MONTSALVAT

Egyik legkedvesebb helyünk (volt) Melbourne-ben.
Ahogyan a kisfilmben is látható, számtalan nemzet, különböző rendezvényeinek a helyszíne. De, mint alant olvasható, alkalmas hely a csöndes elmélyülésre is.
A hely és az épületek története, röviden, a következő:

1893-ban Justus Jörgensen néven született Melbourne egyik kerületében a megálmodója és kivitelezője.A norvég származású fiatalember ,felcseperedvén, építészetet és belső építészetet tanult.A diplomája szerint pedig építész lett.
Később festő iskolába iratkozott. A tájképeit gyakorta a- máig is festői- Eltham kerület ihlette.
1924-ben megnősült. Felesége akkor még orvos növendék volt, Justus pedig egy művészi-baráti közösség tagja.
Közös elhatározással Európába utaztak, ahol a feleség elvégezte orvosi tanulmányait, Justus és a művészek a "nagy mesterek" tanulmányozásába mélyedtek.
A londoni Tate Gallery után Párizsban, a Louvre képeinek másolása közben ismerkedtek az impresszionisták technikájával. Majd Spanyolországi tanulmányút következett.
Később Egyiptomba is eljutottak, de itt meg is szakadt a boldog és hasznos vándorlás, mert a feleség súlyosan megbetegedett.
Visszatértek hát Melbournebe, ahol is vaksággal járó bénulásos betegséget diagnosztizáltak.Lil, a feleség, nem tudott dolgozni,Jörgensen tanított és festett.
A tragédia viszont elmaradt, olyannyira, hogy Lil lassan felépült és ,altató orvosként, dolgozni kezdett.
1934-ben vásároltak földet Eltham-ben, ahol a művész- barátokkal és tanítványokkal megépítették Melbourne első művészeti stúdióját. Előszőr csak kisebb épületeket, majd felépült a Great Hall (nagy terem),s sorban a többi, a műhelyek a medence, a kápolna.
Justus Franciaországban lerajzolta a neki tetsző épületeket és valószínű, hogy a mintát onnan hozta. Az épületegyüttes gótikus stílusú, egy dombon áll. Az építkezéshez szükséges kövek jórészét helyben termelték ki.

Mi előszőr egy magyar zongoraművész hangversenyén ismerkedtünk meg a Montsalvat-tal, és mondhatom, szerelem volt első látásra. Később a legkülönfélébb műfajú rendezvény látogatóiként, nemegyszer ültünk a "Nagyteremben", vagy a kápolnában ünnepeken. Vasárnap délutánonként elmentünk barátokkal, vagy csak úgy, egy kávé és egy szelet sütemény kedvéért. Hallgattunk komoly, vagy jazz muzsikát, nézegettük a hangszerkészítő műhelyben a hegedű készítést, vagy az ékszerészek munkáit,a képkiállításokat. Sétálgattunk a parkban, amely egy temető mellett terül el,s ahol nyugszik Justus és Lil Jörgensen is. S a szellemük a mai napig ott lebeg, és mindig van utánpótlás, hiszen 162-egynehány nemzet gyermekei keresik az enyhületet a honvágyukra, vagy csak egészen egyszerűen élvezik a környezet és a művészek nyújtotta csodákat.

BOLDOG ÚJ ÉVET !!!!

Boldog Új Esztendőt kívánok jó egészségben, s hozzá sikeres megvalósítását a terveiteknek és álmaitoknak!

Szeretettel:

Irén

KARÁCSONYI HANGULAT

Vártam-vártam,s nem jött. Már rég készítgetem az ajándékokat, kedvvel és szeretettel, de ez nem az az érzés volt amit vártam.
Nem tudtam mit kellene tennem, hogy időben megérkezzen. Hó is esett , az Advent is eljött.Szép koszorúm is lett, gyertyák is gyulladtak rajta, s mégsem............... Ám az a kis többlet, ami csak szóban kicsi, a lélekben hatalmasra nőhet, az csak ma lepett meg, váratlanul.

Ültem a héven, bámultam a ködös szürkeséget, és egyszerre megéreztem. Nem kellett hozzá csak egy kétméteres fenyőfa, mellyel az egyik megállóban felszállt a tulajdonosa.
Eleinte nem is láttam, hogy honnan árad felém a karácsonyi-illattal a HANGULAT.

