UTAZUNK, UTAZGATUNK.....

Néha jókedvünkből és sokszor muszájból. (müssen:szükséges)
Nemcsak gőzösön, sőt azon már csak ritkán. Ellenben utazunk vonaton, héven, buszokon, villamoson. (Az autózást most kihagynám.)
Hajdanában az utazás nem volt nagy kaland, illetve az volt, csak másképpen.
Egy balatoni útra  szinte egy teljes évet készültünk, lélekben és valóságosan is.
Viszont nem kellett különböző elővigyázatossággal felkészülni. Erre sem térek most ki, csak kisebb-nagyobb kalandjaimat mesélem el.
Lesznek köztük kedvesebbek is.

Sokszor utazom vonaton, és már régen jegy nélkül. Ilyenkor a személyimet mutatom meg. Ritkán olvassák el figyelmesen, inkább az arcomat vizslatják, ki tudja miért :-)))

Az a bizonyos fiatal kalauz viszont "kiolvasta", aki a következőt fűzte a látottakhoz :
-Milyen zivataros időkben tetszett születni !!!! - (1944)

A helyi buszjáratokon érdekes szokások dívnak.
Nem kap mindenki jegyet a fizetősök közül, ellenben nekik megáll a busz két megálló között is.
Gyakran vagyunk tanúi, hogy a busz vezetői menet közben telefonálnak, uzsonnáznak, beszélgetnek, és urambocsá cigarettáznak. Nem ritkán mindezt egy időben, az autópályán, kamionok között. Jönnek a mindennapi iskolás leánykák, és a fiatalabb sofőrök mellett álldigálva beszélgetnek, szakadó esőben, jeges úton ,nagy forgalomban is.
A busz elején lévő szolgálati ülést is kizárólag ők használhatják, kivéve ha felszáll egy  kigyúrt.....stb.

Az ellenőrök többnyire békén hagynak ( fent említett kérdő csodálkozás az arcomon :-))))
Ám a női ellenőrök nem mindig. Régi jó szokásom szerint mindkét kezem tele, plusz hátamon a zsákom, zsákomban a... nem, nem a mákom, hanem kb. 20 kiló egyéb.
 Metróállomás. Kék karszalagos, kellő hivatástudattal felvértezett hölgy, zord arckifejezéssel. Gondoltam, meglágyítom a szívét. Mondom neki: Nézzen rám kedvesem, elhiszi, hogy a hetvenediket taposom???? Nem szeretném letenni a cuccot, előszedni az igazolványt. Látom, nem hatottam meg, nagy sóhaj, lepakolászás, táskában kotorászás. Megmutatom !!!!
Erre a fontos lény : arckifejezése nem változik, de mondja engesztelésképpen - Tudja , éppen az előbb ment itt el ,egy magánál sokkal rozogább utas és képzelje, még bérlettel utazott.-

Ezt a mókát eljátszottam egy szimpatikus, ámde gondterhelt arcú férfi ellenőrrel is. A körülmények és súlyok hasonlóak voltak. A kérésem is, melyre nem érkezett válasz, de intett, tovább mehettem. Belém bújt a kisördög és azt mondtam neki, hogy igazán lehetne udvariasabb is. Nem értette, csak bámult, hogy ő igazán nem.....Mondom neki:  jólesett volna, ha elkéri az igazoló iratot. Hirtelen felderült az arca és hamiskás mosollyal rám kiáltott, hogy azonnal igazoljam magamat. Majd bocsánatot kért. Jót mulattunk :-))))

Egyszer, kis híján kiraboltak a metrón. Kedves és dolgos család, apuka, anyuka, és a "fiatalok" munkában.
Az a napi horoszkóp mentett meg, amelyben egyébként nem hiszek, de figyelmeztetett, hogy vigyázzak az értékeimre.

Melbournei történetek is vannak. Amikor megérkeztünk, eleinte a kevésnél is kisebb nyelvtudással, de utazni kellett. Előre szerettem ülni, hogyne mulasszam el a megállóhelyet, ahol le kell szállnom. Vesztemre, mert a buszsofőrök szeretnek beszélgetni. Hogy mi mindenre válaszoltam a "yes" (igen) szócskával, azt most már borítsa a feledés jótékony homálya.

Hamar megtanultam az udvariassági szabályokat, melyeket itthon is használok. Felszálláskor kölcsönösen köszönés, mely angol nyelven a "hogy vagy, hogy van", vagy jó reggelt, stb. Leszállásnál az utas elköszön és megköszöni, hogy utazhatott. (Thank You Driver !) Anyázásra, verekedésre nem emlékszem, de az ellenőrök sokan vannak, bár udvariasak, de ott is kérlelhetetlenek .