MEG-MEGISMÉTLŐDŐ CSODA

Ma hajnalban -drága fiú-unokáim után- megszületett Nelli-baba!
A Jóisten éltesse sokáig erőben, egészségben a Szüleivel együtt !!!!!

ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA......

"S szép, mint mindig, énnekem"........is !

Eltelt a hosszú, forró, s egyben az első "magányos" nyár.
Köszönöm, hogy itt maradtatok, Ti, akik időről-időre visszatértek, hátha leltek néhány új sort.
Talán most már könnyebben fog menni az írás, mindenesetre megpróbálom.

Az őszről nem akarok túl sokat beszélni, már oly sokan megénekeltétek. Színét, illatát . Képekkel, versekkel, szavaitokkal.
Eretnek gondolatok , de ha én rendezhetném az évszakokat, nálam a nyár helyett is ősz lenne.

Fentiek dacára sok szép emléket őrzök erről a nyárról. Köszönhetően a családomnak és a barátaimnak.
Felsorolni is nehéz, hol mindenhol jártam, mennyi emléket raktároztam el a hűvösebb napokra.
Bakony,Zebegény,a Balaton több tájegysége,Tokaj,Dobogókő, Herenycsény,Szentendre, Budapest. Mind-mind előkelő helyen van az emlékezetem képeskönyvében. Mindegyik megérdemel egy-egy külön "misét".Nem akartam profán lenni, valóban nekem (is) a természet az Isten igazi temploma. S azt tapasztaltam, hogy ezekben a magasztos , nem emberkéz alkotta "templomokban" az ember is odaillőbb építményeket helyez el.
A leg említésre méltóbbakról majd külön is szólok.

A koranyár első útja a Bakonyba vezetett, amelyről már írtam, és hamarosan jön a folytatás is, megfejelve újabb , későbbi bakonybéli hét eseményeinek meséjével.

KEGYESEK VOLTAK HOZZÁM AZ ÉGIEK.

Szombaton Bakonybélben jártam. Biztos, hogy már írtam valahol, hogy mennyire fontos számomra ez a vidék. Abban is az erdők-hegyek karéjában ez a kis falu.
Valamikor, a házasságom legszebb éveiben, mikor a gyerekeink, három fiú, már cseperedni kezdett, minden nyáron itt sátoroztunk néhány hetet.
Már akkor megéreztük, hogy különleges sugárzása, atmoszférája van, nemcsak a sátorozó helyünknek, hanem minden talpalattnyi földnek, bármerre jártuk a vadont.
Ez a "vadon" szó akkoriban nem volt túlzás.Nem volt ez a hely népszerű a kirándulók előtt. A környéken, s tán az erdők rejtekében is, orosz katonák állomásoztak, éjszakánként harckocsikkal vonultak.
Valószínű, hogy ezért nem voltak jól járható túrista utak, jól jelzett ösvények.
Az országos kéktúra vonal már ekkor is itt vonult át, s egyben pecsételő állomás is volt a kempingezésre kijelölt terület.
A Gerence patak völgyében, ahol a víz kettéágazott és egy kis szigetet alkotott, keresve sem találhattunk volna izgalmasabb helyet a fiúknak.
Minden együtt volt a kalandos nyaraláshoz. Faágakból kicsi malmot, tutajt készítettek, nagy tábortüzeket raktunk, hatalmasakat gyalogoltunk, s még egy kicsi tavat is találtunk egy jó óra járásra a sátrainktól. Lépcsőt is ácsoltak a Apjukkal, hogy könnyebben a vízbe ereszkedhessünk, és rajtunk kívűl a madár sem járt arra.
Mesés, varázslatos nyarak voltak,és időnként barátok, pajtások is akadtak .
Éjszakai elemlámpás és nappali számháborúkat rendeztünk, a faluba jártunk minden este a frissen fejt tejért,s a patakban, vagy egy közeli kútnál mosdottunk.
Aki reggel elsőként bújt elő a sátrából, kisrókát vagy vadmacskát láthatott átosonni a réten.
Békességes idők voltak, itt nem volt soha még vita sem, nemhogy veszekedés.

