Ha ősz, akkor gomba, hogy a nagy klasszikust, alteregot idézzem.Eme szerénytelenség után jöjjön egy SAJÁT recept, melyet mindezidáig csak a családdal és a közelebbi barátokkal osztottam meg.
Legjobb hozzá az erdei gomba, de ha az nincs, ballagjunk ki a piacra és szerezzünk be félkiló sampion gombát. Süssünk egyszemélyre számítva két-két sós palacsintát, és utánna lássunk neki a munka érdemi részének.
A tisztítás után vágjuk apróra a gombát és kevés vajon pároljuk meg , majd süssük-úgymond- zsírjára . Tegyünk bele megfelelő mennyiségű tejfölt és kevés tejszint is, majd fűszerezzük oregánóval,kevés fokhagymával, sóval, borssal és sűritsük kicsi kukorica liszttel.Esetleg kevés provence-i füszert is szórhatunk bele.
Ezzel a- gombától és fűszerektől illatozó- krémes szósszal töltsük a palacsintákat.
Sodorjuk fel őket és helyezzük kivajazott tűzálló tálba, szépen, szorosan egymás mellé. Jófajta reszelt sajttal szórva , kicsi vajdarabkákkal a tetején, sütőben pirosra sütve, csodálatos egytálétel születik a kezünk nyomán, amely tökéletes békülési alapul (IS) szolgálhat házastársi perpatvarok után.
Utóbbi bölcsesség saját tapasztalaton alapszik.
2010. szeptember 15., szerda
2010. szeptember 14., kedd
2010. szeptember 3., péntek
Vízió
Különös, továbbgondolásra serkentő ismeretterjesztő filmet láttam.
A történet lényege az volt, hogy mitörténne Földünkkel ha az ember mind egy szálig eltünne. A feltételezés kutatóinak volt némi támpontjuk. A japánok létrehoztak egy várost a tengeren, egy sziklára építve és betelepítették ott dolgozó bányászokkal és családjaikkal.
Bizonyos idő után a bányászatra már nem volt szükség, a szigetország áttért a kőolaj használatára, az embereket pedig visszaköltöztették az anyaországba.
35 éve áll a város lakatlanul, lepusztulóban. Ennek a pusztulásnak a mértékét vették alapul. A kutatók között volt geológus, meteorologus is.
A japán példán kívül van még egyéb kiindulási lehetőség, hiszen az emberiség sokszor lehetett tanuja, hogy hogyan hódítja vissza az őserdő, vagy a sivatag az ember által birtokba vett területeket.
Mindezen megfigyeléseket és a tudásukat használva próbálták elképzelni, és a filmen keresztül elképzeltetni velünk is a Föld jövőjét, az emberiség vélelmezett kihalása utáni időben.
A pusztulás, lassú lenne, de biztosan bekövetkezne, ezt láthattuk a japán szigeten forgatott filmrészletben. A viszontagságos időjárás a legbiztosabbnak tűnő, ember által alkotott létesítményeket is lerombolja, a növényzet pedig benövi.
Animáció segítségével elképzelhettük a pusztulás mértékét 50, 100, 1000, 10 ezer , százezer majd százmillió év múlva.
Döbbenetes élmény volt, de ha ha belegondolunk, természetes, hogy amit nem gondoz az ember az elpusztul, összeomlik, megsemmisül.
A feltételezés szerint az emberi nyelv évszázadokkal túlélheti magát az élő embert, méghozzá a papagáj faj utánzóképessége miatt.
Ez a madárfaj, állítólag intelligenciában megközelíti, vagy tán túl is szárnyalja a legintelligensebb majmokat.
Az őserdők mélyén akkor is hallható lesz az emberi beszéd, ha 200 éve nem él egy ember sem. Azután lassan-lassan, hajdanvolt létezésünknek eme utolsó nyoma is eltűnik, mert a madár utódok szókészlete egyre csökken.
Tehát a film készítői szerint eljön az idő 200 millió év múlva, amikor egyszercsak egy idegen bolygóról idetévedő kutatócsoport emberi élet után kezd ásni.
És mit talál?
Szinte semmit, az emberi csontmaradványokon kívűl !!!!!
Minden elpusztult, eltünt, beépült a földbe, kővé vált.....minden, amit emberi kéz alkotott.
Ám megmaradt a növényzet, bizonyos állatfajok ( gondolom azok amelyeket nem pusztítottunk ki) és a különleges anyagokból alkotott csontmaradványaink.
Mi ez, ha nem a Mindenható csodálatos teremtőerejének a bizonyítéka. Annak, hogy nélküle semmik vagyunk, és olyat mint Ő, soha nem tudunk létrehozni.
