2010. július 25., vasárnap

Reménysugár

Hallgattam a Vasárnapi Újság c. hajnali rádióműsort. Hangszínekre érzékeny fülem azonnal felismerte a változást. Koltai Gábor (filmrendező) beszélgetett Nemeskürty Istvánnal.
A Tanár úr májusban töltötte be 85. életévét, s ebből az alkalomból megjelent a Füveskönyve.
Felhangok nélkül hallhattam újra a "Haza, Szeretet, Összetartozás, Korona" szépséges jelentésű szavainkat, s azt, hogy merjünk nagyok lenni. Ez utóbbit természetesen nem számarányokra kell érteni.
Habár maga a műsor lehetetlen időpontban hallható, (vasárnap hajnali 6-tól) az ismétlő válogatása is (vas. este 11-től), mégis nagy szeretettel ajánlanám meghallgatásra más érzékeny fülüeknek is.
Olyan mint egy lázmérő. Érezhető belőle hogy készítői milyen "hőfokkal" kötődnek hazánkhoz.
Az elmúlt nyolc évben olyan volt mint ama gyermekjáték, melyben az eldugott tárgyakat a hűvös, hideg, jéghideg szavakkal kerestettük, de a megtalálás közeledtén langyos, meleg, forró szavakkal irányítottuk egymást.
Szívből remélem, hogy a jégkorszak végére értünk, és ismét jó lesz magyarnak lenni.
A Füveskönyvről pedig egy könyvismertetőből idéznék :
" A kötet nem csak érdekes és fontos idézetek gyűjteménye, hanem szellemi-gondolati hozzájárulás is lehet nemzettudatunk fontosságának újraértelmezéséhez. "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése