GRAVITÁCIÓ

Gondolom, számtalan bejegyzés születik az új film hatására. Ez is egy lesz a sok közül.
Adhattam volna más címet is, például: Vonzások és taszítások, Egyedül, Világűr, stb. de a legjobb az eredeti.Minden benne van, az is amit csak akkor értünk és érzünk meg, ha már láttuk a filmet.
Szándékosan nem olvastam kritikákat, mert a beharangozók is túl sok információt adtak, és én nem szeretem ha egy bizonyos irányba terelgetnek.
Nekem elég volt az is, hogy a titokzatos világűrben játszódik, csodás és eredeti , vagy annak tűnő, felvételek vannak benne.
A mondanivalót illetően nem volt elvárásom, tudván, hogy hol készült. Elegendőnek éreztem volna, ha a technika és a trükkök elvarázsolnak. Mindehhez képest kellemesen csalódtam.
Persze a csinn-bumm sem maradt el, bár én  kicsit csendesebbnek gondoltam a végtelen, sötét világűrt.
Visszatérve a mondanivalóra, meglepően értékes és időtálló gondolatokat fogalmazott meg. Mindazokról a gondolatokról , kérdéseinkről, amelyekre mióta a világ világ, keressük a válaszokat.
Ez az a mozi amely mindnyájunkhoz szól, mert mindegyikőnknek vannak veszteségeink. Veszteségeink, melyeket ki-ki másként vészel át. És vannak időszakaink amikor olyan magányosnak érezzük magunkat, mintha a végtelen világűrben lennénk, hiszen abban is vagyunk.
Van a filmben egy mondat és két apró jelenet amiért akkor is érdemes lett volna végigülni, ha a többi csapnivalóan rossz lett volna. ( nem volt)
Nem idézem szó szerint a mondatot, csak a lényegét, ami, úgy éreztem, hogy hozzám, Hozzád, Hozzátok szól : Tanuljunk meg elengedni, amikor itt az ideje !!!
Nem lelketlenségre, érzéketlenségre tanít, hanem a túlélésre, és annak az értelmére.
A jelenetek???
Az egyik, az a bizonyos "magzati póz", amikor a főhősnő úgy érezte, hogy a szörnyűséges végzet helyett biztonságos helyre került. Jelen esetben úgy érzem, az anyaméh a Föld nevű bolygó lehetne. (nem véletlen a feltételes mód)
A másik a súlytalanságban, a világűrben lebegő könnycseppek. Így lebegnek a világmindenségben az én, és mindahányunk bánatban-magányban elsírt könnycseppjei,  örökkön-örökké.

Tulajdonképen úgy éreztem, hogy azt is mondja nekünk a film, hogy mit is keresünk ott fent, van elég tennivaló idelent is, és mindenütt jó, de legjobb otthon. Meg azt, hogy a fantasztikus technika nem csak előre visz, hanem rombol is,immár nem csak idelent, hanem az űrben is, lásd a  magunk termelte űrszemetet.
Sajnálatos, hogy nyoma sem volt a mennyországnak, nem véletlen, már régóta sejtem, hogy itt ezen a csodagömbön kell keresnünk a mennyországot, mert az itt van. (mint ahogyan a pokol is.)

Mindent egybevetve, a film értékes, gondolatébresztő és látványos, nem bánja meg aki megnézi, habár a  3D-s szemüveg mellé néha el kelne a füldugó is.
                                                                                                                                                     Feltétlenül javasolnám az Oszkár-díjra :-)))))

NEKEM ALMA !

Kedves kortársaim minden bizonnyal ismerik a cim jelentését: Nekem alma, vagyis mindegy, nem érdekel.
Én most nem így értettem.
Napok óta az igazi, fán termett,  szép és piros  alma a főszereplő az életemben.
Kezdődött a szedéssel . Majd a raktározás gondjai jöttek, melyek azért nem megoldhatatlanok. Ez a mennyiség csak egy kicsi háztartáshoz mérten nagy, s a  gyerekek is nagyon szeretik az almát.

Most pedig megunhatatlanul követik egymást az almás palacsinták, piték, szószok, kompótok, levesek. S, nem utolsó sorban maga a friss és zamatos, lédús gyümölcs.

Ebben a hirtelen (?)  rámszakadt nedves , szeles novemberi időben alma aszalásra adtam ősz fejemet. Az egész házat belengi egy, a  gyermekkoromra emlékeztető, finom illat.

Hajdanában, amikor még kicsi lány voltam, volt egy finom meleget adó,  fehér, zománcozott, ember magasságú, soklyukú zefir kályhánk. Annak a nyílásaiba tettük télen az almát. Odakünn valóságosan zord, ámde szépségesen havas fehér telek dúltak. A szobában pedig csodás sültalma illat lengedezett.

Azt a hangulatot,valaha volt családot, azt az illatot-ízt idézi most fel ez a modern tűzhely.
Mert ez a mindenkori tűzhelyek örök feladata. Összekötni a múltat és a jelent.

HA VOLNA MÉG......

