Nyugtató helyett

Ezt a csodálatosan megnyugtató dalt "Napsugaras Parókiánk"-ról, Csillagostól csentem el, utólagos beleegyezésével :-)))
Ha valaki, Ő biztosan megbocsájt érte.
Nagy szükségem van rá. Tavaszi zsongás helyett szomorúság ül a lelkemen.
Nem-nem, nem magam miatt bánkódom. Sőt, nem is családtagjaim miatt.
Hazám sorsa , helyzete, jövője miatt érzett aggodalom keveredik a természeti katasztrófák súlytotta nemzetek balsorsa feletti, együttérzéssel vegyes szánalommal.
Földanyánk hánykolódik, próbálja lerázni magáról a kincseivel rosszul sáfárkodó, hálátlan embereket, s mint mindíg, most is a vétlenek bűnhődnek.
És akkor még nem is említettem a háborúk borzalmaitól szenvedőket.
Hiába kapcsolok a hangerő legmagasabb fokozatára, hangokat hallok, sikolyokat, zokogást, hullámverést, szélvihart.

" Mit csináljak a könnyeimmel,
ha mindegyre csak előtörnek,
mit csináljak a fellegekkel,
ha mindig jönnek, mindig jönnek,
mit csináljak szegény szívemmel,
ha minden fájdalomra vérzik,
mit csináljak a vad szelekkel......" ( Wass Albert )

Az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túl.....8.

Ausztráliában ennünk is kellett. Ez most bizonyára komikusan hangzik, hiszen enni mindig és mindenhol kell.

Nem volt ez olyan mulatságos, mint gondolnád kedves olvasó, mert a bőség országában, egy európai , azon is belül magyar gyomorral megáldott lény, nagyon sok megalkuvásra kényszerült. Az sem ártott, ha elég leleményes volt. De erről majd később.

A birkák országában (és itt most ne a pejorativ jelentésére gondoljatok, hanem a négylábú változatra) természetesen sok a birka. Így ez nem igaz, mert rengeteg, mondhatnám számtalan birka él és legelészik mindenfelé. Városokon kívűl és városokon belül is. A gyanútlan utazó nézelődik a "világ legnagyobb falujának" is nevezett Melbourne városában, és egyszercsak egy - mikor nem is számítana rá- farmot talál. Lovakkal, birkákkal, lovasokkal, birkarágta füvetlen dombokkal.
Ahol ennyi a birka ott elengedhetetlen, hogy birkahús is legyen. Van is. Bizony, mindenhol. A szagával egyetemben.
Ausztrália lakosságának fő húsforrása volt a "hőskorban", és maradt a mai napig.
A megátalkodott pesti viszont tejfölös paprikás csirkére vágyik, galuskával, uborkasalátával.
Sok évtizeddel ezelőtt egy magyar család tejfeldolgozó üzemet létesített és ők kezdtek el tejfölt is készíteni. Mikor mi megjelentünk a Dél-csillaga alatt, már lehetett tejfölt kapni, de a magyarokon kívűl, senki nem tudta mire való.
Egyszer az első munkahelyemre , egy üzembe, ebéd gyanánt tejfölt vittem. Munkatársaim gyanakodva nézték ,vajon mi lehet az a furcsa fehérség, majd rövid tusakodás után kóstolót kértek. Fogalmuk sem volt róla, hogy mit esznek.
Nem csak a tejföl volt különlegesség az átlag ausztrálnak, ide sorolhattuk a karalábét, a zellergumót, azt is ha nagyobb mennyiségű paprikát vettünk lecsónak, az őrölt pirospaprikát, a szaloncukrot, a finom cukrászsüteményt, a fokhagymás kolbászt és általában a fokhagymát... és sorolhatnám napestig.
Juhtúró sem volt. Ha kőrözöttre vágytunk krémsajtot vettem és márványsajttal tettem csípősebbé az ízét. Később egy- szintén magyar -familia fűszerek gyártásába kezdett, és lett őrölt paprika is. Igaz a színe kissé halovány volt, de paprika helyett :-) jó volt.
Így történt, hogy teltek-múltak az évek és egyszercsak természetes szereplővé vált az előbb említett paprikás csirke a magyarok asztalán, sőt megkedvelték az Ozik is.
(folyt.köv.)