Csak ennyi kellett, s megérkezett hozzám is. De ez még nem minden, mert eljött a fenti muzsikával az illat után a hangja is, s most melengetem, és vigyázok a fényére, illatára, dallamaira, ízére.

Ezennel továbbküldöm Nektek a jókívánságaimmal.

Boldog,áhitatos, békességesen szép napokat kívánok, sok szeretettel !!!!!

ADVENT

Várakozunk és közben készülődünk. Erről beszélünk és írunk. Ez "a várakozás" még azt is megérinti aki egyébként, úgymond, nem vallásos. Mindnyájunknak vannak emlékei. Vannak akiknek kellemesen szívet melengetőek,és vannak akiknek boldogtalanok.
Mindkét eset jó ok arra, hogy szép ünnepre készüljünk.

Csodálatos dolog várakozni. Megkockáztatom, sokszor jobb, mint a beteljesülés.
Először is jóval hosszabb ideig tart, mint az amire készülünk, ezért talán több örömet is okoz. Közben rengeteg eseményt felidézünk a múltunkból. Lelkünk találkozik elhunyt szeretteinkkel.
Ha meghitt ünnepekre emlékszünk, igyekszünk szüleink nyomdokaiba lépni.
Ha szomorkás a felidézése,akkor szebbet, jobbat, bőségesebbet, bensőségesebbet szeretnénk varázsolni.

Közhely, hogy minden rosszban van valami jó, de mint a közhelyek általában, ez is igaz. Az úgynevezett gazdasági válság segít visszaidézni, sőt, megvalósítani hajdanvolt karácsonyokat.Amikor nem az volt a legfontosabb, hogy minél drágább és nagyobb legyen az ajándék, a vacsora menü.
Amikor egy kézzel faragott, gyúrt, sütött, befőzött ajándék még nagy becsben volt.
Megtörténhet, hogy az az ajándéktárgy, amelyet heteken át készítettünk, az ünnepnapok után egy polc hátsórészén fog porosodni. Ám míg dolgoztunk rajta sok szép gondolattal gazdagodott a lelkünk. Valamit talán a megajándékozott is megérez belőle, még ha nem is sikerült eltalálni az izlését.

A ködös, misztikus, esetleg havas táj is segít a ráhangolódásban. A tompa, finom neszek,a halk muzsikaszó.

Fontos, hogy ne legyenek túlzott elvárásaink, nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Akkor nem fogunk csalódni, ha a várakozás izgalma nem ízzik magasabb hőfokon, mint az ünnep fényei.

KEGYESEK VOLTAK HOZZÁM AZ ÉGIEK (folytatás)

Milyen furcsa is, most, ebben a késő őszi félhomályban,felidézni a nyár harsogó színeit, a hársfaillatot, s azt a poros bakonybéli utcácskát, amelyen a kápolna felé indultam.
Korán volt még, de gondoltam, körülnézek, kicsit üldögélek. Érdekes, hogy nem emlékeztem a helyre, pedig egészen biztos, hogy jártunk már ott.
Mentem-mendegéltem, már a faluból is kiértem és még nyoma sem volt a kápolnának.
Balra domb és erdő, jobbra mező és a rekkenő forróság. Az is hajtott, hogy valaki említette, hogy " tudja, ott a kútnál." Ha kút, akkor víznek is lennie kell.
Egyszerre míves, szép lámpák kezdtek el sorakozni az út mellett. Nocsak, gondoltam, mégiscsak jófelé igyekszem, a rétnek csak nem világítanak.
Aztán már autók is feltünedeztek, majd egy kicsi tavacska, a kút, a forrás és az újjávarázsolt kápolna.
Technikusok dolgoztak érte, hogy majd az istentisztelet hangjai mindenkihez eljussanak. Bár el sem tudtam képzelni, hogy kihez fognak szólni a lelkészek, mert rajtam kívűl csak néhányan lézengtek. Nem csoda-gondoltam- még csak két óra van.
Finom, friss volt a forrásvíz, kicsit pihentem is, és visszaindultam a faluba.
Egyszerre sokan lettek körülöttem. Egy kultúrterem mellé értem éppen, oda sereglett a sok ember. Nosza, nézzük meg mi fog itt történni.
Itt értettem meg, hogy tulajdonképpen mibe is csöppentem bele.
Elmondták, hogy a falu díszpolgára, Cseh Tamás,ő indította el a gyűjtést, jelentős saját hozzájárulással, a kápolna megszépítéséért. Volt itt egy kis háza is, amely valaha a falu bikaistállója volt.

