2010. augusztus 13., péntek

A javasasszony unokája

Szabó Gyuribácsi, a bükki "füvesember", élő és meggyőző reklámja foglalkozásának.
Látszik, hogy teljes összhangban él a környezetével és önmagával.
Egész életében azt csinálta, csinálja, amihez ért és amit szeret. Gyógynövényeket gyűjt, termeszt és hatásos gyógyteákat készít belőlük.
Hajdanán minden falunak megvolt a a maga gyógyító füvesembere vagy asszonya. Évszázadok óta kísérték a magyarok életét. Minden "nyavalyára" tudtak egy vagy több gyógyírt.
Manapság ezt elfelejtetnék velünk a szintetikus pirulák gyártói.
Szerencsére nem mindenkivel sikerül, ezt bizonyítja az a sok érdeklődő egy-egy Gyógynövény Ünnepen Bükkszentkereszten.
Maga a falu is olyan gyönyörű, hogy szinte önmagában is gyógyerejű. Kicsiny, békés sziget a szomorú magyar valóságban.Lakói barátságos, vendégszerető emberek, s aki egyszer itt járt, valami láthatatlan kötelékkel kötődik ide, amely mindig vissza húzza.
A múlt hétvégén tartott rendezvény mentes volt minden, manapság divatos sallangtól, a kirakodóvásár értékes portékákat kínált, s az előadások felbecsülhetetlen értékűek voltak.
Szabó Gyuribácsi (így nevezem, mert egy ország Szabó Gyuribácsija Ő )mellett ott volt a lánya és Béky László tanár úr is.
Előadásaik valóban a gyógyulásról, öngyógyításról szólt s nem kértek érte "hálapénzt". Megelégedtek a hálás tekintetekkel, s ingyen múlasztották el a fejfájást, egyebet, látványos hókusz-pókuszok nélkül.
Megtanulhattuk azt is, hogy milyen jelek, milyen betegségekre utalnak, s azok ellen mely gyógyteák hatnak.
De mindenekelőtt a leglényegesebb mondanivalójuk az volt, hogy hogyan éljünk egészséges életet.

Köszönet érte !!!

7 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszett. Egyre nagyobb bennem az érdeklődés a gyógynövények iránt. Ez a Gyuri bácsi Bükkszentkereszten él? Érdemes lesz meglátogatni!

    VálaszTörlés
  2. Igen, ott él, de Bp.-en is lehet vele találkozni. Van honlapja, ott értesülhetsz a programokról.
    Nagyon örülök, hogy látlak itt :-))))

    VálaszTörlés
  3. Alterego drága! Írnál nekem e-mailt csokiügyben? agneskern@yahoo.com

    VálaszTörlés
  4. Nehéz prófétának lenni saját hazánkban! Mikor hobbiból vagy harmincöt éve elkezdtem gyógynövényekkel foglalkozni, de sokan kinevettek! Pedig nem kuruzsoltam, ismereteimet botanikai és orvosi könyvekből, valamint jól megszűrt személyes tapasztalatokból szedtem össze. Aztán jött a szélhámos Maria Treben a mesés gyógyulási sztorijaival és az ország a lábai elé omlott. Nyomában ma is számos kuruzsló, receptjeit innen-onnan elbugázó szélhámos lépdel. Virágzik a biznisz. :)

    VálaszTörlés
  5. Bizony nagy gond, hogy kinek és mennyit higyjen el az ember.Akiről tudom, hogy hétvégi tanfolyamon vált "természetgyógyásszá" azzal nincs mit kezdenem. Ám találkoztam már személyesen valóságos "csodatévővel".Meglep, hogy Maria Trébent szélhámosnak titulálod, gondolom nem alaptalanul.

    VálaszTörlés
  6. Elérte őt is a végzete, már tőle lopnak, belőle élnek sokan.

    VálaszTörlés
  7. Aki ebből akar megélni, azzal nincs gond, mert enni mindenkinek kell, de akinek az a célja, hogy ebből lesz milliomos, attól óvakodni ajánlatos.

    VálaszTörlés