BAKONYBÉLBE MENNI......

......immár két esztendeje, nem ugyanazt jelenti mint hajdan .
Mégis, egyik szemem sír, a másik meg az öröm miatt könnyezik. Elérkezett a második szomorú évforduló. Lassan megszokom, hogy a falu, s azon belül a kolostor, mindig tartogat meglepetést. Ami nem lenne váratlan, ha figyelemmel kísérném modern kori szerzeteseink honlapját.

Ünnep és nagyon hosszú hétvége lévén, már az is csodaszámba ment, hogy volt szabad szoba a szállodában.
Szeretem ezt a hotelt, mert nem rongyrázós, nem drága, de amit nyújt azt kedvesen és színvonalasan adja. Nem utolsó sorban jó a konyha is. Legalább is néhány napig jó, azután el kezd vágyakozni az ember egy kis hamisítatlan hazai paprikás krumpli után. Gondolnátok, hogy a svédasztalos büfé reggeli, (mely kb. 50 fogásból áll) legkelendőbb étele a bundás kenyér ?

Augusztus huszadikán reggel elindultam a templomba, ahol annak idején a búcsú istentiszteletet tartották-tartottuk.
Meglepetésemre, a templom olyannyira tele volt hívőkkel, de még tán nem hívőkkel is, hogy alig leltem ülőhelyet. Annyira elfoglalta a gondolataimat a saját bánatom, hogy ott tudatosult bennem, itt most Szent István- napi misét tartanak a szerzetesek. Bensőségesen szép volt, ismerős liturgiával, ami olyan otthonos érzést ad az embernek,s ami a nem templomba járónak idegen. Az ismerős szövegek, dallamok, az összetartozás érzését adja. Engem pedig átlendített az  emlékezés nehezén.

A szabadban tartott kenyér és bor szentelését még a hirtelen kerekedett zápor sem tudta megakadályozni, mert a kellő pillanatban lett vége, így a kenyér, s mi sem áztunk meg.
Ki-ki haza ment, én pedig visszamentem az üres templomba, hogy kicsit csöndben és magamban lehessek együtt Vele, aki miatt mentem.
Egyszerre mellém telepedett az egyik szerzetes, és akkor már ketten üldögéltünk csendben, mígnem én elkezdtem mesélni,s ő csak hallgatott. Majd megölelt, és mielőtt elment hívott, hogy menjek délután is, mert az arborétum szentelése lesz.

Ezután vittük gyerekeimmel az emlékezés mécsesét és virágát, bejártuk az emlékezés útját, valóságosan és képletesen is. Majd ebéd, nagy beszélgetések, ahogy lennie kell és illik.

A délutáni szentelésen is több száz ember vett részt. Az arborétum csodaszép, a szeretet vendégség bőséges volt, melynek fogásait a falu lakói készítették.
                                                                                                                                                               Ha az "időm" engedi, abba a kertbe még visszatérek, mert ott sétálni az maga a megnyugvás.