Egy hangulat, amit ez a dal indít el bennem, amely biztosan nem az, amit kiváltani akar.
Szavak és dallamok, nem az enyémek. Mégis.......az én vallomásom is.
Vajon elér-e........ oda ........ Hozzá ?

"ŐSZBE CSAVARODOTT A TERMÉSZET FEJE...."

Itt maradt a kertben a vasárnapi nyár búcsúztató, bográcsozós, szüretelős   nap, enyhén füstös illata.
Érdekes aprólékosabban megfigyelni az őszt, tetten érni az elmúlás pillanatait, melyben máris, és észrevehetően benne van az újjászületés .
Azokon a fákon, melyek korán lombja vesztettek, láthatóak a jövőév ígéretét hordozó alvórügyek.

A borostyán afféle igazi tréfája a természetnek. Mikor a többiek pihenni készülnek, ő akkor virágzik, a méhek, darazsak örömére.

A jonatán almák gyönyörű pirosa vidáman kandikál ki , a még zöld lombok közül.
Van egy sárgára érő fajta is. Nagyon öreg almafa. Göcsörtös, görbe törzse már alig bírja az ágait, lombja szinte nincs. Egy utolsó erőlködéssel még kihordja idei gyermekeit, némelyik koraszülötten hullik a földre.
Olyan mint egy kicsi, meghajlott öreg anyóka, ki már számlálja a napjait.

A szőlő idén kisebb szemű fürtöket termett a szárazság miatt, de mézédes. Darazsak sokasága zsong rajtuk, Gyorsan le is szedem a maradékot, de egy keveset hagyok az apróbb-nagyobb szárnyas éheseknek.
A seregélyek is próbálkoznak, mert van még  a domboldalban később érő fajta a tőkéken.
Rengeteg diót gyűjtöttem és kaptam.
Szedtem a kertben, és  úton-útfélen. Jövő ilyen korig kitart. Remélem lesz ki megtörje. Mégis. Nem tudom megtenni, hogyha bárhol látok egy gazdátlan szemet, le ne  hajoljak érte.

Ebéd a teraszon, szőlőleveleken átszűrődő bágyadt, kicsit melengető napsütésben. Bogrács alján kevéske maradék pörkölt, benne főtt szalonnabőrke, füst ízű, finomabb mint új korában, besűrűsödött szafttal, friss kenyérrel tunkolva.

A vasárnapi szüreti almás pitének - melynek a szüreti jellegét a belehintett szőlőszemek adták- már csak az emléke maradt.

Elgondolkodom egy hasonlaton. Olyan a család, mint a kert.  Mi , nagyszülők, vagyunk a göcsörtös almafák.
Gyermekeink, még termő korban, de már a kicsi rügyeket, az unokákat gondozzák.
Így megy ez, mióta a világ-világ, és jól van így.

UTAZUNK, UTAZGATUNK.....

Néha jókedvünkből és sokszor muszájból. (müssen:szükséges)
Nemcsak gőzösön, sőt azon már csak ritkán. Ellenben utazunk vonaton, héven, buszokon, villamoson. (Az autózást most kihagynám.)
Hajdanában az utazás nem volt nagy kaland, illetve az volt, csak másképpen.
Egy balatoni útra  szinte egy teljes évet készültünk, lélekben és valóságosan is.
Viszont nem kellett különböző elővigyázatossággal felkészülni. Erre sem térek most ki, csak kisebb-nagyobb kalandjaimat mesélem el.
Lesznek köztük kedvesebbek is.

Sokszor utazom vonaton, és már régen jegy nélkül. Ilyenkor a személyimet mutatom meg. Ritkán olvassák el figyelmesen, inkább az arcomat vizslatják, ki tudja miért :-)))

Az a bizonyos fiatal kalauz viszont "kiolvasta", aki a következőt fűzte a látottakhoz :
-Milyen zivataros időkben tetszett születni !!!! - (1944)

A helyi buszjáratokon érdekes szokások dívnak.
Nem kap mindenki jegyet a fizetősök közül, ellenben nekik megáll a busz két megálló között is.
Gyakran vagyunk tanúi, hogy a busz vezetői menet közben telefonálnak, uzsonnáznak, beszélgetnek, és urambocsá cigarettáznak. Nem ritkán mindezt egy időben, az autópályán, kamionok között. Jönnek a mindennapi iskolás leánykák, és a fiatalabb sofőrök mellett álldigálva beszélgetnek, szakadó esőben, jeges úton ,nagy forgalomban is.
A busz elején lévő szolgálati ülést is kizárólag ők használhatják, kivéve ha felszáll egy  kigyúrt.....stb.