Az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túl.....7.

Nyugdíjasok és gyengébb idegzetüek hamarabb abbahagyhatják az olvasást.


A fenti, nem túl szívderítő bejátszásnak, főként az eleje vonatkozik az alant következő következésekhez.Ráadásul azt is bizonyítja, hogy még a csapból is, pardon a IHM-ből is, mi nyugdíjasok "folyunk".

Szomorú szívvel veszem tudomásul, hogy társadalmunk (most még itthon járok a történetben) haszontalan, felesleges és költséges tagjává váltam. Ráadásul túl nagy helyet foglalok el a fiatalabb korosztály elől. Anyagilag szintúgy, mint fizikai terjedelmemben.
Nincs nap, hogy arról ne polemizálna valamelyik hivatalos, hivatásos, félhivatalos és hivataltalan fórum, hogy mi nyugdíjasok, mekkora teher is vagyunk hazánk vállán.
Legutóbb, puszta véletlenségből, mert szándékosan ilyen nem történhet velem, a rádiós csatornákon barangolva, odatévedtem egy reggeli néphülyítő rádióműsorra.
Hazánk ügyeletes és mindenes nélkülözhetetlenje böfögte röhincsélve, félálmos képembe, hogy a vasárnapi, össznépi kulináris rendezvényen milyen gosztustalanul viselkedtem. Én és még sok idősödő, nyugdíjas társam.( valóban ott voltam, de honnan tudta???) Ő, a szegény elnyomott ifjú, nem fért oda a pultokhoz, mert a nyuggerek, ahogy kedvesen becéznek minket, elsodorták őt , s mire átkűzdötte magát éhes és mohó tömegünkön, már mindent felfaltunk.Ezenkívül még az is kérdés számára, hogy az amúgy valóban túlméretezett belépődíjat, vajon miből tudta ennyi öreg kifizetni.
Valahol azt olvastam, hogy eléggé el-nem ítélhető módon, rendszeresen megpróbálunk elsőként felszállni a járművekre, és ha ez sikerül is, nem átallunk leülni. Sőt, továbbmegyek,közülünk a főgonoszok, az éhenhalást elhalasztandó egy későbbi időre, még néhány munkahelyet is elfoglalnak.
Egyszóval, imígyen becsüli meg az ifjabb nemzedék a háború utáni Magyarországot romjaiból feltámasztókat,az évtizedekig kis fizetésekért robotolókat,a kicsit később születetteket akik sok gyermeket neveltek. A fiatalok úgy gondolják, hogy ők tartanak el minket.(Természetesen van kivétel is) Figyelmen kívül hagyva azt az aprócska tényt, hogy fizettünk nyugdíjjárulékot. Meg még sokminden egyebet is, de az nem tartozik a témához.
Mára kiderült, hogy az a befizetett pézecske csiribi-csiribá, eltünt, és hamarosan nem lesz miből kifizetni az általunk dőzsölésre szánt havi apanázst.

Mielőtt nagyon ideges leszek, el is távolodom itthonról gondolatban ,és megyek, mendegélek, mignem elérek az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túlra.
Olvasom, hogy Ausztrália hasonló gondokkal kűzd, nevezetesen társadalma öregszik, és felrémlett az a szörnyű jövő, hogy kb. 40 év múlva megnégyszereződhet az időskorú gondozásra szorulók száma.Egészen pontosan 3,06 milliónyi nyugdíjas lesz akkorra.(lakóinak száma ma kb. 21 millió, csak hogy éreztessem az arányokat)
Nosza , összedugták hamarjában az okosok a fejüket, tenni kell valamit izibe, nem lehet megvárni amig ez bekövetkezik.
Létrehoztak egy bizottságot, amely a lehetőségekhez mérhető hatékonyságot vizsgálja.
Arra a következtetésre jutottak, hogy máris el kell kezdeni a jelenlegi nyugdíjrendszer felülvizsgálatát és átalakítását.
Olyan, pontokba szedett, javaslatokat tárt eme bizottság máris a közvélemény és a hivatalosságok felé, amely mindenkinek megfelelt. Elfogadta a kormány, az ellenzék és az egészségügyi és jóléti szervezetek prominensei is.
A végleges, vitafórumokra bocsájtható tervezet ez év júniusára várhatóan elkészül.
Részletekkel most nem szolgálok. Más társadalom, más történelmi háttér,más gazdasági helyzet, más anyagi körülmények. Nem lehet összehasonlítani a miénkkel.

