2011. február 23., szerda

Az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túl.....8.




Ausztráliában ennünk is kellett. Ez most bizonyára komikusan hangzik, hiszen enni mindig és mindenhol kell.

Nem volt ez olyan mulatságos, mint gondolnád kedves olvasó, mert a bőség országában, egy európai , azon is belül magyar gyomorral megáldott lény, nagyon sok megalkuvásra kényszerült. Az sem ártott, ha elég leleményes volt. De erről majd később.

A birkák országában (és itt most ne a pejorativ jelentésére gondoljatok, hanem a négylábú változatra) természetesen sok a birka. Így ez nem igaz, mert rengeteg, mondhatnám számtalan birka él és legelészik mindenfelé. Városokon kívűl és városokon belül is. A gyanútlan utazó nézelődik a "világ legnagyobb falujának" is nevezett Melbourne városában, és egyszercsak egy - mikor nem is számítana rá- farmot talál. Lovakkal, birkákkal, lovasokkal, birkarágta füvetlen dombokkal.
Ahol ennyi a birka ott elengedhetetlen, hogy birkahús is legyen. Van is. Bizony, mindenhol. A szagával egyetemben.
Ausztrália lakosságának fő húsforrása volt a "hőskorban", és maradt a mai napig.
A megátalkodott pesti viszont tejfölös paprikás csirkére vágyik, galuskával, uborkasalátával.
Sok évtizeddel ezelőtt egy magyar család tejfeldolgozó üzemet létesített és ők kezdtek el tejfölt is készíteni. Mikor mi megjelentünk a Dél-csillaga alatt, már lehetett tejfölt kapni, de a magyarokon kívűl, senki nem tudta mire való.
Egyszer az első munkahelyemre , egy üzembe, ebéd gyanánt tejfölt vittem. Munkatársaim gyanakodva nézték ,vajon mi lehet az a furcsa fehérség, majd rövid tusakodás után kóstolót kértek. Fogalmuk sem volt róla, hogy mit esznek.
Nem csak a tejföl volt különlegesség az átlag ausztrálnak, ide sorolhattuk a karalábét, a zellergumót, azt is ha nagyobb mennyiségű paprikát vettünk lecsónak, az őrölt pirospaprikát, a szaloncukrot, a finom cukrászsüteményt, a fokhagymás kolbászt és általában a fokhagymát... és sorolhatnám napestig.
Juhtúró sem volt. Ha kőrözöttre vágytunk krémsajtot vettem és márványsajttal tettem csípősebbé az ízét. Később egy- szintén magyar -familia fűszerek gyártásába kezdett, és lett őrölt paprika is. Igaz a színe kissé halovány volt, de paprika helyett :-) jó volt.
Így történt, hogy teltek-múltak az évek és egyszercsak természetes szereplővé vált az előbb említett paprikás csirke a magyarok asztalán, sőt megkedvelték az Ozik is.
(folyt.köv.)

12 megjegyzés:

  1. Ez jó sztori! Nekem valamikor régen Angliában kellett gulyáslevest főznöm. Nem volt egy leányálom. Sőt kifejezetten rossz volt, de az angolok nem nagyon tudták, hogy milyennek kell lennie.:)

    VálaszTörlés
  2. Tipitá, az "ausztáliusz -szapiensz" :-) sokáig leginkább angolszász volt, úgyhogy az élményeink ezért hasonlóak.

    VálaszTörlés
  3. És a petrezselyem gyökér ? mert az is hiánycikk szokott lenni külhonban.
    na ezt csak úgy írtam, várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  4. Gabi, a petrezselyemgyökeret a "sorolhatnám napestig" részben rejtettem el :-)))

    VálaszTörlés
  5. Ha már itt tartunk. A birkán kívül, mit eszik az "ausztráliusz szapiensz"?

    VálaszTörlés
  6. Györgyi, a folytatásban kiderül :-)))

    VálaszTörlés
  7. Krokodilt, kígyót, tengeri herkentyűket, kengurut, és ..... paprikás csirkét. :-)

    VálaszTörlés
  8. Orbigabi, eltaláltad, pedig lehet, csak viccelni akartál :-)))

    VálaszTörlés
  9. Trendo, nagymamai minőségemben jeleskedtem, de jövök hamarosan :-) A kérdésed jólesett !!!!

    VálaszTörlés
  10. Ja, kérem, nagy úr a megszokás!Jó kipróbálni új ízeket, na, de mindig ugyanazt az újat?:-)
    Mi a kondorosi csárdába direkt elmentünk birkapaprikást enni, mikor az Alföldön jártunk. De finom volt!:-)))
    Én is várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  11. Éva, ünnepek után jövök vissza, (közben még a klaviaturám is rossz volt, nem volt hajlandó néhány betűt leírni)Köszönöm az érdeklődésedet !

    VálaszTörlés