Az ellenőrök többnyire békén hagynak ( fent említett kérdő csodálkozás az arcomon :-))))
Ám a női ellenőrök nem mindig. Régi jó szokásom szerint mindkét kezem tele, plusz hátamon a zsákom, zsákomban a... nem, nem a mákom, hanem kb. 20 kiló egyéb.
 Metróállomás. Kék karszalagos, kellő hivatástudattal felvértezett hölgy, zord arckifejezéssel. Gondoltam, meglágyítom a szívét. Mondom neki: Nézzen rám kedvesem, elhiszi, hogy a hetvenediket taposom???? Nem szeretném letenni a cuccot, előszedni az igazolványt. Látom, nem hatottam meg, nagy sóhaj, lepakolászás, táskában kotorászás. Megmutatom !!!!
Erre a fontos lény : arckifejezése nem változik, de mondja engesztelésképpen - Tudja , éppen az előbb ment itt el ,egy magánál sokkal rozogább utas és képzelje, még bérlettel utazott.-

Ezt a mókát eljátszottam egy szimpatikus, ámde gondterhelt arcú férfi ellenőrrel is. A körülmények és súlyok hasonlóak voltak. A kérésem is, melyre nem érkezett válasz, de intett, tovább mehettem. Belém bújt a kisördög és azt mondtam neki, hogy igazán lehetne udvariasabb is. Nem értette, csak bámult, hogy ő igazán nem.....Mondom neki:  jólesett volna, ha elkéri az igazoló iratot. Hirtelen felderült az arca és hamiskás mosollyal rám kiáltott, hogy azonnal igazoljam magamat. Majd bocsánatot kért. Jót mulattunk :-))))

Egyszer, kis híján kiraboltak a metrón. Kedves és dolgos család, apuka, anyuka, és a "fiatalok" munkában.
Az a napi horoszkóp mentett meg, amelyben egyébként nem hiszek, de figyelmeztetett, hogy vigyázzak az értékeimre.

Melbournei történetek is vannak. Amikor megérkeztünk, eleinte a kevésnél is kisebb nyelvtudással, de utazni kellett. Előre szerettem ülni, hogyne mulasszam el a megállóhelyet, ahol le kell szállnom. Vesztemre, mert a buszsofőrök szeretnek beszélgetni. Hogy mi mindenre válaszoltam a "yes" (igen) szócskával, azt most már borítsa a feledés jótékony homálya.

Hamar megtanultam az udvariassági szabályokat, melyeket itthon is használok. Felszálláskor kölcsönösen köszönés, mely angol nyelven a "hogy vagy, hogy van", vagy jó reggelt, stb. Leszállásnál az utas elköszön és megköszöni, hogy utazhatott. (Thank You Driver !) Anyázásra, verekedésre nem emlékszem, de az ellenőrök sokan vannak, bár udvariasak, de ott is kérlelhetetlenek .

AZ AUSZTRÁL FILMEKRŐL....

......köztudott, hogy jók.  Többnyire. Azután vannak még a nagyon jók.
A "Vörös kutya" (Red Dog) ez utóbbi csoportba tartozik. Hogy mennyire és miért jó, azt csak az tudja igazán megítélni aki élt már Ausztráliában.
Ez már nem is egyszerűen egy Ausztrál film, ez maga az Ausztrál lelkiség. Benne van mindaz ami Ausztráliából hiányozhat annak aki elhagyta, és benne van mindaz ami jobbá tenné az életünket itthon.Ha lenne.
Sokat mond annak is, aki csak hírből ismeri a "vörös országot". Nem csak egy történet a sok közül, amelyben kutya a főszereplő, s ha jól meggondoljuk nem is "csak" a kutyáról szól.

Szeretettel ajánlom !  (ha még nem láttátok)   :-))))

TEGNAP MÉG......

......kint bóklásztam a kertben, rőt fényű napsütésben, billingéreztem diót, szedtem szőlőt és fügét, gyűjtögettem a hullott almát, mely kompótnak még tökéletesen jó.
Mára megjött az az eső, melyről érezni, hogy már nem az enyhet hozó, hanem az áztató, télire tartalékoló.
A rádióban ködökről is szóltak a hírek.
A ködről senki sem írt szebben, szívhez szólóbban, mint Fekete István. Szinte érezni az ízét-illatát, mert igenis van a ködnek íze is , illata is, nemcsak rejtegető, opálos fehér színe.

"Szeretem a ködöt, mely eltakar, és egyedül lehetek benne.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt,mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek tán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, hanem egymást is szeretjük."

Szedegettem a diót, a karácsonyi bejglibe valót, és csodálkoztam azon, hogy a fa mennyire ragaszkodik a gyermekeihez. A - szinte varázsütésre egyszerre- felrepedt külső dióburkok olyanná váltak, mint az anyák kezei, melyek ez utolsó pillanatig fogják kicsinyeik kezét, nehezen engedik el, de végül, ki kell nyílniuk és az utódok belepottyannak az ismeretlen jövőbe.

A jövőnek gyűjtögettem én is a "múló időben". Karácsonyban és húsvétban, együttlétekben reménykedve, miközben a múlt is velem volt.

Ezért juthatott az eszembe ez a csodás Wass Albert vers , az ŐSZI VÁGY, mely akár  nekem is , de előbb-utóbb mindnyájunkhoz szólhat.

Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne.....

Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon...
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.