Ma érte is szólt a harang, és az emlékezés a templomban. Kívánságára itt Bakonybélben nyugszik. A teremben filmvetítéshez készülődtek. Ott maradtam és megnéztem a zenész életéről szóló filmet. Ahogy elérkezett a filmbéli történet -a Cseh Tamás által megálmodott és barátaival együtt létrehozott indián táborig, felrémlett egy réges-régi emlék.

Ugyanilyen forró augusztusi nyár volt. Évtizedekkel ezelőtt, a gyerekeinkkel szokás szerint az erdőt jártuk. Egyszerre a sűrűből szokatlan emberi hangokat hallottunk, onnan ahol csak a madár és mi szoktunk járni.Szétnyíltak a lombok előttünk, s egy hamisítatlan indián táborba csöppentünk. Igazi tipikkel, fekete hajú félmeztelen indiánokkal, akik szőrén ülték meg a lovat, porban játszadozó kisgyermekekkel, rojtos mellényű, hosszúszoknyás asszonyokkal, tábortűzzel.
Nagyon valóságosnak tűnt és filmfelvevő gépnek a nyomát sem láttuk.
Ez volt az a tábor, amely még tán a mai napig is létezik, csak most már Cseh Tamás nélkül.

Mikor vége lett a vetítésnek, amely nekem valóságos időutazás volt, mindenki elindult a kápolna felé, ahol annak rendje-s módja szerint, bensőséges és lélekemelő hangulatban megtörtént a szentelés.

Mire vége lett, telefonált a fiam, hogy vége a túrának, vár rám a buszmegállóban.

Hát így esett, hogy egy szomorú és magányos nap helyett találkoztam, ha csak lélekben is, a Férjemmel, és a közös múltunknak egyik legkedvesebb szakaszával.
Ezért a bejegyzés címe, mert igen, nagyon kegyesek voltak hozzám az Égiek !!!!

MEG-MEGISMÉTLŐDŐ CSODA

Ma hajnalban -drága fiú-unokáim után- megszületett Nelli-baba!
A Jóisten éltesse sokáig erőben, egészségben a Szüleivel együtt !!!!!

ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA......

"S szép, mint mindig, énnekem"........is !

Eltelt a hosszú, forró, s egyben az első "magányos" nyár.
Köszönöm, hogy itt maradtatok, Ti, akik időről-időre visszatértek, hátha leltek néhány új sort.
Talán most már könnyebben fog menni az írás, mindenesetre megpróbálom.

Az őszről nem akarok túl sokat beszélni, már oly sokan megénekeltétek. Színét, illatát . Képekkel, versekkel, szavaitokkal.
Eretnek gondolatok , de ha én rendezhetném az évszakokat, nálam a nyár helyett is ősz lenne.

Fentiek dacára sok szép emléket őrzök erről a nyárról. Köszönhetően a családomnak és a barátaimnak.
Felsorolni is nehéz, hol mindenhol jártam, mennyi emléket raktároztam el a hűvösebb napokra.
Bakony,Zebegény,a Balaton több tájegysége,Tokaj,Dobogókő, Herenycsény,Szentendre, Budapest. Mind-mind előkelő helyen van az emlékezetem képeskönyvében. Mindegyik megérdemel egy-egy külön "misét".Nem akartam profán lenni, valóban nekem (is) a természet az Isten igazi temploma. S azt tapasztaltam, hogy ezekben a magasztos , nem emberkéz alkotta "templomokban" az ember is odaillőbb építményeket helyez el.
A leg említésre méltóbbakról majd külön is szólok.

A koranyár első útja a Bakonyba vezetett, amelyről már írtam, és hamarosan jön a folytatás is, megfejelve újabb , későbbi bakonybéli hét eseményeinek meséjével.