Memento mori

Sokfelé jártunk az elmúlt hónapokban és megdöbbentett egy új jelenség.Bár régebben is előfordult, hogy az utak mentén egy-egy csokor virággal jelezték, valaki azon a helyen lelte a halálát, többnyire balesetben.
Mostanában azonban az elhunyt rokonai nem elégednek meg a szerény csokorral, márvány síremlékeket állitanak, kopjafát,s a virágok már vázát is kapnak.
Némelyik, a kerékpárosok és motorosok által különösen kedvelt szerpentin lassan temetőhőz hasonlatos, úgy sorakoznak az emlékművek.
Egyik megrázó "emlékmű" egy ember nagyságú kereszt, ráerősítve egy motorkerékpárból a baleset után megmaradt roncs.
A márványtáblákba belevésik az elhunyt adatait, nevét.Mikor azt olvasom, hogy itt ért a végzet egy 16 éves kislányt, garantáltan elmúlik a kellemes kirándulás utáni jó hangulatom.
Értem én, hogy ez elrettentő lehet az országút vadjainak, bár nem biztos, hiszen a síremlékek napról-napra sokasodnak.
Véleményem szerint az utak az élőké, a sírkertek pedig az elhaltaké.
Miért kell minden pillanatban emlékeznünk a halálra?