Ám a társadalom gondoskodási szándéka, a megoldás keresésének gyorsasága, a jószándékú közvéleménykutatás akarata eltanulható és követhető példa.

Az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túl.....6.

Melbourne-ben , ahol éltem, nem gyakran fordul elő hóesés. Az évszakok nem tagozódnak élesen elkülöníthető négy részre, ha valaki havat akar látni sokat utazhat, hogy a vágya teljesüljön, mert a tél igen enyhe.
Elég ellentmondásos élmény az eukaliptusz fákon havat vagy zúzmarát látni, bár nagyon ritkán, rövid időre, megpillanthatunk hópelyheket a város magasabban fekvő kerületeiben.

Aki sielni vágyik, legkevesebb 150 kilométert utazhat, ám feltehetően jómódú, mert a téli sport Ausztráliában meglehetősen drága.
Az igazán alpesi jellegű helyekre 350-400 km.-t is autózhattunk, ahol már 1800 méter magasan, szinte Ausztriában érezhettük magunkat. Ott még kutyaszánon is utazhat akinek éppen ahhoz van kedve.
Mivel a hó, és a jeges sportok különlegességnek számítanak, amikor évi rendszerességgel, májusban, megérkeztek Warren Miller filmjei, a tél és a téli sportok szerelmesei igyekeztek minél előbb helyet foglalni abban a csinos, régitípusú moziban, ahol vetítették őket.
Az amerikai Warren Miller fénykorában amatőr sielő-sportoló volt, és számos verseny nyertese.
Idővel áttért a sielős filmek forgatására, és máig közel 600 különböző hosszúságú filmet készitett.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy nem sok havas vidéke létezik földünknek ahol ne járt volna a forgató csoportjával.
A világ legjobb, legmerészebb sportolói tartanak vele, hogy extrém túráinak főszereplői legyenek. Nemcsak a tájak szépsége lélegzet elállító ezekben a filmekben, hanem a sielők és snow-boardozók teljesítménye is.
A legmeredekebb hegyekről, szűz hóban száguldanak le, szökkennek szikláról- sziklára,
röppennek át minden akadályon, szakadékon, tavacskán, bármin ami elébük kerül. Esnek is nagyokat, de kéz és lábtörés vagy nem esik, vagy nekünk, nézőknek, nem mutatják.
Pedig sokszor került a stáb életveszélyes helyzetbe. Nevezetes és emlékezetes, amikor Új-zélandban egy forgatás közben kitört vulkán elől menekültek Warren Miller és egy síbajnoknő. A témához illő, remek,ritmusos zene is fokozza a hangulatot.

Ezek a filmnapok nem csak a megszokott -jegyet veszek, beülök, megnézem, hazamegyek-élményt nyújtja.Ilyenkor a kereskedők kiállitják legmodernebb, télisporthoz kapcsolódó árúcikkeiket, szép , szines kiadványok készülnek az alkalomra, utazási irodák csalogatják az embereket a Föld legszebb havas tájaira. Ihatjuk a világ tetejéről, gleccserek jegéből olvasztott friss, természetes vizeket.
A mozijegyek tombolajegyként is szolgálnak, komoly nyereményeket kaphatnak a szerencsésebbek. Természetesen, sífelszerelést, utazást a havasokba stb.

Igazi télies, fesztivál hangulat uralkodik az enyhe melbournei télben.
Ilyenkor megjelenik a film készítője , Warren Miller is akit nagy ovációval fogad a közönség.

A fenti filmösszeáálítás cime: A tél gyermekei. Valójában felnőtt emberekről szól, akik egész életükben gyermeki lelkesedéssel, félelem és gátlások nélkül hódítják meg a legveszélyesebb, elképesztően meredek lejtőket. Menekülnek a maguk előidézte lavinák elől.Itt éppen Alaszkára igyekeznek. Nincs főpróba, a tájat előszőr helikopterről mérik föl, a többi.... meglepetés, lesiklás közben.
Lám, ez az alaszkai túra is elég "meredek" vállakozás volt.

A lélek és a test ünnepnapja.