Tovább gondoltam a történetet. Vajon milyen filmet tudnának készíteni az ellenkezőjéről. Arról, hogy milyen lesz a Föld ha megmaradunk, 50, 100, 1000, tizezer, százezer, százmillió év múltán?????
A történet lényege az volt, hogy mitörténne Földünkkel ha az ember mind egy szálig eltünne. A feltételezés kutatóinak volt némi támpontjuk. A japánok létrehoztak egy várost a tengeren, egy sziklára építve és betelepítették ott dolgozó bányászokkal és családjaikkal.
Bizonyos idő után a bányászatra már nem volt szükség, a szigetország áttért a kőolaj használatára, az embereket pedig visszaköltöztették az anyaországba.
35 éve áll a város lakatlanul, lepusztulóban. Ennek a pusztulásnak a mértékét vették alapul. A kutatók között volt geológus, meteorologus is.
A japán példán kívül van még egyéb kiindulási lehetőség, hiszen az emberiség sokszor lehetett tanuja, hogy hogyan hódítja vissza az őserdő, vagy a sivatag az ember által birtokba vett területeket.
Mindezen megfigyeléseket és a tudásukat használva próbálták elképzelni, és a filmen keresztül elképzeltetni velünk is a Föld jövőjét, az emberiség vélelmezett kihalása utáni időben.
A pusztulás, lassú lenne, de biztosan bekövetkezne, ezt láthattuk a japán szigeten forgatott filmrészletben. A viszontagságos időjárás a legbiztosabbnak tűnő, ember által alkotott létesítményeket is lerombolja, a növényzet pedig benövi.
Animáció segítségével elképzelhettük a pusztulás mértékét 50, 100, 1000, 10 ezer , százezer majd százmillió év múlva.
Döbbenetes élmény volt, de ha ha belegondolunk, természetes, hogy amit nem gondoz az ember az elpusztul, összeomlik, megsemmisül.
A feltételezés szerint az emberi nyelv évszázadokkal túlélheti magát az élő embert, méghozzá a papagáj faj utánzóképessége miatt.
Ez a madárfaj, állítólag intelligenciában megközelíti, vagy tán túl is szárnyalja a legintelligensebb majmokat.
Az őserdők mélyén akkor is hallható lesz az emberi beszéd, ha 200 éve nem él egy ember sem. Azután lassan-lassan, hajdanvolt létezésünknek eme utolsó nyoma is eltűnik, mert a madár utódok szókészlete egyre csökken.
Tehát a film készítői szerint eljön az idő 200 millió év múlva, amikor egyszercsak egy idegen bolygóról idetévedő kutatócsoport emberi élet után kezd ásni.
És mit talál?
Szinte semmit, az emberi csontmaradványokon kívűl !!!!!
Minden elpusztult, eltünt, beépült a földbe, kővé vált.....minden, amit emberi kéz alkotott.
Ám megmaradt a növényzet, bizonyos állatfajok ( gondolom azok amelyeket nem pusztítottunk ki) és a különleges anyagokból alkotott csontmaradványaink.
Mi ez, ha nem a Mindenható csodálatos teremtőerejének a bizonyítéka. Annak, hogy nélküle semmik vagyunk, és olyat mint Ő, soha nem tudunk létrehozni.
Tovább gondoltam a történetet. Vajon milyen filmet tudnának készíteni az ellenkezőjéről. Arról, hogy milyen lesz a Föld ha megmaradunk, 50, 100, 1000, tizezer, százezer, százmillió év múltán?????
2010. augusztus 21., szombat
Memento mori
Sokfelé jártunk az elmúlt hónapokban és megdöbbentett egy új jelenség.Bár régebben is előfordult, hogy az utak mentén egy-egy csokor virággal jelezték, valaki azon a helyen lelte a halálát, többnyire balesetben.
Mostanában azonban az elhunyt rokonai nem elégednek meg a szerény csokorral, márvány síremlékeket állitanak, kopjafát,s a virágok már vázát is kapnak.
Némelyik, a kerékpárosok és motorosok által különösen kedvelt szerpentin lassan temetőhőz hasonlatos, úgy sorakoznak az emlékművek.
Egyik megrázó "emlékmű" egy ember nagyságú kereszt, ráerősítve egy motorkerékpárból a baleset után megmaradt roncs.
A márványtáblákba belevésik az elhunyt adatait, nevét.Mikor azt olvasom, hogy itt ért a végzet egy 16 éves kislányt, garantáltan elmúlik a kellemes kirándulás utáni jó hangulatom.
Értem én, hogy ez elrettentő lehet az országút vadjainak, bár nem biztos, hiszen a síremlékek napról-napra sokasodnak.
Véleményem szerint az utak az élőké, a sírkertek pedig az elhaltaké.
Miért kell minden pillanatban emlékeznünk a halálra?
