GÉZA ( Az Óperenciás tengeren.......

.......de még az Üveghegyeken is túl )


Egyszer volt, hol nem volt , tulajdonképpen a címből is kitalálható, hogy Melbourne-ben, volt egy kedves,s korunk béli barátunk.
Gézának hívták. Vagy talán mégsem. Mások más néven szólították, s a vezetékneve végképp ismeretlen volt. Egyszer megjelent az Irodalmi Körünkben, csendesen meghúzódott a hátsó sorban. Végigülte, és  attól kezdve csatlakozott a baráti körünkhöz , bármerre is jártunk.
Ezt a kedves, és az  ízlésem szerint módfelett csinos, embert igen jó mesélőkével áldotta meg a Jóisten.
A fő foglalkozása, szerinte, az opálbányász volt, melynek bizonyítására az élet minden helyzetében legalább félkilónyi opál rejtőzött a zsebeiben. Nem sokáig, mert hamarosan  az asztalra került a történetekkel együtt.
Mesélt  az opálbányászok ezer veszélyt rejtő kalandos életéről és egy hihetetlen, különös városról, amely a föld alá épült. A fenti kisfilm bizonyítja, hogy mindez a mai napig valóság.
Földgolyónk leges-legszárazabb területe Ausztrália közepetáján helyezkedik el.
A felszín alatt az ausztrál emberek hőskorában az úttörő, meggazdagodni (vagy talán csak megélni) vágyó emberek aranyat sejtettek és reméltek. Ámde egy mesés fordulattal kiderült, hogy opált rejt a föld mélye.
Hamar beindult a bányászat, de ott élni  az elviselhetetlen hőség és vízhiány miatt, szinte a lehetetlennel volt egyenlő, hacsak.............hacsak le nem költöznek a föld alá.
A föld mélyében attól kezdve nem csak kincseket , de emberi életre alkalmas, összkomfortos lakhelyeket is találhat az a bátor, aki alámerészkedik.
Otthonok, szállodák, templom és szórakozóhelyek, minden ami az ember elképzelése szerint nélkülözhetetlen a túléléshez. Ez az életforma rendkívül drága. A huzamos ideig ott tartózkodáshoz nagyon sok és értékes opált kell találni.
Természetesen mindent nagyon messziről kell odaszállítani. A víz ott legalább olyan értékes mint az opál.
Nos, erről a különös, mars béli tájról,s ami a felszínen és a mélyében történt ,  hallottunk  csodás és elrettentő történeteket.
Emberekről, akik nem vették komolyan az intelmeket,  víz és vezető nélkül indultak el körülnézni. Ők szomjan haltak, vagy a nyakukat törték a bányanyílásokban.
Volt, hogy történetbéli Gézánk is eltévedt, de ő, mint sejthető, ügyességének köszönhetően megmenekült.
Mesélt hatalmas gazdagságokról is, no meg a reményéről, amely mágneses erővel vonz és ott tart.
Egyszer egy ember hosszú éveken át aludt a földalatti otthonában, ahol egy falba vájt mélyedésben volt az alvóhelye. Mikor kihunyt (opál lelet híján) az a remény, ami évekig ott tartotta, eladta a bányarészét  a lakással együtt. Az új tulajdonos megsejtett, vagy tán megérzett valamit, és elkezdte kapirgálni az ágy melletti falat.  Elképesztően értékes kincsre lelt. Nem nehéz kitalálni, hogy mit érzett az előző lakó.

Géza, amikor nem bányászott, akkor tekergett a nagyvilágban, de leginkább Ausztráliában és környékén, az óceán szigetein. Ilyenkor hónapokra eltűnt, ám újabb és újabb vidám, vagy rémregénybe illő, sokszor hihetetlen történetet hozott. Elbeszélése szerint, és higgyük el neki, egyszer még királlyá is választották az egyik kicsi szigeten.

Remélem, hogy még mindig boldogan, opállal teli zsebbel él, hacsak meg nem halt !!!!