Legkedvesebb középsőszülött gyermekem vasárnap elvitt minket a Káli- medencébe.
Természetesen a menyünkkel és hatéves unokánkkal együtt. Ünnepnap volt ez, több okból is. A férjem vígan nézelődhetett, nem kellett vezetnie.
Az együttlét öröme sem elhanyagolható, sőt...
Olyan helyeken is jártunk, ahol még sohasem.
A nap hétágra sütött, s a tavaszias napsütés bearanyozta a hangulatunkat és megszépítette a télkoptatta balatonfelvidéki tájat.

Első utunk a Káptalantóti piacra vezetett. Sok jót, szépet és ízlelőbimbókat izgató beszámolót olvastam erről a helyről, de a valóság kellemesebb volt, mint amit elképzeltem.

Tágas mező ad helyet a Liliomkertnek nevezett piacnak, amelynek ötlete egy helybéli kertészetet vezető asszony fejéből pattant ki.
Tudhatta, hogy a helybéliek milyen finomságokat készítenek, helyben termelt, termesztett alapanyagból, ősi receptek, falujuk, családjaik szokásai szerint. Ámde piac hiányában nem volt hol és kinek kínálni a portékájukat. Pedig igény lett volna rá. A bio-piac megfizethetetlen, ahol meg olcsó árú kapható, ott sokszor baj van a minőséggel.

Szóval Harmathy Ildikó asszony felismerte a kereslet és a kínálat találkozásának a hasznát. Megoldásként felkínált egy szép darab földet a kertészete melleti területből, vasárnapi-piac nyitásához.
Lassan -lassan terjedt, szájról-szájra, blogról-blogra, mignem már papíralapú újságcikkekben is felbukkant a hely híre, és ennek arányában nőtt az árusító pultok száma. Mára már jönnek távolabbi megyékből eladni, és vásárolni is.

Ezen a hétvégén félgőzzel működött a piac, mint mondották a helybéliek, túl közel vannak még az ünnepnapok, a kiadások, és a nagy lakomák emlékei. . Ám még így is hatalmas volt a választék és elegendő számú vevő is látszott. Többfelől is azt hallottam, hogy jó-jó ez a piac, csak drága. Örömmel tapasztaltam ,hogy semmivel nem drágább mint bármely piac, sőt, sokminden olcsóbb, mint másutt, ezzel szemben a minőség nem említhető egynapon sem velük.
Megkísérlem felsorolni, hogy mi minden kapható egy ilyen átlagos, nem túl erős piacnapon, a teljesség igénye nélkül.

Frissen fejt "igazi" tehéntej, tejföl, nagyon sokféle sajt, "disznóságok", kolbászok, szalonnák, disznósajt, füstöltáruk, májasok, disznótoros, hozzávaló savanyúságok különböző fajtái, frissenvágott baromfiak : libák tyúkok, kacsák, csirkék konyhakész állapotban, burgonya, zöldségfélék, hagymák, többféle alma,
szárított gyümölcsök, frissen sütött almáspiték, rétesek, kalácsok, perecek, pogácsák, forraltbor, tejeskávé, tojás, lekvárok, dzsemek, gyümölcslevek,
Mangalica temékek széles választéka, mézeskalácsok különleges formában, mézek......

Mi ebédre, az országszerte töki-pompos néven ismert kenyérlepényt ettük, és bátran állíthatom, hogy a legfinomabbat széles-e hazában. Házi-rétest, almáspitét, és olyan-de olyan almalével öblítöttük le, hogy csuda.
Van egy asszony, aki minden vasárnap más és más házias főtt étellel várja az éheseket. Ezen a napon az idénynek megfelelöen disznótorost, hagymás krumplit, párolt káposztát kínált, normális áron. De mondják, mindíg, minden finom nála, a levesei és a pecsenyéi is.

Aki előszőr látogat e piacra , vagy üres pénztárcával menjen, vagy nagyon tömöttel, mert nem vállahatom a felelősséget senki anyagi helyzetének romlása miatt.
Szinte mindent megkíván és megvenne az ember :-)))
Tehát annak ellenére, hogy normális árak vannak, nem árt ügyelni.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a jó hangulat egyik oka az, hogy a portékák tulajdonosai nagyon kedvesek, jószívűek. Az is jóllakhat aki csak kóstolgat, mert nem sajnálják az ingyen falatokat.

