Melbourne-ben reggelente gyakran utaztam együtt a vonaton gyermekeiket iskolába kísérő szülőkkel. Ez így, önmagában nem érdekes, mert természetes.
Akik miatt tollat s papírt ragadtam -"egy bizonyos" Anya a fiával.
Az asszony deréktól lefelé béna, tolókocsiba kényszerült.
Bizonyára régen viselte a sorsát, következtetek erre abból, hogy szinte "berendezkedett" a tolókocsis életre. Ahogyan mi egészségesek autó "őfelségét"
cicomázzuk, úgy próbálta ő a rokkantkocsit otthonossá tenni. Jutott hely rajta a személyes holmiján kívűl a kisfiú játékainak és az iskolatáskának is.
A kisgyerek 10 év körüli és mindig példásan tiszta, rendes volt.Soha nem siettek, a reggeli csúcsforgalomban is volt türelmük egymáshoz.
Beszélgettek, többnyire franciául (ez lehetett az anyanyelvük) de az angol kiejtésük is tökéletesnek tünt.
Sokszor játszottak szójátékot,vagy valami elektronikus- nyomogatós ketyerével versenyeztek, ki ér el magasabb pontszámot.
Kutyájuk is volt, szelíd, okos jószág. Figyelmeztetés nélkül állt fel , ahol le kellett szállniuk a vonatról, mintha csak tudta volna, hogy Glen Iris állomáshoz érkeztek.
A kisfiú gyakorlott, megszokott mozdulatokkal segített anyjának amiben kellett és tudott.Cserébe minden kérdésére választ kapott.
Miért írom mindezt le?
Talán mert láttam ép, egészséges , fiatal anyákat akik dühödt önkívületben verték gyermekeiket ha nem engedelmeskedtek nekik, vagy túl sokat kérdezősködtek.
Vagy talán azért, mert láttam sok festményt, szobrot melyek mind arról szóltak, hogy a Mama szép és ép, kisfia, kislánya szintén.
Ha tudnék festeni, azt a béna asszonyt festeném le gyönyörű, sugárzó színekkel, a szeretet, a türelem, a tisztaság színeivel.
Vagy lefesteném az Édesanyámat amint sérült lába miatt négykézláb mászva a hóban próbálta tisztára mosni a pelenkáimat. Akkor háború volt, de most is sokfelé van háború a Földön. Le kellene festeni az anyákat háborús földön, amint a semmiből próbálnak élelmet, ruhát teremteni, üres emlőikből szoptatni csecsemőiket.
Szobrot kéne formázni elhagyott anyákról.....de gyermekeik körében....
...és közben varázszszavakat mormolni, hogy csoda történjen és ne legyenek többé egyedül.
Elgondolkodtató volt , amit írtál, a vége meg csodaszép.
VálaszTörlésKöszönöm Töprengő !!!
VálaszTörlésÉn úgy érzem, hogy az embereken a helyzetük sokat alakít. Nem véletlen, hogy a béna anyuka szelíd és türelmes, ezért a fia megértő és segítőkész. A gazdag egészséges anyuka sokszor nem odaadó és a gyereke meg hisztis. Egy viszont biztos, mindkettő sajnálatos, és elgondolkodtató.
VálaszTörlésés el is gondolkodtam. . . .
Gabi:sokszor gondolok rájuk, ennyi év távolából is.Volt alkalmam évekig figyelni őket, és mondhatom soha nem zökkentek ki a "szerepükből."
VálaszTörlés( a szerep szónak itt nincs pejorativ értelme)
Szépek is voltak együtt. A rokkantkocsi sem rontott a képen.Meglehet, a szépségük belülről fakadt, ezt már nem tudom megítélni.
Általában elmondható, hogy a fogyatékossággal élőknek nemesebb a lelkük. Valahogy ők megtanulják becsülni azt a kevés jót, amit az élet kínál nekik, és minden kis szeretetmorzsáért hálásak. Nagyon szépen írtad le.
VálaszTörlésKöszönöm Zsuzsa! Egyetértek veled.
VálaszTörlésMeglehet az Örök Gondoskodó ezt adta cserébe az elveszett vagy sosemvolt képességekért.
A sérült anyának is vannak rossz pillanatai. Türelmetlenségei, felcsattanásai.Időnként nincs a helyzet magaslatán, és nagyon elesett és gyarló tud lenni. Ami talán kicsit valóban más, az az öröm. Csodának éli meg a gyermekét és mindennap hálát ad érte. Neki nem annyira természetes, hogy megkapta élete kincsét. Ezért nem felejti el soha, milyen nagy szerencse és öröm is a gyermeke.
VálaszTörlésGyörgyi: minden bizonnyal igazad van, de talán kicsit ritkábban jönnek ki a béketűrésből. Az élet alaposan megtanítja őket türelmesnek lenni.
VálaszTörlésÉn mindig úgy éreztem, hogy sokat tanulhatnék tőlük.
A másság egyfajta választási kényszert szülő adottság. A fogyatékkal élő dönthet, hogy maradék lehetőségeit mire használja fel. És mivel mindig értékesebb az, ami ritkább és kevesebb, az ilyen embernek gazdálkodnia kell. Vagy elkezdi tékozolni őket és ezáltal azok megsokszorozódnak a világban. Vagy zsugorin kuporgat és ezááltal mindig jobban beszűkül.Ezért látunk a fogyatékkal élők közt mindkét végletre példát szép számmal.
