Ősz Fekete István versével és egy kérdés.

Estnek árnyán


Estnek árnyán
alkony szárnyán
a szürkület
végiglibben.
Régi tőkék
mámort rejtőn
kapaszkodnak
kopasz lejtőn
s rőt levelük meg-
meg rebben.


Int egy árnyék,
elmúlt szárnyék
bús fürtöknek
takarója,
késő darázs
zsongva-
bongva,
szeptemberi titkot mondva,
pihenni száll
a karóra.


Vén diófa zizeg,
susog,
egy-egy dió halkan koppan,
holt levél száll a mély útba,
Tejút néz a bedőlt kútba,
s gyalogúton lépés dobban.


Lépés dobban, korsó koccan,
Öregember ballag ottan.
Elmúlt a nap, s csak a sötét
látja és a csillagos ég,
amint köszön meghatottan.


Foszlott szélü kalapjával,
megemelve lassan, mélyen
annak aki mindig ott van,
sötétben és világosban,
tárt karral a gyepű szélén.

Fekete István


Szépséges vers az őszről, öregségről, őstudásról, megnyugvásról.
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című versét juttatja eszembe.
Azon gondolkodom, hogy az Öreg, vajon a kőkereszt előtt emelte-e meg a kalapját, csak úgy megszokásból, vagy a Mindenhatót köszöntötte, s néki köszönte meg az őszi est varázslatos és örök szépségét, vagy talán az összel lassan múló életét ??????
" annak aki mindig ott van,
sötétben és világosban....."