2012. június 24., vasárnap

KEGYESEK VOLTAK HOZZÁM AZ ÉGIEK.






Szombaton Bakonybélben jártam. Biztos, hogy már írtam valahol, hogy mennyire fontos számomra ez a vidék. Abban is az erdők-hegyek karéjában ez a kis falu.
Valamikor, a házasságom legszebb éveiben, mikor a gyerekeink, három fiú, már cseperedni kezdett, minden nyáron itt sátoroztunk néhány hetet.
Már akkor megéreztük, hogy különleges sugárzása, atmoszférája van, nemcsak a sátorozó helyünknek, hanem minden talpalattnyi földnek, bármerre jártuk a vadont.
Ez a "vadon" szó akkoriban nem volt túlzás.Nem volt ez a hely népszerű a kirándulók előtt. A környéken, s tán az erdők rejtekében is, orosz katonák állomásoztak, éjszakánként harckocsikkal vonultak.
Valószínű, hogy ezért nem voltak jól járható túrista utak, jól jelzett ösvények.
Az országos kéktúra vonal már ekkor is itt vonult át, s egyben pecsételő állomás is volt a kempingezésre kijelölt terület.
A Gerence patak völgyében, ahol a víz kettéágazott és egy kis szigetet alkotott, keresve sem találhattunk volna izgalmasabb helyet a fiúknak.
Minden együtt volt a kalandos nyaraláshoz. Faágakból kicsi malmot, tutajt készítettek, nagy tábortüzeket raktunk, hatalmasakat gyalogoltunk, s még egy kicsi tavat is találtunk egy jó óra járásra a sátrainktól. Lépcsőt is ácsoltak a Apjukkal, hogy könnyebben a vízbe ereszkedhessünk, és rajtunk kívűl a madár sem járt arra.
Mesés, varázslatos nyarak voltak,és időnként barátok, pajtások is akadtak .
Éjszakai elemlámpás és nappali számháborúkat rendeztünk, a faluba jártunk minden este a frissen fejt tejért,s a patakban, vagy egy közeli kútnál mosdottunk.
Aki reggel elsőként bújt elő a sátrából, kisrókát vagy vadmacskát láthatott átosonni a réten.
Békességes idők voltak, itt nem volt soha még vita sem, nemhogy veszekedés.

Mindezekért gondolta a család úgy, hogy Férjemnek szebb, boldogabb nyughelyet sehol sem találhatnánk.
No, ide igyekeztem én, ezen a szépséges nyári szombaton, kis csokor rózsával a kertünkből, "látogatóba". A legnagyobb fiammal, aki egy 50 kilométeres tájfutáson vett részt aznap, úgy igazítva az útvonalát, hogy útközben ő is eljusson az Apjához.

Letettem a virágaimat, "beszélgettem" Vele, elemlegettük a régi, szép időket.
Majd elindultam a falu felé, ballagtam az országúton a hársfaillatban vagy három kilométert, és azon gondolkodtam, hogy mit is csinálhatnék estig, míg a gyerekem értem jön.
Olyan csöndes, kihalt volt a falu, csak a déli rántotthús illat lengedezett végig a főutcán és hétágra sütött a nap.
Leültem egy kerthelységben ebédelni, kicsit megpihenni és hűsölni.
Ebéd után a Bencések kolostora felé vettem az utam , kicsit a templomban is emlékezni és bánkódni, mert ott volt Béluskám búcsú Istentisztelete.
A Perjel és ez egyik szerzetes nagyon kedvesen invitált, hogy menjek el a Borostyán-kút mellett lévő kápolna szentelésére. (Folytatása következik)

24 megjegyzés:

  1. Köszönöm a történetet és a hely ajánlását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban egyedi hely, hiszen erdők-hegyek, szépek, mindenhol vannak. Kicsit messze van nektek, de érdemes oda menni :-)))

      Törlés
  2. Jó aki ilyen helyet talál a férjének. A monostort jó lenne egyszer felkeresni. jó volt ez az ismertető róla.
    Ugye azért írtad, hogy volt, mert most már ott épült a Csillagda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feltétlenül látogasd meg, ha teheted. A csillagdát magam is most vettem észre.

