GRAVITÁCIÓ

Gondolom, számtalan bejegyzés születik az új film hatására. Ez is egy lesz a sok közül.
Adhattam volna más címet is, például: Vonzások és taszítások, Egyedül, Világűr, stb. de a legjobb az eredeti.Minden benne van, az is amit csak akkor értünk és érzünk meg, ha már láttuk a filmet.
Szándékosan nem olvastam kritikákat, mert a beharangozók is túl sok információt adtak, és én nem szeretem ha egy bizonyos irányba terelgetnek.
Nekem elég volt az is, hogy a titokzatos világűrben játszódik, csodás és eredeti , vagy annak tűnő, felvételek vannak benne.
A mondanivalót illetően nem volt elvárásom, tudván, hogy hol készült. Elegendőnek éreztem volna, ha a technika és a trükkök elvarázsolnak. Mindehhez képest kellemesen csalódtam.
Persze a csinn-bumm sem maradt el, bár én  kicsit csendesebbnek gondoltam a végtelen, sötét világűrt.
Visszatérve a mondanivalóra, meglepően értékes és időtálló gondolatokat fogalmazott meg. Mindazokról a gondolatokról , kérdéseinkről, amelyekre mióta a világ világ, keressük a válaszokat.
Ez az a mozi amely mindnyájunkhoz szól, mert mindegyikőnknek vannak veszteségeink. Veszteségeink, melyeket ki-ki másként vészel át. És vannak időszakaink amikor olyan magányosnak érezzük magunkat, mintha a végtelen világűrben lennénk, hiszen abban is vagyunk.
Van a filmben egy mondat és két apró jelenet amiért akkor is érdemes lett volna végigülni, ha a többi csapnivalóan rossz lett volna. ( nem volt)
Nem idézem szó szerint a mondatot, csak a lényegét, ami, úgy éreztem, hogy hozzám, Hozzád, Hozzátok szól : Tanuljunk meg elengedni, amikor itt az ideje !!!
Nem lelketlenségre, érzéketlenségre tanít, hanem a túlélésre, és annak az értelmére.
A jelenetek???
Az egyik, az a bizonyos "magzati póz", amikor a főhősnő úgy érezte, hogy a szörnyűséges végzet helyett biztonságos helyre került. Jelen esetben úgy érzem, az anyaméh a Föld nevű bolygó lehetne. (nem véletlen a feltételes mód)
A másik a súlytalanságban, a világűrben lebegő könnycseppek. Így lebegnek a világmindenségben az én, és mindahányunk bánatban-magányban elsírt könnycseppjei,  örökkön-örökké.

Tulajdonképen úgy éreztem, hogy azt is mondja nekünk a film, hogy mit is keresünk ott fent, van elég tennivaló idelent is, és mindenütt jó, de legjobb otthon. Meg azt, hogy a fantasztikus technika nem csak előre visz, hanem rombol is,immár nem csak idelent, hanem az űrben is, lásd a  magunk termelte űrszemetet.
Sajnálatos, hogy nyoma sem volt a mennyországnak, nem véletlen, már régóta sejtem, hogy itt ezen a csodagömbön kell keresnünk a mennyországot, mert az itt van. (mint ahogyan a pokol is.)

Mindent egybevetve, a film értékes, gondolatébresztő és látványos, nem bánja meg aki megnézi, habár a  3D-s szemüveg mellé néha el kelne a füldugó is.
                                                                                                                                                     Feltétlenül javasolnám az Oszkár-díjra :-)))))

NEKEM ALMA !

Kedves kortársaim minden bizonnyal ismerik a cim jelentését: Nekem alma, vagyis mindegy, nem érdekel.
Én most nem így értettem.
Napok óta az igazi, fán termett,  szép és piros  alma a főszereplő az életemben.
Kezdődött a szedéssel . Majd a raktározás gondjai jöttek, melyek azért nem megoldhatatlanok. Ez a mennyiség csak egy kicsi háztartáshoz mérten nagy, s a  gyerekek is nagyon szeretik az almát.

