Vérteskozmai kirándulás

Olyan szép volt a vasárnapi időjárás, amilyet csak kívánhat az ember áprilisban.
Nosza, kerekedjünk fel, mondta életem párja, s úgy is tettünk. A Vértes távolról szelídnek tűnő, inkább dombra mint hegyre hajazó, vonulata kellemes közelségben van hozzánk.Egyik, talán legszebb falva Vérteskozma. Oda indultunk.
Ez egy zsákfalu a Tatára vezető út mellett, alig három kilóméterrel beljebb az erdőben.
A falu történetében kétszer is előfordult az elnéptelenedés, de mindannyiszor újra benépesült. Először a török időkben menekült el a lakossága. Másodjára pedig a idetelepeített szorgos, rendet s munkát szerető svábságot űzte el a történelem akkori formálóinak könyörtelensége.
Halottaiból újra feltámadott, s szebb lett mint valaha.
Lakói hajdan bányászatból éltek,s a kis bányászfalucska jellegzetes fehérre meszelt házakból állott, a zsalugáterek, kapuk és kerítések pedig feketére voltak festve.
Mára csak egy ilyen maradt.
Üdülőfalu lett, s az örökségből megmaradt a szépre, tisztaságra törekvés.
Mindegyik ház tulajdonosa és felújítója megőrizte a ház és a kert eredeti formáját, de a színek változtak, és természetesen kényelmesebb lett bennük az élet.
Sok épület van külföldi tulajdonban, vagy a nyaraló vendégek jönnek messzi országokból.
Példaértékű a helység közösségi élete is, az elűzöttek, és azok leszármazottai pedig vissza-visszajárnak.
Az ősszel halottaknapja táján jártunk ott,s a temetőt szorgosan gondozták, sok szép virággal, mécsesekkel díszítették.
Szombati kirándulásunkkor a magunkkal vitt elemózsiát a templom dombján kialakított pihenő parkban eszegettük , mikor egy hölgy aromaterápiás előadásra invitált minket.
Bár érdekesnek ígérkezett, mi, a sok téli tespedés után mégis a gyaloglást választottuk. Így sem jártunk rosszul.Késő délután volt már, az erdő elcsendesedett, csak náhány kerékpárossal találkoztunk, meg madarakkal, őzikével.
A közelebbről már korántsem szelíd, sziklás, erdős dombok állatvilágában még megtalálható a vadmacska, a hiúz és a kőszáli zerge is.
Parlagi sast, kerecsensólymot nem láttunk, de a ritka kékgerlét sikerült sokáig megfigyelnünk.
A Vértes úgynevezett natúrpark, ami fokozottan védett természetvédelmi területet jelent, igy a kankalinnal borított erdőalja háborítatlanul virult tovább, és ibolyát sem szedtünk, pedig nagy volt a kísértés, hogy a különlegesen szép színű, illatos virágokból, régi szokás szerint, legalább egy csokrocskát vigyünk haza.