Mindezekért gondolta a család úgy, hogy Férjemnek szebb, boldogabb nyughelyet sehol sem találhatnánk.
No, ide igyekeztem én, ezen a szépséges nyári szombaton, kis csokor rózsával a kertünkből, "látogatóba". A legnagyobb fiammal, aki egy 50 kilométeres tájfutáson vett részt aznap, úgy igazítva az útvonalát, hogy útközben ő is eljusson az Apjához.

Letettem a virágaimat, "beszélgettem" Vele, elemlegettük a régi, szép időket.
Majd elindultam a falu felé, ballagtam az országúton a hársfaillatban vagy három kilométert, és azon gondolkodtam, hogy mit is csinálhatnék estig, míg a gyerekem értem jön.
Olyan csöndes, kihalt volt a falu, csak a déli rántotthús illat lengedezett végig a főutcán és hétágra sütött a nap.
Leültem egy kerthelységben ebédelni, kicsit megpihenni és hűsölni.
Ebéd után a Bencések kolostora felé vettem az utam , kicsit a templomban is emlékezni és bánkódni, mert ott volt Béluskám búcsú Istentisztelete.
A Perjel és ez egyik szerzetes nagyon kedvesen invitált, hogy menjek el a Borostyán-kút mellett lévő kápolna szentelésére. (Folytatása következik)

OLVASTAM EGY VERSET.......

Kovács András Ferenc : Erdélyi töredék. Miként erdélyi templomok falán Freskók cafatja, csonkabonka festmény Kit már az Úr is régen elfelejtett, S,nem látogatja többé fürge fénnyel - Olyak leszünk mi: láthatatlanok, Lappangva mészben, szétmaró időkben Isten se tudja : megvagyunk-e még, S hogyan, miért, hány vak réteg mögött Várhatja ráncok hős feltámadását , Mosolynak könnyű táncát kérges arcunk, Ha megvagyon még s meg nem rontatott - Olyak leszünk, mint megkopott legendák, Mártírok, szentek, üdvözült pogányok És poklok, mennyek, végitéletek És elkendőzött nagy kálváriák És krisztusos képeknek roncsai - Olyak leszünk, csak megtört részletek: Nem kisdedek, királyok, Máriák, Csak törmelék, balsors diribdarabja: Nem vert hadak, csak súlyos vad paták , Sok megfutó láb, zászló, seb, kereszt - Olyak leszünk: áldáshintő kezek , Hult semmiből pallost suhogtatók, Levágott törzsek, népek,végtagok , Fejek fölött szentlélek vagy szekerce Villantja szárnyát: megrepedt szemek , Redők, ruhák, gazdátlan glóriák Halomba hányva, összevisszaságban - Olyak leszünk mind: szétmálló művek , De zűrzavarban méltó rendre vallók - Ki fejti meg hiányzó részeinket , Ki rakja össze, festi hű egésszé , Ki lesz, ki rajtunk majd fölismeri Egy ismeretlen mester kézvonását ?

HÁNY ÉLETE....

