2013. augusztus 27., kedd
BAKONYBÉLBE MENNI......
......immár két esztendeje, nem ugyanazt jelenti mint hajdan .
Mégis, egyik szemem sír, a másik meg az öröm miatt könnyezik. Elérkezett a második szomorú évforduló. Lassan megszokom, hogy a falu, s azon belül a kolostor, mindig tartogat meglepetést. Ami nem lenne váratlan, ha figyelemmel kísérném modern kori szerzeteseink honlapját.
Ünnep és nagyon hosszú hétvége lévén, már az is csodaszámba ment, hogy volt szabad szoba a szállodában.
Szeretem ezt a hotelt, mert nem rongyrázós, nem drága, de amit nyújt azt kedvesen és színvonalasan adja. Nem utolsó sorban jó a konyha is. Legalább is néhány napig jó, azután el kezd vágyakozni az ember egy kis hamisítatlan hazai paprikás krumpli után. Gondolnátok, hogy a svédasztalos büfé reggeli, (mely kb. 50 fogásból áll) legkelendőbb étele a bundás kenyér ?
Augusztus huszadikán reggel elindultam a templomba, ahol annak idején a búcsú istentiszteletet tartották-tartottuk.
Meglepetésemre, a templom olyannyira tele volt hívőkkel, de még tán nem hívőkkel is, hogy alig leltem ülőhelyet. Annyira elfoglalta a gondolataimat a saját bánatom, hogy ott tudatosult bennem, itt most Szent István- napi misét tartanak a szerzetesek. Bensőségesen szép volt, ismerős liturgiával, ami olyan otthonos érzést ad az embernek,s ami a nem templomba járónak idegen. Az ismerős szövegek, dallamok, az összetartozás érzését adja. Engem pedig átlendített az emlékezés nehezén.
A szabadban tartott kenyér és bor szentelését még a hirtelen kerekedett zápor sem tudta megakadályozni, mert a kellő pillanatban lett vége, így a kenyér, s mi sem áztunk meg.
Ki-ki haza ment, én pedig visszamentem az üres templomba, hogy kicsit csöndben és magamban lehessek együtt Vele, aki miatt mentem.
Egyszerre mellém telepedett az egyik szerzetes, és akkor már ketten üldögéltünk csendben, mígnem én elkezdtem mesélni,s ő csak hallgatott. Majd megölelt, és mielőtt elment hívott, hogy menjek délután is, mert az arborétum szentelése lesz.
Ezután vittük gyerekeimmel az emlékezés mécsesét és virágát, bejártuk az emlékezés útját, valóságosan és képletesen is. Majd ebéd, nagy beszélgetések, ahogy lennie kell és illik.
A délutáni szentelésen is több száz ember vett részt. Az arborétum csodaszép, a szeretet vendégség bőséges volt, melynek fogásait a falu lakói készítették.
Ha az "időm" engedi, abba a kertbe még visszatérek, mert ott sétálni az maga a megnyugvás.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szép emlékezést írtál. Kedvet csináltál egy kiránduláshoz. Talán ősszel sikerül elmennünk!
VálaszTörlésÖröm volt gondolni Rátok és emlékezni a kedves emlékekkel teli együtt töltött délutánra.
Györgyi, nem fogtok csalódni. Ha még eddig nem lett volna, akkor szeretett helyetekké fog válni. Vannak kicsi csodák, kb. félórával azután, hogy útjára bocsátottam fenti emlékezésemet, egyszerre a Kossuth rádióban meghallottam Bakonybél nevét. Az arborétum szentelést idézte fel a műsor :-)))
TörlésAz idő nem áll meg.
VálaszTörlésNekem egy kicsit ilyen - mert együtt adta hajdan a megnyugvást - a Mátra.
A többit meg tudod.
stali
Igen, Stali, néha nagyon jó, hogy az idő nem áll meg,s az is, hogy "vannak helyek". A Mátra és Mátra- alja nekem Édesapám szülőhelyét jelenti . Gyermekkori emlékeim színhelye Nagyapám házában.
TörlésNyáron jártam itt, kicsit prózaian, fotózni mentem, csak ami miatt mentem éppen felújítás alatt volt. Engem gyermekkori emlék fűz ide, s nagyon sokat gondoltam Cseh Tamásra.
VálaszTörlésHoldgyöngy, nem túl régen hallottam, hogy ennek a helynek a szelleme talán még jobban hat az emberre, mint Dobogókőé.
TörlésCsak gyanítom, hogy akkor jártál arra amikor a kápolnán dolgoztak.