Később, mikor már a pocakokat és kosarainkat megtöltöttük, tovább indultunk, Salföld felé.
A sorrendet nem a falánkságunk, hanem a piac nyitvatartási ideje határozta meg.
Ámbár, mintha jóllakottan még fogékonyabb lenne a lélek a szépségek befogadására :-)

Gyönyörű falvakon, a szépséges Kálimedencén keresztül , majd Salföldnél kétkilométeres séta után jutottunk a kies völgybe, ahol meglepően festői romok, egy Pálos-kolostor romjai láttán, szinte földbe gyökeredzett a lábunk.
A fenti videó csak kevéssé adja vissza a hely hangulatát, a romok méreteit, a környezet szépségét. Látni kell !
A falu széléről induló földúton, tágas mezőkön keresztül, két kilométert ballag a látogató, és egyszerre egy erdőben találja magát. Mikor nem is gondolná, hirtelen rábukkan a fenséges kolostor romjaira. Kicsiny völgyben, köröskörül hegyek övezte ez a különleges hangulatú hely.
A pálosok nem véletlenül választották a templomjaik helyét. Nemcsak a Pilisben, itt is működnek a föld pozitív energiái.
Jó itt bóklászni, "teremből" ki, "terembe" be, megcsodálni az épebben maradt ablakokat, fáklyatartókat, az eredeti mására épített kutat. Elolvasgatni a szép kiállítású történelmi útbaigazító táblákat,elmerengni régmúlt időkön, embereken, történelmen, s tervezgetni egy majdani táborozást, tábortüz rakást.

A hazafelé vezető úton ráérősebben csodáltuk a felújított, de eredeti formájukban megőrzött régi parasztportákat. Jó lehet egy ilyen házban, kicsit a múltban, kicsit a jelenben élni. Keresztül utaztunk a híres Kő-tengeren, elmentünk egy valóságos állattartó mintagazdaság mellett, láttunk szürkemarha gulyát, birka nyájat, őzike csapatot, és felrémlett a kocsiban éjszakázás réme, amikor kishíján eltévedtünk. A Vászolyba vezető utat akartuk lerövidíteni, illetve a GPS navigált minket a földutakkal keresztül-kasul szelt, szőlővel beültetett domboldalakra, ami nem eresztett minket, de más sorstársakat sem. Azért végül szerencsésen, élményekkel és finomságokkal telve hazaértünk.

Őszi kék.....válogatott versek.

Az - éppen csak elmúlt- esztendő egyik legszebb ajándéka volt, hogy a virtuális világban megismerhettem Kajuk Gyulát, alias Trendo-t.
Egy gastro blogban olvastam verseit, prózáit. Mivel a versek szeretete nálam csak a késő felnőttkorban alakult ki,a -kissé Krúdy stílusára emlékeztető- novellái hívták fel a figyelmemet különös hangulatú írásaira.Remélem, hogy írója nem neheztel meg rám azért, mert más íróhoz hasonlítottam a stilusát.Nem is haragudhat, mert Krúdy írásaiért nem rajongtam soha, ezzel szemben Kajuk Gyula folytatásosai elbűvöltek. Azután jöttek a versek. Először csak kóstolgattam őket, nemsokkal később már vártam , hogy mikor jön a következő.
Megkerestem a világhálón találhatókat , és egy rendkívül sokoldalú költő műveire leltem.
Bármilyen hangulatban voltam, vagyok, találok hozzáillő, mondhatni rá rímelő költeményt.
Természetesen, mivel férfi írta őket,zömük jellegzetesen férfi vers, de annál érdekesebbek nekünk,nőknek, mert általuk jobban megismerhetjük a férfi lelket.
Legjobban a természet szépségei ihlette verseit szeretem, mert ezek nemtől függetlenül, hasonlóképpen hatnak nőre, férfiúra. A "Lombhullás" című igézően szép.

Szeretem a játékosan humorosakat, mint például a "Városi macska falun"-t, vagy a "Honorárium" címűt :

Vadászok vacsoráján verseim szavaltam.
Babérral koszorúztak a derék fiúk,
gondolták talán, a költők mind hiúk...
holott nemcsak dicsfénnyel él az ember.
Kongó konyhámba kedvetlen hazatérve
elgondoltam...hogy hát nem azér'
de egy kis őzhússal ha "megsértettek" volna,
most illatos vadragu főne fazekomba'
s míly szépen úszkálna benne a babér!


