2010. szeptember 20., hétfő

Részlet egy meg nem született regényből

IX. fejezet.

A kék damaszt kettős feladatot töltött be a házban.
Mintegy lezárta a múltat, az előző lakók életét, és megakadályozta, hogy az újjak leüljenek a nagy ebédlőasztalhoz.
Olyan volt, mint egy haloványkék kötőjel, amely nem tartozik sem oda, sem ide.
A lakók időnként benéztek hozzá, tekintetük tisztelettel végig simított hűs tisztaságán. Mert tiszta volt. Nagyon tiszta.
Sem pecsét, sem morzsa nem illette.
A háziasszony időnként kimosta, keményítette, s mikor felterítette sietős léptekkel elhagyta a szobát. Úgy érezte, hogy az idő itt egy helyben topog, valaki, vagy valami itt marasztalja és nem tud tovább lépni.
Az élet a konyhában zajlott. A bizonytalan és ismeretlen hangok időnként még az ódon ebédlő csendjét is felverték, és az abrosz irigykedve gondolt foltos társára aki ott kint a konyhaasztalon mindent láthat, hallhat.
Néha egy betévedt légy hozott zümmögő újságot "abból" a világból. Vagy egy kisfiú dugta be fejét az ajtórésen, kíváncsian körülnézett, majd anyja hívására elszaladt.
A fogvatartott idő béklyóba kötötte az emlékeket és itt marasztalta őket.
Árnyalakjai csendben keringtek az elhagyott szobában. Volt közöttük valaki akire nagyon hasonlított a kisfiú, és a kék damaszt azt is tudta, hogy nem szabadna hasonlítaniuk egymásra...........

8 megjegyzés:

  1. Ezt a melbournei irodalmi kör részére írtam, hogy folytatásra serkentsem az embereket.
    (hétvégéig sajna nem lesz kompjuterem :-((((

    VálaszTörlés
  2. Kell egy kis áramszünet
    időnként mindenkinek :)

    VálaszTörlés
  3. Közel már az a hétvége! És addig is írsz Te, csak fejben. Aztán majd vasárnap "képernyőre" veted...

    VálaszTörlés
  4. Galagonya, szép a neved, ismerlek téged?

    VálaszTörlés
  5. Gábor: négy nap kikapcsolódás volt, de két hétnek tünt, igyekszünk sok élményt gyűjteni télire, befőtt helyett :-)))

    VálaszTörlés
  6. Galagonya is a Trendo... Ha elfelejt fiókot váltani :)
    Más: Azért a befőtt se jön rosszul télen:)

    VálaszTörlés
  7. Trendo, megismerhettelek volna :-)

    VálaszTörlés