HÚSVÉTRA KÉSZÜLŐDVÉN......

......és blogokat olvasva eszembe jutott egy hajdanvolt ünnep, s az a "bizonyos" sonka.

Akkor történt, amikor Ausztriában várakoztunk az Ausztráliába jutásra. Abba a másfél esztendőbe beleesett egy Húsvét is.
A kicsi faluban ahol éltünk, az Őrség ausztriai részén, volt egy virágbolt. Annak tulajdonosa volt egy vénlegény, ki nem régen veszítette el az édesanyját, aki nagyon magához kötötte egyszem fiacskáját.
Ez a legény, akinek a legénytoll már kopóban volt az ajka felett, bánatában nem érzékelte, hogy ünnepnap van és Nagyszombaton is kinyitotta az üzletét, ahol,akkortájt történetesen én voltam a segéd.
Mit volt mit tenni, kellett a kenyérre-sonkára való és zokszó nélkül indultam munkába.Férjem aznap nem dolgozott és iskola sem lévén,ketten is otthon maradhattak. Így bátran feltettem a sonkát főzni, és meghagytam, hogy pontosan mikor kell levenni a fazekat a tűzről.
Jöttek a vevők, jövögettek, kötözgettük a virágcsokrokat, amikor egyszercsak megszólalt a falu templomának a harangja és a boltos fejében egyszeribe világosság gyúlt. Rájött, hogy milyen nap is van és hogy ő, mint gaz kapitalista, engem ma is dolgoztat.
Nyomban kiadta a parancsot, hogy induljak hazafelé ünnepelni, fájdalomdíj gyanánt pedig egy hatalmas virágcsokorral jutalmazott.
Boldogan ballagtam hazafelé, de valami bizonytalan nyugtalanság érzet sietésre ösztökélt.
Beléptem az ajtón, a tűzhelyhez siettem, ahol még mindig égett a gáz, holott a kiadott terminus már régen letelt, kedveseim pedig jóízűen szundikáltak. Abban az utolsó pillanatban oltottam el a tüzet, amikor már egy csepp víz sem maradt az edényben, már sült a főttsonka.
Szerencsére nem égett meg, viszont olyan finom lett, aminél jobbat azóta sem ettem.
Így teremtődnek nálunk a hagyományos családi receptek.

Ezzel a történettel kívánok lélekemelően Boldog Húsvéti Ünnepeket Mindnyájatoknak, sok szeretettel !!!

JELMEZES FŐPRÓBA

Volt akinek előre megírt szerepe volt, de sokan voltak akik rögtönöztek, vagy csak véletlenűl osztottak rájuk szöveget. Sajnos az amatőrök jobban szerepeltek, mert a hivatásosok elkéstek a főpróbáról és nem jó helyen kapcsolódtak be az előadásba. Sok helyütt akadozott a szövegük, másutt hamis volt a daluk.
Az önjelöltek azonban megmentették az előadást, és nem történt akkora bukás, amekkora nélkülük lett volna.
Meghívott és hívatlan külföldi előadó művészek is érkeztek ,az előadáshoz illő öltözékben és rekvizitekkel.
Ebben a modern darabban összekeveredtek a jelenet nézői, előadói, statisztái és csak hideg büfé volt, abból sem jutott mindenkinek.A hosszúsága miatt pedig ki-ki ott pihent, ahol valami lehetőség volt rá. Vagy sehol.
Szerencsére a végkifejletet a Szerző úgy komponálta meg, hogy, habár tragédiának indult, csak csekélyszámú áldozat legyen benne és a végén kedvünk legyen mosolyogni is.

A kritikusok össztüze és egymásnak ellentmondó véleménye miatt (is) a darab egyenlőre, remélhetőleg lekerült a színlapról. De ha mégegyszer felkerülne, tanulva a hibákból, tökéletesebb összjáték, jól hangzó kórus, s "happy end" örvendeztethetné meg a nagyérdeműt!

Tartok tőle, hogy "A tavaszi árvíz" című, készülődő népi játék hamarosan lehetőséget ad a rendezők,szereplők és statiszták rátermettségének újabb, ám de hatékonyabb fellépésére.

A SONKÁBA FOJTOTT ÖRÖMRŐL....