Mostanában azonban az elhunyt rokonai nem elégednek meg a szerény csokorral, márvány síremlékeket állitanak, kopjafát,s a virágok már vázát is kapnak.
Némelyik, a kerékpárosok és motorosok által különösen kedvelt szerpentin lassan temetőhőz hasonlatos, úgy sorakoznak az emlékművek.
Egyik megrázó "emlékmű" egy ember nagyságú kereszt, ráerősítve egy motorkerékpárból a baleset után megmaradt roncs.
A márványtáblákba belevésik az elhunyt adatait, nevét.Mikor azt olvasom, hogy itt ért a végzet egy 16 éves kislányt, garantáltan elmúlik a kellemes kirándulás utáni jó hangulatom.
Értem én, hogy ez elrettentő lehet az országút vadjainak, bár nem biztos, hiszen a síremlékek napról-napra sokasodnak.
Véleményem szerint az utak az élőké, a sírkertek pedig az elhaltaké.
Miért kell minden pillanatban emlékeznünk a halálra?
Augusztus végi tájkép
Az örök Természet-felelős lágyan végighúzta ecsetjét a tájon és szabadszemmel még alig érzékelhető színekkel üzent az ősznek, hogy készülődhet.
2010. augusztus 13., péntek
A javasasszony unokája
Szabó Gyuribácsi, a bükki "füvesember", élő és meggyőző reklámja foglalkozásának.
Látszik, hogy teljes összhangban él a környezetével és önmagával.
Egész életében azt csinálta, csinálja, amihez ért és amit szeret. Gyógynövényeket gyűjt, termeszt és hatásos gyógyteákat készít belőlük.
Hajdanán minden falunak megvolt a a maga gyógyító füvesembere vagy asszonya. Évszázadok óta kísérték a magyarok életét. Minden "nyavalyára" tudtak egy vagy több gyógyírt.
Manapság ezt elfelejtetnék velünk a szintetikus pirulák gyártói.
Szerencsére nem mindenkivel sikerül, ezt bizonyítja az a sok érdeklődő egy-egy Gyógynövény Ünnepen Bükkszentkereszten.
Maga a falu is olyan gyönyörű, hogy szinte önmagában is gyógyerejű. Kicsiny, békés sziget a szomorú magyar valóságban.Lakói barátságos, vendégszerető emberek, s aki egyszer itt járt, valami láthatatlan kötelékkel kötődik ide, amely mindig vissza húzza.
A múlt hétvégén tartott rendezvény mentes volt minden, manapság divatos sallangtól, a kirakodóvásár értékes portékákat kínált, s az előadások felbecsülhetetlen értékűek voltak.
Szabó Gyuribácsi (így nevezem, mert egy ország Szabó Gyuribácsija Ő )mellett ott volt a lánya és Béky László tanár úr is.
Előadásaik valóban a gyógyulásról, öngyógyításról szólt s nem kértek érte "hálapénzt". Megelégedtek a hálás tekintetekkel, s ingyen múlasztották el a fejfájást, egyebet, látványos hókusz-pókuszok nélkül.
Megtanulhattuk azt is, hogy milyen jelek, milyen betegségekre utalnak, s azok ellen mely gyógyteák hatnak.
De mindenekelőtt a leglényegesebb mondanivalójuk az volt, hogy hogyan éljünk egészséges életet.
Köszönet érte !!!
Látszik, hogy teljes összhangban él a környezetével és önmagával.
Egész életében azt csinálta, csinálja, amihez ért és amit szeret. Gyógynövényeket gyűjt, termeszt és hatásos gyógyteákat készít belőlük.
Hajdanán minden falunak megvolt a a maga gyógyító füvesembere vagy asszonya. Évszázadok óta kísérték a magyarok életét. Minden "nyavalyára" tudtak egy vagy több gyógyírt.
Manapság ezt elfelejtetnék velünk a szintetikus pirulák gyártói.
Szerencsére nem mindenkivel sikerül, ezt bizonyítja az a sok érdeklődő egy-egy Gyógynövény Ünnepen Bükkszentkereszten.
Maga a falu is olyan gyönyörű, hogy szinte önmagában is gyógyerejű. Kicsiny, békés sziget a szomorú magyar valóságban.Lakói barátságos, vendégszerető emberek, s aki egyszer itt járt, valami láthatatlan kötelékkel kötődik ide, amely mindig vissza húzza.
A múlt hétvégén tartott rendezvény mentes volt minden, manapság divatos sallangtól, a kirakodóvásár értékes portékákat kínált, s az előadások felbecsülhetetlen értékűek voltak.
Szabó Gyuribácsi (így nevezem, mert egy ország Szabó Gyuribácsija Ő )mellett ott volt a lánya és Béky László tanár úr is.