VálaszTörlésNem titok, hogy én egy mássággal élő anyuka vagyok.Ráadásul gyerekekkel is sokat dolgozom. Fogyatékkal élő és "normális" gyerekekkel egyaránt. Amikor velük foglalkozom, akkor angyali türelmem van. Sajnos a saját gyerekeimnél, ezt a türelmet nem mindig tapasztalom. Szégyenlem is rendesen. Egy dologban érzem azt , hogy a gyerekek nálam mást jelentenek kicsit. Isteni ajándékként élem meg őket még ma is. Olyan érzés mikor rájuk nézek, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere. Ajándékba kaptam őket. Arról nem tehetnek, hogy az Isten nem adományozott az ajándékai mellé végtelen türelmes, mindent megértő és elnéző áldott anyai természetet. Gyarló vagyok és ezzel naponta szembesülök. Maximalista természetem van, ezért többet várnék magamtól. Trendo véleménye sok igazságot tartalmaz. Mosolyogtam azon, hogy nem tudtam eldönteni, hogy magamat melyik csoportba soroljam. Egy biztos a választási kényszer nálam ott nyilvánult meg, hogy mindenkép többet, jobban, szerettem volna teljesíteni, mint mások. Az eredményeket, majd az útókor dönti el.
VálaszTörlésTrendo: egyre jobban látom, hogy kiszabadult a szellem a palackból, és a saját történetem okoz gondot nekem, sőt újabb gondolkodásra serkent. Erre a témára is igaz, hogy nincs fehér meg fekete, sok sok szín van, ill. egyéni sorsok, különböző természetek, jellemek. Senkit nem lehet egy kalap alá venni.Nos, ezek után, mégis megkockáztatom, hogy az én tapasztalatom szerint a fogyatékkal születettek között nagyobb arányban fordul elő a megmaradt képességeivel jól sáfárkodó ember. Vagy én csak velük találkoztam, és róluk olvastam ???
VálaszTörlésGyörgyi: nem tudtam, de éreztem hogy érintett vagy, ezért különösen értékes a hozzászólásod.
VálaszTörlésMinden Anyára (nem véletlen a nagybetű)jellemző a kételkedés. Az Igazi soha nem elégedett önmagával, s saját tapasztalat, hogy egy életen át gyötri a lelkifurdalás az elkövetett hibák miatt.Viszont ha kívülállóként tudja nézni az életét , az derül ki, hogy sokkal jobb anya volt(van) mint ahogy önmagát megitélte.
Bizonyára nem véletlen hogy ép gyermekeket "kaptál" :-)))
Tredo: félre ne érts, a gondot nem te okozod, hanem az, hogy még mélyebben kell átgondolnom a sajátmagam szülte, de valóságra alapuló történetet. Ez nem baj, de arra int, hogy csínján kell bánni az általánosítással.
VálaszTörlésGyörgyi: még valamit, de más oldalról. Az én csodálatos pedagógus- képességekkel megáldott Édesapám csak két emberrel nem találta meg a hangot: velem és a hugommal.Persze , mint feljebb írtam neked, biztos, hogy túl szigorú vagy önmagadhoz.
VálaszTörlésSajnos nem hinném, hogy ez a probléma, hogy magammal lennék túl szigorú. Inkább a gyerekeimmel vagyok az. Magamtól csak sokat követelek. / azaz mindent/ Érdekes, hogy az "ép" lányommal hamar szót értek.
VálaszTörlésMíg az alkatilag megegyező gyermekemmel folyamatosan konfrontálódom. Tőle többet várok, mint amennyit mutat magából. Hihetetlen értékes kölök. Messze túlszárnyalhatná az anyját, ha akarná. Neki viszonyt a természete az apjáé. Egyikük sem világfelforgató alkat. Ez fogja őt megmenteni. A nagyobbik apja küllemű és anyja természetű. Igazságos a mi teremtőnk. :)
Csak én nem vagyok az. Amúgy, ha beleolvasol a Maminti blogom elejébe, mindenre fény derül.
Nekem nagy nagy szerencsém van a gyerekeimmel. Nekik van csak pechük, egy ilyen "bolond" anyával. Nem a külső másságot nehéz viselni, hanem a belsőt!
Konkság, makacsság, maximalizmus, önfejűség.
Egyszóval : Sárkányosság :)
No ez hosszú lett.
Egy olyan anyával, mint te Györgyi, igenis nagyon jól jártak a gyerekeid. Jó hogy nem egyformák. Az külön izgalmas feladat, a sokféle egyéniség "kezelése".( nekem három, homlokegyenest ellenkező természetű fiam van.)
VálaszTörlésMegtanultam, hogy ne akarjam, hogy olyanok legyenek amilyennek én szeretném őket, hanem amilyenek a természetükből következően lesznek.
Az írásaid alapján sokkal szelídebb léleknek tűnsz, mint amilyennek magadat leírod.
Én már nyugdíjas vagyok, a "sárkányosodásomat" már csak a férjem szenvedi meg.