2013. március 16., szombat

JELMEZES FŐPRÓBA



Volt akinek előre megírt szerepe volt, de sokan voltak akik rögtönöztek, vagy csak véletlenűl osztottak rájuk szöveget. Sajnos az amatőrök jobban szerepeltek, mert a hivatásosok elkéstek a főpróbáról és nem jó helyen kapcsolódtak be az előadásba. Sok helyütt akadozott a szövegük, másutt hamis volt a daluk.
Az önjelöltek azonban megmentették az előadást, és nem történt akkora bukás, amekkora nélkülük lett volna.
Meghívott és hívatlan külföldi előadó művészek is érkeztek ,az előadáshoz illő öltözékben és rekvizitekkel.
Ebben a modern darabban összekeveredtek a jelenet nézői, előadói, statisztái és csak hideg büfé volt, abból sem jutott mindenkinek.A hosszúsága miatt pedig ki-ki ott pihent, ahol valami lehetőség volt rá. Vagy sehol.
Szerencsére a végkifejletet a Szerző úgy komponálta meg, hogy, habár tragédiának indult, csak csekélyszámú áldozat legyen benne és a végén kedvünk legyen mosolyogni is.

A kritikusok össztüze és egymásnak ellentmondó véleménye miatt (is) a darab egyenlőre, remélhetőleg lekerült a színlapról. De ha mégegyszer felkerülne, tanulva a hibákból, tökéletesebb összjáték, jól hangzó kórus, s "happy end" örvendeztethetné meg a nagyérdeműt!

Tartok tőle, hogy "A tavaszi árvíz" című, készülődő népi játék hamarosan lehetőséget ad a rendezők,szereplők és statiszták rátermettségének újabb, ám de hatékonyabb fellépésére.

10 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Katalin,köszönöm !Ironikusra sikeredett, pedig vannak bennem pátoszos, meghatott érzések is az összefogás és önfeláldozó segítőkészség miatt.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Holdgyöngy, igaz, hogy így utólag jólesik az embernek egy kis felszabadult nevetés is ? :-)

      Törlés
  3. Elképesztően jó szinapszist írtál az elmúlt napok történéseiből.
    Remélem a jövőkép víziód nem fog megtörténni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boróka,köszönöm ! Az árvíz sajnos szinte biztos, de megfelelő óvintézkedéssel és hozzáértéssel , tanulva az elmúlt napok eseményeiből, talán enyhíteni lehet a károkat és emberélet nem esik majd áldozatul. Egyébként érdekes, alcímnek a víziót szántam, de letettem róla.

      Törlés
  4. Velem született optimizmusom sem gátol meg abban, hogy kételkedjem a tanulási képességeinkben.
    Épp most olvastam (és vettem át) Ady írását. Mintha megalapozná kételyeimet.

    VálaszTörlés
  5. Stali,ezek után valóban nehéz elképzelni a változást. Én is tartok tőle, hogy még egy hasonló helyzet megoldása is ugyanolyan gondokat okozna.Ritkán tanulunk a hibáinkból :-(

    VálaszTörlés
  6. Nekem olybá tűnik, nemhogy tanulnánk a hibából, de kezd rosszabb lenni mint volt.
    Anno, én voltam operatív törzsben, még akkor, mikor a hadsereg nemcsak felkérésre cselekedett, hanem rákészült. Az operatív törzs akkortájt már a hírre felállt és kezdte a szervezést, a bevethető csoportok fele pedig az első hópelyhek lehullásakor már a laktanyában voltak készenlétben, másik felük pedig odahaza ült a telefon mellett és várta a berendelő parancsot.
    Ilyen velünk nem eshetett meg és nem is esett! Hogy szinte egy hét is eltelik és van, ki nem jut friss élelemhez? Néhány óra elteltével már az összes vontató az utakon volt és második napon már vitték a terepjárók a kenyeret, tejet és amit kértek az elvágott falvak.
    Nem csak úgy beszélek, mondhatom, mert van mire dumálnom, ez nem szervezett fellépés volt. Ez volt a káosz! Az irányítók fejében is és emiatt az utakon is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bohóc, mindez ma is megvalósítható.....lenne.....ha......mindössze a hadsereg, az operativ törzs, a szervező, a bevethető csoportok, laktanyák, soroljam még???? hiányzanak. Illetve mindez feltehetően ma is létezik, de nincs létszám, nincsenek eszközök stb.

      Törlés