Az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túl.....4.

1788-ban jelentek meg az első telepesek az "ismeretlen déli földrészen". Terra australis incognita, így nevezték Ausztráliát, amikor még csak sejtették a felfedezők, hogy egy hatalmas földrész lehet azon a területen.
A történelmi ismertetőt , (amelyben a telepesek "csak" alig több mint kétszáz évre tekinthetnek vissza) most kihagynám.
A földrész madarainak szempontjából elegendő annyit tudnunk, hogy ez a hatalmas kontinens szakadt le legrégebben a többiről. Izoláltsága miatt egyedi, sehol máshol nem létező élővilág alakult ki rajta, amely a madárvilágára is jellemző.
Így hiába is keresnénk az itthon megszokott hangokat erdőn, mezőn, kertekben, az egyetlen feketerigót leszámitva (akit szintén más földrészről hoztak) nem találnánk ismerőst.
Ezt az élővilágot alaposan megzavarták a betelepülők, akik afféle Noé bárkája- szerüségre zsúfoltak rengeteg élő és élettelen dolgot, melyek nem voltak odavalók. Ebből a későbbiekben nagyon sok gond adódott.Például úgy elszaporodtak a nyulak, hogy nem győzték lődözni , különben búcsút mondhattak a termésüknek.

Sokfelé fenyőerdőket ültettek, amiatt pedig hatalmas területekről eltüntek az őshonos madarak, mert nem találták a megszokott eledelüket, fészkelő helyüket . Mivel az ország hatalmas, a madaraknak volt hová továbbköltözni, így kihalásról nem tudok.
A fenti filmben "szereplő" lyra bird ,( magyarul: lantfarku madár) a legkülönlegesebbek közé tartozik. Nem csak a külseje miatt, amely elég egyszerű lenne, ha a gyönyörű farktollai nem hasonlítanának olyan nagyon a lant nevű hangszerre.
Hanem a hangja miatt is, amely különlegesen hosszú, dallamos füttyszó. Aki tud angolul, annak nem kell elmondanom D.Attenborugh halk szövegét, mely arról szól, hogy ez a széphangú milyen remek utánzó. Repülni ugyan csak annyit tud, hogy alacsonyabb ágakra felröppenhet, de a fafűrész hangjától az autódudaszóig, a kookaburra(kacagójancsi, szintén madár) nevetésétől a kutyaugatásig, minden hangot tökéletesen tud utánozni.Hatalmas, több méter átmérőjű fészket rak utódainak. Őt magát nehéz meglesni, mert rejtőzködő életet él, de nekünk sikerült , és valószínű, hogy annak a rókának is amelyik széttépett egyet és így hozzájuttatott minket egy szép farktoll "készlethez".
Az imént említett kacagójancsi, ellentétben a lantfarkú madárral, nagyon szívesen merészkedik az emberek közelébe. Nem csak az ő hahotázásától hangos a határ, hanem az emberekétől is, mert olyan mulatságos, hogy nem lehet megállni nevetés nélkül.
A kisfilmben először az eredeti kacagójancsi nevetés hallható, utánna a lantfarkú madár utánzása.

Történt egyszer, hogy egy szépséges parkban sétálgattunk, kirándulgattunk.( a parkot nem magyarországi méretben kell elképzelni, mert többholdas)
A nap végére elfáradtunk, megéheztünk és egy kis gyógy- szalonnasütésre készülődtünk.
Néhány kookaburra nagy érdeklődéssel figyelte az ausztráliában szokatlan tevékenységünket. Sütögettünk, jóféle szalonnazsírt csepegtettünk a kenyerünkön sercegő lilahagymára, és amikor megérett a "helyzet" az evésre, a számhoz emeltem a karaj kenyeremet és husssss..... már búcsút is inthettem neki,mert egy kacagójancsi kiragadta a kezemből. Még örülhettem is, hogy az egyik kiváncsi nem a szememre éhezett rá,azt csecsebogyónak gondolva.

Ehhez hasonló történt, amikor rántottát készültünk sütni egy parkban, az elektromos sütőn, valahol az óceán parton.Ott a sirályok vitték el egy szempillantás alatt az alapozásnak szánt szalonna darabokat.
Az állatkertben a pelikánok ott sétálgatnak a látogatók között az úton és hamar jóllaknak a kézből kicsent uzsonna szendvicsekből.

A zebrapintyek nem lopkodnak, csak úgy repkednek mindenfelé, mint itthon a verebek, Szokatlan látvány az európai, verebekhez szokott szemnek.A tudósoknak sikerült megismerniük a zebrapintyek génszerkezetét, amely ismeret birtokában állítólag könnyebb lesz az autizmus okainak a felismerése és gyógyitása, mivel azt génhiba okozza.

Erdei kirándulások kedvelt szépségei a színes papagájfajok, a színpompás rozellák.
A tavakon hiába keresnénk a fehér hattyút, ebben az országban csak feketét láthatunk.
Nagyon szépek, nagyságra, formára azonosak a fehér társaikkal,de a csőrük piros.

Reggelente, bárhol laktunk, a magpie (ejtsd: mekpáj)bámulatosan szép trilláira ébredtünk. Ez egy hollószerű , de fekete-fehér tollazatú, nagyságra is hasonló méretű madár. Az év legnagyobb részében békés, barátságos, szinte kézből etehető. Ellenben a fészkelés idején olyan erős a biológiai késztetése a fészekalja megvédésére, hogy megtámadja az embert is. Méretes csőre miatt ajánlatos elkerülni, ha pedig nem lehet, szégyen a futás, de....menekülni kell. Vicces, hogy azt ajánlják, hogy a napszemüveget ilyenkor a fejünk hajas felére tegyük, arcunkat takarjuk el, fejtetőnkre kerékpáros védősisakot, de legalább egy üres fagylaltos dobozt borítsunk.
Ám ha a kertünkben lakozik és egész évben etetjük, akkor hálás érte és nem támad.

Természetesen még nagyon sokféle madár él ott. Vizimadarak is, erdei-mezei fajták is, de a fent említettek talán a legjellegzetesebbek és legérdekesebbek.
Mivel a tél nem annyira hideg mint itt, sokaknak van a kertjében hatalmas madárkalitkája. Az ausztrálok rendkívűl állatszerető emberek.Jellemző, ha egy kiskutya egy gödörbe pottyan, kivonul a tüzoltóság,az állatvédők, és a polgárok velük izgulnak mig a jószágot meg nem mentették.