volt több. Jóvátehetetlennel és megváltoztathatatlannal nem sokkal találkoztam. Annál több volt a szép, lélekmelengető bejegyzés kis unokáról, gyerekekről, munkáról, utazásokról, épülő házról, rekkenő nyárról, gyönyörű őszről.
Gyönyörködtem szép fotóitokban is, mind-mind egy csepp orvosság volt a gyógyíthatatlanra.

Ezer köszönet Nektek minden egyes vigasztaló szóért, a leírtakért, a telefonon és személyesen nyújtottakért.
Ha valamire nem úgy reagáltam ahogy elvárható lett volna, azt tudjátok miért volt, ne haragudjatok érte.