Most pedig megunhatatlanul követik egymást az almás palacsinták, piték, szószok, kompótok, levesek. S, nem utolsó sorban maga a friss és zamatos, lédús gyümölcs.

Ebben a hirtelen (?)  rámszakadt nedves , szeles novemberi időben alma aszalásra adtam ősz fejemet. Az egész házat belengi egy, a  gyermekkoromra emlékeztető, finom illat.

Hajdanában, amikor még kicsi lány voltam, volt egy finom meleget adó,  fehér, zománcozott, ember magasságú, soklyukú zefir kályhánk. Annak a nyílásaiba tettük télen az almát. Odakünn valóságosan zord, ámde szépségesen havas fehér telek dúltak. A szobában pedig csodás sültalma illat lengedezett.

Azt a hangulatot,valaha volt családot, azt az illatot-ízt idézi most fel ez a modern tűzhely.
Mert ez a mindenkori tűzhelyek örök feladata. Összekötni a múltat és a jelent.

HA VOLNA MÉG......

Egy hangulat, amit ez a dal indít el bennem, amely biztosan nem az, amit kiváltani akar.
Szavak és dallamok, nem az enyémek. Mégis.......az én vallomásom is.
Vajon elér-e........ oda ........ Hozzá ?

"ŐSZBE CSAVARODOTT A TERMÉSZET FEJE...."

Itt maradt a kertben a vasárnapi nyár búcsúztató, bográcsozós, szüretelős   nap, enyhén füstös illata.
Érdekes aprólékosabban megfigyelni az őszt, tetten érni az elmúlás pillanatait, melyben máris, és észrevehetően benne van az újjászületés .
Azokon a fákon, melyek korán lombja vesztettek, láthatóak a jövőév ígéretét hordozó alvórügyek.

A borostyán afféle igazi tréfája a természetnek. Mikor a többiek pihenni készülnek, ő akkor virágzik, a méhek, darazsak örömére.

A jonatán almák gyönyörű pirosa vidáman kandikál ki , a még zöld lombok közül.
Van egy sárgára érő fajta is. Nagyon öreg almafa. Göcsörtös, görbe törzse már alig bírja az ágait, lombja szinte nincs. Egy utolsó erőlködéssel még kihordja idei gyermekeit, némelyik koraszülötten hullik a földre.
Olyan mint egy kicsi, meghajlott öreg anyóka, ki már számlálja a napjait.

A szőlő idén kisebb szemű fürtöket termett a szárazság miatt, de mézédes. Darazsak sokasága zsong rajtuk, Gyorsan le is szedem a maradékot, de egy keveset hagyok az apróbb-nagyobb szárnyas éheseknek.
A seregélyek is próbálkoznak, mert van még  a domboldalban később érő fajta a tőkéken.
Rengeteg diót gyűjtöttem és kaptam.
Szedtem a kertben, és  úton-útfélen. Jövő ilyen korig kitart. Remélem lesz ki megtörje. Mégis. Nem tudom megtenni, hogyha bárhol látok egy gazdátlan szemet, le ne  hajoljak érte.

Ebéd a teraszon, szőlőleveleken átszűrődő bágyadt, kicsit melengető napsütésben. Bogrács alján kevéske maradék pörkölt, benne főtt szalonnabőrke, füst ízű, finomabb mint új korában, besűrűsödött szafttal, friss kenyérrel tunkolva.

A vasárnapi szüreti almás pitének - melynek a szüreti jellegét a belehintett szőlőszemek adták- már csak az emléke maradt.

Elgondolkodom egy hasonlaton. Olyan a család, mint a kert.  Mi , nagyszülők, vagyunk a göcsörtös almafák.
Gyermekeink, még termő korban, de már a kicsi rügyeket, az unokákat gondozzák.
Így megy ez, mióta a világ-világ, és jól van így.