.........ÉS MÉG EGYEBEKRŐL :-)

A borba fojtott bánat ellentettje a fent említett sonkába fojtott öröm.
Történt ugyanis, hogy egy aprócska műtét kapcsán felmerült egy esetleges rossz vizsgálati eredmény lehetősége. Ám a bejegyzés címével már sejteni engedtem a boldog végkifejletet.
Egyik drága gyermekem elkísért az orvoshoz, hogy alkalomadtán legyen kinek a vállain kisírnom magam, vagy akár együtt is örvendezhetünk. Nos ez utóbbi bekövetkezte után, némiképpen felszabadulván, és a bő egyhónapos izgalmak levezetéseképpen, mentünk meglátogatni a "Sonkaarcok" nevű, nemrégiben nyilt vendéglátóipari egységet. Ez itt ugyan nem a reklám helye, de nagyon jó volt. Az érthető euforikus hangulatot leszámítva is kellemesen rusztikusnak találtuk a helyet,kíváló kiszolgálással és finom katalán sonka és felvágott kóstolóval, bodzás limonádéval.

Este, teljesen gyanútlanúl, elkezdtem nézni a "Zongoralecke" című filmet ("The Piano")
Nagyon hamar kiderült számomra két dolog, melyekből az egyik az örömteli. Megtaláltam annak a zenének a forrását, amelyet évek óta kerestem, de nem leltem, s ami elbűvölt bárahányszor hallottam. A másik az volt, hogy én ezt a filmet nem nézem végig.Nem, mert annyira felzaklatott és olyan sok ellentétes érzést váltott ki, hogy sok volt egy napra, az előbbiekben említett felszabadult örömmel és a még nem említett influenzával együtt.

Inkább úgy döntöttem, hogy megkeresem a You Tube-on a filmzenét és beillesztem ide, Mindnyájatok, no és a saját örömömre.
Sajnos nem sikerült, mert amint láttam-hallottam, a csatornán szerepelhet, hallgatható, de le nem tölthető. Nekem legalább nem sikerült.

A komponista neve Michael Nyman.
Ezekután addig-addig hallgattam a muzsikáját, többféle feldolgozásban, mig háborgó lelkem meg nem nyugodott.

A BLOGOLÁSNAK AZ TERMÉSZETTYE.....

Csodálatos a blog világa, ám mint minden, ez is önmagában hordozza a buktatókat.
Hiába hatalmas, beláthatatlanul végtelen a cyber tér, néha-néha összeakadnak benne a virtuális bajuszok.
Elöljáróban mindjárt leszögezem, hogy nem ezért szeretem, de ezt is elfogadom, mert most már tudom, hogy szinte kivédhetetlen egy-egy vita.
Bizonyára mindnyájan észrevettétek, hogy milyen sokféle stílust,és még annál is többfajta érdeklődési területet ölel fel az internetes naplók téma választása.
Nem csoda, hiszen íróik is szerteágazó érdeklődésűek, s mint a valóságos világban, annyiféle természettel megáldva.
Sokan érzik úgy, hogy ebben a térben jobban kitárulkozhatnak, hiszen ha úgy akarják, névtelenek, arctalanok maradhatnak. Mások névvel, lakcímmel zárkózottabbak. Ki-ki kedve, alaptermészete szerint dönthet.
Egymást szívesen olvasók csoportjai alakulnak ki a témaválasztás szerint.
Bárki becsatlakozhat oda, ahol a legjobban érzi magát.
A leges-legjobb felfedezés számomra az volt, hogy milyen sok embernek van élvezhető stílusa. Némelyik blog irodalmi színvonalú, valamely műfajban.
Van itt kérem humor és írónia, tragédia,poltika és vallás, természet-avagy környezetleírás, családregény fényképekkel, önarckép, némi 18 karikás tudósítás,napi jegyzetek, vagy időnkénti rendkívüli hiradó, rendszeres és rendszertelen hírek a házi kedvencekről, a nagy lila lélekkel rendelkezőknek sok-sok ah és óh, a tudományos érdeklődéssel megáldottaknak izgalmas új tanulnivalók, utinaplók......... nem is tudom még mi minden.

Tehát van miből válogatni. Mégis időnként érhet valamelyikőnket szemrehányás, hogy miért pont úgy és azt....pedig tőle mást várnának.Ez sem lehet baj, hiszen csak az érdeklődés jele.
Ha figyelmesen olvassuk blog-társainkat, könnyen megismerhetjük őket a témaválasztásból is, a stílusuk pedig a műveltségi szintről árulkodik. Sőt, még az életkorunkat is nehéz elrejteni, mert a szófűzés, a szleng, mind-mind jellemző egy adott korra.