.....VAN EGY EMBERNEK ? Vagy kérdezhetném úgy is, hogy hány életszakasz fér bele egy ember életébe. Természetesen tudom, hogy a tudomány mai állása szerint csak egy életünk van. De nem is a spirituális megközelítésre gondolok, tehát nem a lélekvándorlásra. Hogy az emberiséget régen foglalkoztatja ez a gondolat, az kitűnik a gyermekjátékokból, népmesei fordulatokból . Tudjuk, a macskának hét élete van, a szegénylegényeknek is legalább három, a gyerekek fogócskájában is több élete lehet egy játékosnak, mielőtt végképp kiesik. Mielőtt nagyon elkalandoznék az alap gondolatomtól, visszatérek az élet szakaszaira. Volt nekem ugyebár egy gyermekkorom, amelyre alig-alig emlékszem, többnyire csak az elbeszélésekből,de néha segít egy-egy fénykép. Azután jött az általános iskolás kor, erre már könnyű visszaemlékezni, majd az ifjúkor következett. Itt még egyedülálló voltam, az első szerelmeket most nem számítom be. Korán férjhezmentem, hamar jöttek szépen sorban a gyermekek. Fiatal házas és anya lettem.Ez már a negyedik szakasz volt és még mindig nagyon fiatalon. Nődögéltek a gyerekek, már nem volt minden percben szükségük rám, elkezdhettem dolgozni. Egy rossz fordulat miatt Ausztráliába kerültünk, ahol az emigráns, majd Ausztrál állampolgárok életét éltem. Itt már csak egy gyerekkel, majd nélküle is, újra kettesben a férjemmel. Egyszer csak ennek is vége lett és teljesült a vágyunk, és hazakerültünk. Lassan öregedve, nyugdíjasok lettünk. Hogy világosabban "beszéljek", ez szűken számítva is nyolc különböző szakasz, élethelyzet, megoldandó feladat, lehetőség. Úgy tudjuk, hogy sejtjeink bizonyos időközönként kicserélődnek. Vajon mindig ugyanaz az ember voltam : aki az iskolapadban ült, aki feleség volt és anya, akinek meg kellett felelnie a külhon kihívásainak, s akinek el kellett fogadnia a ráncait? Mindig ugyanaz az ember döntött ? Az számít vajon, hogy milyen csillagzat alatt születtünk, és mindig az a nap, óra , perc predesztinálja a cselekedeteinket? Vagy az állandóan változó testünk, sejtjeink, a megszerzett tudás és tapasztalatok miatt nem csak külsőleg leszünk mások? Egyáltalán: ugyanaz az ÉN vagyok , aki mindig voltam ????? Ugyanaz az az ember leheli ki a lelkét az élete végén, aki valaha előszőr sírt fel ???

PAVANE

Azt gondolom, hogy ez a muzsika olyan szép, hogy még azok is szerethetik, akik egyébként nem a komolyzene kedvelői. Különösen jó ötlet, hogy ezen a felvételen éppen a fordítottja történik a megszokottnak, nevezetesen remek festők képeivel "aláfesti" a zenét az ötlet gazdája. Gabriel Fauré művei közül nekem ez a legkedvesebb. Bármilyen hangulatban vagyok, mindig szívesen hallgatom. Annak ellenére,hogy minden taktusát áthatja egyfajta melankolia, levertség, életuntság, ami érthető, mert a zeneszerző különösen szerencsétlen sorsú volt. Életében nem becsülték a munkáit, a megélhetéséért sokat kellett dolgoznia és kűzdenie, majd élete vége felé elérte egyfajta Beethoveni sorscsapás. Utolsó tizenöt évében teljesen süketen élt és alkotott. Ez az a zene amelyért érdemes élni. Minden szépség benne található, ami csak fellelhető a földön. Sokféle feldolgozása létezik. Kórussal és anélkül, nagyzenekari és kamarazenekari, sőt, szólóhangszeres is. Csodálatosan hangzik például gitárral és fuvolával. Mindegyiket érdemes meghallgatni.

Az Óperenciás tengeren, de még az Üveghegyeken is túl.....14. "A HANG"

Szeretem a színvonalas vetélkedőket, ahol a zsűri tagok elfogulatlanul ítélkeznek. Ahol a közönség többnyire laikus ugyan, de ha zenéről van szó, akkor van "füle" meghallani a jobbakat. Ausztráliába is megérkezett a legújabb tehetségkutató, amely változást hozott-a már kissé unalmasnak tűnő- külsőségekben. A zsűri székeiben ülők nem láthatják a szereplőket, mert háttal ülnek. Egészen addig, míg el nem döntik, hogy tetszett-e nekik amit hallottak, avagy nem. Ha igen, akkor, de csak akkor, megfordulhatnak. Addig nem tudják a versenyző korát, nem láthatják a küllemét sem, amely , valljuk be, sokszor segített már a döntéshozatalban. Sajnos nem mindig a jobban teljesítő javára. A fenti videón egy vak leány énekel és a HANG láthatóan elbűvöl mindenkit. Később a látvány is. Fellépése előtt elmondta, hogy ezt a vetélkedőt szinte neki találták ki, mert nem szeretné, ha a vak lány iránti sajnálat és rokonszenv miatt tetszene az előadása. Reménykedem, hátha ősszel minket is megörvendeztetnek a műsorok szervezői "A HANG" tehetségesnél tehetségesebb fellépőivel !