"Elmúla a karácsony....

de nem múla el a bájgli"... mondotta a hajdanvolt kabarétréfa, s lám, ez ma is így van. Itt szomorkodik egy diós és egy mákos bejglicsücsök, mert az utolsó falatot, utolsó darabot senki nem akarja elhalászni a másik elől.
Szép volt , mint mindig, fizikailag nem könnyű, de lélek melengető.
A karácsonyban a leges-legszebb (és most semmi újat nem mondok) a készülődés. Maga az ünnep villámgyorsan eltelik.
Ezt is elraktározhatjuk a szép emlékek polcára. Kitart jövő ilyenkorig, még szalicil sem kell hozzá.

Az idő is csak az ünnepekig ballag ólomlábakon, utánna már elkezd egyre gyorsabban lépegetni, majd szökken egyet, és már ki is dugta a fejét az első hóvirág.

Hanem bajban leszünk, mert egyre többünk újévi fogadalma, hogy nem fogadunk meg semmit.De mit fogunk akkor betartani, avagy boldog, diákos csínytevőként juszt is elkövetni?

Visszatérve még a karácsonyra, nagyon sokat tanultam a felkészülés időszakában.
Gyönyörű fotókat nézegethettem blogbarátok és társak honlapjain. Veretes ünnepi köszöntők születtek, s beleképzelhettem magam-a leírások olvastán- más családok ünnepnapjaiba.
Megtanulhattam az ajándékészítés változatos fortélyait.
Ráadásul ez volt életem első olyan karácsonya, amikor nem maradt semmi fontos az utolsó napokra. Időben és szép komótosan készülődtem.

Az ünnepek előtt mindenki izgatottan latolgatja, találgatja, vajon lesz-e hó, lesz-e fehér karácsony?
Ám ha már összeállt szépen minden, a fenyő a helyén, s feldíszítve, készen vannak a sütemények és ételek, megérkeztek a gyerekeink, unokáink, már lényegtelen, hogy odakint milyen idő van.
Ha aznap nem is esik a hó, elég, ha megidézzük hajdanvolt havas karácsonyok hangulatát. Így történt ez idén is.