Magamról :

Ennyi, blogolással (is) telt év után már tudom, hogy hová "menjek" kacagni, vagy borongani, gyönyörködni, vagy mérgelődni kicsit, magamban helyeselni, avagy vitatkozni.
Számtalan élethelyzetemben gondolkodtam a bezáráson, szünetelésen, de valamiféle közlési kényszer továbblendített.Enyhe irásfóbiám nem enged túlzásokba esni, így aki kíváncsi rám, néha sokat várhat.Talán jól is van ez így, mert ötletem sok van, de jórészük lejegyzetlenűl marad, s nem tengek túl. Viszont jómagam "elvárom", hogy kedvenceim sokat írjanak. Igyekszem őszinte lenni, és minden egyes bejegyzésemnél azt képzelem, hogy közérdeklődésre érdemes. Ezért azután gyakran ér csalódás.

De sebaj, írok én még egyszer olyat- de olyat.....addig is mulassatok a székely legényeken egy jót, de ne higyjetek nekik,mert mindennek ellenére jó találmány ez a lapító !!!!!

LETÉPTEM EZT A HANGASZÁLAT.....

Már tudhatod, az ősz halott
E földön többé sose látlak
ó, idő szaga, hangaszálak
És várlak téged, tudhatod....

Tudom, hogy nem Keats írta, mégis, a róla készült film utáni hangulatban ez a vers
ötlött az eszembe.
Meg az, hogy azért (is) érdemes élni,mert születnek olyan költők, mint Apollinaire,
Keats.
Készülnek még olyan filmek, mint a ma este látott "Fényes csillag".

TALÁLKOZÁSAIM

Van egy kabarétréfa Agárdy Gábor előadásában. Az a címe, hogy "Hogyan NEM találkoztam Bartók Bélával".Mindahányszor jót mulattam rajta, pedig négyszer-ötször biztosan hallottam.
Annyira jellemző ránk, kisemberekre, hogy büszkék vagyunk rá, ha egy-egy híres vagy népszerű ember vonzáskörébe kerülünk. Míg élünk szívesen emlékezünk ezekre a találkozásokra, s ahogy telnek-múlnak az évek úgy lesz egyre színesebb és jelentősebb a történet.
Ezt a gyengénket figurázza ki a fent említett tréfa, úgy, hogy visszájára fordítja a jelenséget.
Nem túl régen, tudj'Isten hányadszorra, újfent végigmulattam Agárdy művész úr utol- érhetetlen stílusát, miközben megérett bennem egy ötlet.
Összeírom, hogy hosszú életem alatt ki mindenki közelébe sodort a véletlen, vagy valamilyen akarat.
Volt-e köztük meghatározó, vagy csak elsuhantunk egymás mellett az idők végtelenjében.

Az első történetem, egy magát csúnyácskának gondoló kamaszlányé, akit a gimnáziumi tánciskolában gyakran táncoltatott két csinos, sármos és magabiztos fiatalember. Nem is értettem, hogy miért engem választottak.
Bemutatkoztak : Huszti Péter és Juhász Jácint volt a két jó barát neve.
Kérdésemre elmondták, hogy híres színész lesz belőlük, melyen jót kacagtam.
S lám, lőn !

A következő emlékem arról szól, hogy én valóban találkoztam...no nem Bartók Bélával...hanem Kodály Zoltánnal.
Hetvenötödik születésnapjára hatalmas ünnepséget rendeztek, amelynek egyik köszöntőjét egy ezertagú, több kórusból egyesített énekkar zengedezte.
Jómagam is egy voltam az ezer közül.
Édesapám szintén ott volt az ünnepélyen.
Mikor a hivatalos résznek vége lett, szépen beálltunk a végeláthatatlan sorba, hogy személyesen elmondhassuk a Mesternek munkásságáért a köszönetünket, és hogy Isten éltesse sokáig.
Mai napig büszke vagyok rá (talán megbocsátható)hogy Kodály Zoltán, annyi évtized után nevén szólította Apámat, aki hajdan a tanítványa volt, s határozott kézfogását mai napig őrzi a tenyerem.

(Folytatása következik)

JÓ SZÍVVEL......

.....ajánlom a: http://etelreformer.blogspot.hu/ című blogot, amely nem a klasszikus értelemben ismert internetes naplóforma.
Nem kívánja a kommentelést. Egyszerűen csak közli velünk a sokszor meglepő, sokkoló felismeréseit vagy tanulmányait, új felfedezéseit.
A legkevesebb, hogy elgondolkodunk rajtuk.
Hogy mennyit akarunk elhinni, hasznosítani belőlük, az teljességgel a mi dolgunk. Nincs kényszerítő erő,....bár néha mintha mégis, ám az belűlről fakad.

Olvassátok és hasznosítsátok :-)))