      Törlés
  3. Keresem a szavakat, de egyenlőre nem találom...
    Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jómagam is nehezen lelem a méltó szavakat. Ha időd engedi, olvasd el a folytatást is.

      Törlés
  4. Nagyon szeretem Bakonybélt. Régebben gyakran jártunk oda kirándulni.
    Igazán méltó pihenőhely a párod számára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hely hangulata szinte semmit nem változott, csak a falun keresztülhajtó autók száma szaporodott meg. No és a fák is megnőttek :-)

      Törlés
  5. Bakonybél!!!
    óh, istenem, fiatalasszony korom legszebb nyarai
    csak arra emlékszem, hogy csodás hely


    amit írtál pedig, szívemig ért

    gyönyörű

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglehet, hogy elmentünk néha egymás mellett, s mint az erdőjárók, még köszöntöttük is egymást :-)

      Törlés
  6. Úgy vagyok a szavakkal, mint Mónika. Keresem.
    A pihenőhely ilyetén megválasztása nem áll messze tőlem. Békében nyugodni! Szép gondolat és még szebb megadni..

    Hanem azok az oroszok tudtak álcázni rendesen. Egy alkalommal -az erdő sűrűjében-, kicsi híja ráléptem az elásott, elálcázott harckocsi tetejére. Szerencsére a felállított őr ezt nem akarta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom hogy milyen nehéz a részvét szavaira rálelni, nem is kívánom senkitől. Már az sokmindent elmond, hogy írtok ide.
      A természeti szépségeket dícsérni már sokkal hálásabb dolog, s én szerettem volna a figyelmet Bakonyra irányítani kicsit. Mi az erdőben csak elzárt területeket találtunk, a vonulások a Zirc-Pápa főúton zajlottak.

      Törlés
  7. Nekem meg gombóc lett a torkomban...
    Azon a környéken mi is jártunk egyszer, vándortáborban.Tényleg nagyon szép hely!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha mint gyermek voltál a táborban, akkor akár még találkozhattunk is. De ha mint táboroztató, akkor bizony nem.

      Törlés
  8. Nagyon meghatodtam, es varom a folytatast..
    Ereztem egy egy megjegyzesednel, hogy valami tragedia ert, de erre nem szamitottam:(

    Nagy oleles Neked!:)

    VálaszTörlés
  9. Egy kicsit ott voltam lélekben én is Veled. Gyerekkorom óta nem jártam arrafelé. Nem gondoltam , hogy ilyen szomorú apropó visz oda megint. Gyönyörű gondolatok egy gyönyörű helyen! Ha ezt olvasom úgy érzem: Van folytatása minden életnek.

    VálaszTörlés
  10. nem akarlak sürgetni,
    csak szerényen, halkan szólok:

    hiányzol
    hiányzik a mondandód, a gondolataid, ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin ! Igérem, jövök hamarosan !

      Törlés
  11. Válaszok
    1. Jólesik, hogy feltünt ! Köszönöm ! Nemsokára jövök.

      Törlés
  12. Hogy megkíméljem az agyi fotómontázs készítődet, nézd meg a jobb oldali blogsávom legfelső képét.:-)
    Így talán megismersz majd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem, és csodálkozom magamon, hogy elkerülte a figyelmemet. Mentségemül szolgáljon, hogy én inkább a mondanivalóra koncentrálok, semmint a képekre. Elnézést a szójátékért !

      Törlés
  13. OFF!
    Reagáltam egy érzésedre, amit a blogomban írtál!Ugye tudod?:-)))Miért is kértél elnézést? Nincs semmi félreértés, úgy örülök, ha jössz hozzám!

    http://editeva.blogspot.hu/2012/09/mi-jon-meg.html

    VálaszTörlés