Előadásaik valóban a gyógyulásról, öngyógyításról szólt s nem kértek érte "hálapénzt". Megelégedtek a hálás tekintetekkel, s ingyen múlasztották el a fejfájást, egyebet, látványos hókusz-pókuszok nélkül.
Megtanulhattuk azt is, hogy milyen jelek, milyen betegségekre utalnak, s azok ellen mely gyógyteák hatnak.
De mindenekelőtt a leglényegesebb mondanivalójuk az volt, hogy hogyan éljünk egészséges életet.
Köszönet érte !!!
2010. augusztus 10., kedd
Egy utcában laktunk
Nagyon keveset mond egy ilyen kijelentő mondat, mégis mi minden van mögötte.
Történt, hogy egy régi-régi kedves ismerős rámlelt a cyber világ útvesztőjében. Már önmagában ez is csoda.
Egyszer pedig én találtam meg valakit. Az is érdekes, hogy ők ketten is ismerik egymást. Kimondom : mindhárman egy utcában laktunk.
Ez neked, kedves olvasó igy, ilyen formában nem jelent semmit és nem érdekes.
Igenám, de mi hárman és még sokan mások, ahogy alant következik majd, kora gyermekkorunktól ismertük egymást, és ahogy az életben történni szokott, egyszercsak felnőttünk és szétszéledtünk a nagyvilágban. Bizony a szó szerinti Nagyvilágban, hiszen mint tudjátok nekem volt húsz év "letöltendőm " Ausztráliában.
A közös történet szinte a homokozóban és a hinták körül kezdődött és tartott a fiatal felnőttkorig.
Nem részletezem, mert hosszú lenne, hogy mi mindent élt át együtt kb 15-20 leány és fiú gyermek.
Játékok, szerelmek,apró gyermeki rosszalkodások, viták , kibékülések. Egy sem rendkívüli, hacsak azért nem mert velünk estek meg.
Most pedig, a jelenben, elkezdtük számba venni, hogy ki hogy van, s vagyunk-e egyáltalán.
A száraz statisztika nagyon szomorú, mert hajdanvolt, összetartó kicsiny társaságunk felerészben már az örök barátságok honában vár reánk.
Nem kedveseim, nem vagyunk (mi ittmaradtak) 80-90 évesek, még a 70-et is csak alulról közelítjük, és Ők már sok éve, hogy elmentek.
Még nem akarunk Velük találkozni. Több- kevesebb nyavajával küzködve halogatjuk az időt, és csendesen sírdogálva, fényképeket nézegetve emlegetjük azokat a " régi, szép időket".
Hát ilyen sok élet és halál rejtőzik egy egyszerű kijelentőmondat mögött.
Mert természetesen élet is van, boldogság is, hosszú, szép házasságok is, gyermekek, és unokák.
Történt, hogy egy régi-régi kedves ismerős rámlelt a cyber világ útvesztőjében. Már önmagában ez is csoda.
Egyszer pedig én találtam meg valakit. Az is érdekes, hogy ők ketten is ismerik egymást. Kimondom : mindhárman egy utcában laktunk.
Ez neked, kedves olvasó igy, ilyen formában nem jelent semmit és nem érdekes.
Igenám, de mi hárman és még sokan mások, ahogy alant következik majd, kora gyermekkorunktól ismertük egymást, és ahogy az életben történni szokott, egyszercsak felnőttünk és szétszéledtünk a nagyvilágban. Bizony a szó szerinti Nagyvilágban, hiszen mint tudjátok nekem volt húsz év "letöltendőm " Ausztráliában.
A közös történet szinte a homokozóban és a hinták körül kezdődött és tartott a fiatal felnőttkorig.
Nem részletezem, mert hosszú lenne, hogy mi mindent élt át együtt kb 15-20 leány és fiú gyermek.
Játékok, szerelmek,apró gyermeki rosszalkodások, viták , kibékülések. Egy sem rendkívüli, hacsak azért nem mert velünk estek meg.
Most pedig, a jelenben, elkezdtük számba venni, hogy ki hogy van, s vagyunk-e egyáltalán.
A száraz statisztika nagyon szomorú, mert hajdanvolt, összetartó kicsiny társaságunk felerészben már az örök barátságok honában vár reánk.
Nem kedveseim, nem vagyunk (mi ittmaradtak) 80-90 évesek, még a 70-et is csak alulról közelítjük, és Ők már sok éve, hogy elmentek.
Még nem akarunk Velük találkozni. Több- kevesebb nyavajával küzködve halogatjuk az időt, és csendesen sírdogálva, fényképeket nézegetve emlegetjük azokat a " régi, szép időket".
Hát ilyen sok élet és halál rejtőzik egy egyszerű kijelentőmondat mögött.
Mert természetesen élet is van, boldogság is, hosszú, szép házasságok is, gyermekek, és unokák.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)