2012. november 26., hétfő

ADVENT





Várakozunk és közben készülődünk. Erről beszélünk és írunk. Ez "a várakozás" még azt is megérinti aki egyébként, úgymond, nem vallásos. Mindnyájunknak vannak emlékei. Vannak akiknek kellemesen szívet melengetőek,és vannak akiknek boldogtalanok.
Mindkét eset jó ok arra, hogy szép ünnepre készüljünk.

Csodálatos dolog várakozni. Megkockáztatom, sokszor jobb, mint a beteljesülés.
Először is jóval hosszabb ideig tart, mint az amire készülünk, ezért talán több örömet is okoz. Közben rengeteg eseményt felidézünk a múltunkból. Lelkünk találkozik elhunyt szeretteinkkel.
Ha meghitt ünnepekre emlékszünk, igyekszünk szüleink nyomdokaiba lépni.
Ha szomorkás a felidézése,akkor szebbet, jobbat, bőségesebbet, bensőségesebbet szeretnénk varázsolni.

Közhely, hogy minden rosszban van valami jó, de mint a közhelyek általában, ez is igaz. Az úgynevezett gazdasági válság segít visszaidézni, sőt, megvalósítani hajdanvolt karácsonyokat.Amikor nem az volt a legfontosabb, hogy minél drágább és nagyobb legyen az ajándék, a vacsora menü.
Amikor egy kézzel faragott, gyúrt, sütött, befőzött ajándék még nagy becsben volt.
Megtörténhet, hogy az az ajándéktárgy, amelyet heteken át készítettünk, az ünnepnapok után egy polc hátsórészén fog porosodni. Ám míg dolgoztunk rajta sok szép gondolattal gazdagodott a lelkünk. Valamit talán a megajándékozott is megérez belőle, még ha nem is sikerült eltalálni az izlését.

A ködös, misztikus, esetleg havas táj is segít a ráhangolódásban. A tompa, finom neszek,a halk muzsikaszó.

Fontos, hogy ne legyenek túlzott elvárásaink, nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Akkor nem fogunk csalódni, ha a várakozás izgalma nem ízzik magasabb hőfokon, mint az ünnep fényei.

2012. november 20., kedd

KEGYESEK VOLTAK HOZZÁM AZ ÉGIEK (folytatás)



Milyen furcsa is, most, ebben a késő őszi félhomályban,felidézni a nyár harsogó színeit, a hársfaillatot, s azt a poros bakonybéli utcácskát, amelyen a kápolna felé indultam.
Korán volt még, de gondoltam, körülnézek, kicsit üldögélek. Érdekes, hogy nem emlékeztem a helyre, pedig egészen biztos, hogy jártunk már ott.
Mentem-mendegéltem, már a faluból is kiértem és még nyoma sem volt a kápolnának.
Balra domb és erdő, jobbra mező és a rekkenő forróság. Az is hajtott, hogy valaki említette, hogy " tudja, ott a kútnál." Ha kút, akkor víznek is lennie kell.
Egyszerre míves, szép lámpák kezdtek el sorakozni az út mellett. Nocsak, gondoltam, mégiscsak jófelé igyekszem, a rétnek csak nem világítanak.
Aztán már autók is feltünedeztek, majd egy kicsi tavacska, a kút, a forrás és az újjávarázsolt kápolna.
Technikusok dolgoztak érte, hogy majd az istentisztelet hangjai mindenkihez eljussanak. Bár el sem tudtam képzelni, hogy kihez fognak szólni a lelkészek, mert rajtam kívűl csak néhányan lézengtek. Nem csoda-gondoltam- még csak két óra van.
Finom, friss volt a forrásvíz, kicsit pihentem is, és visszaindultam a faluba.
Egyszerre sokan lettek körülöttem. Egy kultúrterem mellé értem éppen, oda sereglett a sok ember. Nosza, nézzük meg mi fog itt történni.
Itt értettem meg, hogy tulajdonképpen mibe is csöppentem bele.
Elmondták, hogy a falu díszpolgára, Cseh Tamás,ő indította el a gyűjtést, jelentős saját hozzájárulással, a kápolna megszépítéséért. Volt itt egy kis háza is, amely valaha a falu bikaistállója volt.

Ma érte is szólt a harang, és az emlékezés a templomban. Kívánságára itt Bakonybélben nyugszik. A teremben filmvetítéshez készülődtek. Ott maradtam és megnéztem a zenész életéről szóló filmet. Ahogy elérkezett a filmbéli történet -a Cseh Tamás által megálmodott és barátaival együtt létrehozott indián táborig, felrémlett egy réges-régi emlék.

Ugyanilyen forró augusztusi nyár volt. Évtizedekkel ezelőtt, a gyerekeinkkel szokás szerint az erdőt jártuk. Egyszerre a sűrűből szokatlan emberi hangokat hallottunk, onnan ahol csak a madár és mi szoktunk járni.Szétnyíltak a lombok előttünk, s egy hamisítatlan indián táborba csöppentünk. Igazi tipikkel, fekete hajú félmeztelen indiánokkal, akik szőrén ülték meg a lovat, porban játszadozó kisgyermekekkel, rojtos mellényű, hosszúszoknyás asszonyokkal, tábortűzzel.
Nagyon valóságosnak tűnt és filmfelvevő gépnek a nyomát sem láttuk.
Ez volt az a tábor, amely még tán a mai napig is létezik, csak most már Cseh Tamás nélkül.

Mikor vége lett a vetítésnek, amely nekem valóságos időutazás volt, mindenki elindult a kápolna felé, ahol annak rendje-s módja szerint, bensőséges és lélekemelő hangulatban megtörtént a szentelés.

Mire vége lett, telefonált a fiam, hogy vége a túrának, vár rám a buszmegállóban.

Hát így esett, hogy egy szomorú és magányos nap helyett találkoztam, ha csak lélekben is, a Férjemmel, és a közös múltunknak egyik legkedvesebb szakaszával.
Ezért a bejegyzés címe, mert igen, nagyon kegyesek voltak hozzám az Égiek !!!!




2012. november 8., csütörtök

MEG-MEGISMÉTLŐDŐ CSODA

Ma hajnalban -drága fiú-unokáim után- megszületett Nelli-baba!
A Jóisten éltesse sokáig erőben, egészségben a Szüleivel együtt !!!!!