Vannak meseszerűek is, kisgyermekeknek (is) valók, pl. "Piknik a hegyoldalon".
Azután még az egészen rövid, majdnem haiku stilusúak, mint a "Várakozás"

Odvas szívemet belülről
rágja a búbánat lárva!
Hol késik vajon
az öreg Harkály doktor,
hogy belőlem kioperálja ?

S mivel ételekkel, receptekkel foglalkozó oldalon "találkoztunk", hát álljon itt néhány, ehhez a témához illő részlet is. Ilyesfélét rengeteget fellelhetni, bármilyen hangulatú versében találhatunk Trendo-s, étkezéssel kapcsolatos sorokat.

A hajókonyhán már készül a vacsora...
bögyös asszonysággal évődik az ura,
míg piruló hagyma otthonszaga száll
és a bólyák közt átevickél az uszály. ("Folyóparti alkonyetűdök" )

vagy:

Elég a kenyérillat
elég, ha csobog a víz,
elég ha számba olvad
egy kanálka szilvaíz......("Otthon lenni valahol " )

A fenti "kóstolók" csak kicsi szegletét érintették a költő sokoldalúságának. Fel kell, és érdemes felfedezni a misztikumot , a szomorúságot, az emlékek idézését is.

Végezetül egy kedvencem a sok kedvenc közül:

Lombhullás

A bükkös most egy katedrális!
Hamvasszürke, vaskos oszlopok,
magasba nyújtózó, karcsú ágak
és égre nyíló ablakok.

A hűs hajnalban námán állok.
Fülemben muzsikál a csend.
Ám váratlan örömtől felkiáltok:
-Ott fenn valami zeng!

Hirtelen pendülő varázsütésre
elszakad ágától a sok levél,
szédülten kering fenn a légben,
míg végül mindegyik földet ér.

Tétova lábad ösvényt keres,
a csúszós avaron, jaj, el ne ess !

"Elmúla a karácsony....

de nem múla el a bájgli"... mondotta a hajdanvolt kabarétréfa, s lám, ez ma is így van. Itt szomorkodik egy diós és egy mákos bejglicsücsök, mert az utolsó falatot, utolsó darabot senki nem akarja elhalászni a másik elől.
Szép volt , mint mindig, fizikailag nem könnyű, de lélek melengető.
A karácsonyban a leges-legszebb (és most semmi újat nem mondok) a készülődés. Maga az ünnep villámgyorsan eltelik.
Ezt is elraktározhatjuk a szép emlékek polcára. Kitart jövő ilyenkorig, még szalicil sem kell hozzá.

Az idő is csak az ünnepekig ballag ólomlábakon, utánna már elkezd egyre gyorsabban lépegetni, majd szökken egyet, és már ki is dugta a fejét az első hóvirág.

Hanem bajban leszünk, mert egyre többünk újévi fogadalma, hogy nem fogadunk meg semmit.De mit fogunk akkor betartani, avagy boldog, diákos csínytevőként juszt is elkövetni?

Visszatérve még a karácsonyra, nagyon sokat tanultam a felkészülés időszakában.
Gyönyörű fotókat nézegethettem blogbarátok és társak honlapjain. Veretes ünnepi köszöntők születtek, s beleképzelhettem magam-a leírások olvastán- más családok ünnepnapjaiba.
Megtanulhattam az ajándékészítés változatos fortélyait.
Ráadásul ez volt életem első olyan karácsonya, amikor nem maradt semmi fontos az utolsó napokra. Időben és szép komótosan készülődtem.

Az ünnepek előtt mindenki izgatottan latolgatja, találgatja, vajon lesz-e hó, lesz-e fehér karácsony?
Ám ha már összeállt szépen minden, a fenyő a helyén, s feldíszítve, készen vannak a sütemények és ételek, megérkeztek a gyerekeink, unokáink, már lényegtelen, hogy odakint milyen idő van.
Ha aznap nem is esik a hó, elég, ha megidézzük hajdanvolt havas karácsonyok hangulatát. Így történt ez idén is.