Életkép és gondolatok

Melbourne-ben reggelente gyakran utaztam együtt a vonaton gyermekeiket iskolába kísérő szülőkkel. Ez így, önmagában nem érdekes, mert természetes.
Akik miatt tollat s papírt ragadtam -"egy bizonyos" Anya a fiával.
Az asszony deréktól lefelé béna, tolókocsiba kényszerült.
Bizonyára régen viselte a sorsát, következtetek erre abból, hogy szinte "berendezkedett" a tolókocsis életre. Ahogyan mi egészségesek autó "őfelségét"
cicomázzuk, úgy próbálta ő a rokkantkocsit otthonossá tenni. Jutott hely rajta a személyes holmiján kívűl a kisfiú játékainak és az iskolatáskának is.
A kisgyerek 10 év körüli és mindig példásan tiszta, rendes volt.Soha nem siettek, a reggeli csúcsforgalomban is volt türelmük egymáshoz.
Beszélgettek, többnyire franciául (ez lehetett az anyanyelvük) de az angol kiejtésük is tökéletesnek tünt.
Sokszor játszottak szójátékot,vagy valami elektronikus- nyomogatós ketyerével versenyeztek, ki ér el magasabb pontszámot.
Kutyájuk is volt, szelíd, okos jószág. Figyelmeztetés nélkül állt fel , ahol le kellett szállniuk a vonatról, mintha csak tudta volna, hogy Glen Iris állomáshoz érkeztek.
A kisfiú gyakorlott, megszokott mozdulatokkal segített anyjának amiben kellett és tudott.Cserébe minden kérdésére választ kapott.
Miért írom mindezt le?
Talán mert láttam ép, egészséges , fiatal anyákat akik dühödt önkívületben verték gyermekeiket ha nem engedelmeskedtek nekik, vagy túl sokat kérdezősködtek.
Vagy talán azért, mert láttam sok festményt, szobrot melyek mind arról szóltak, hogy a Mama szép és ép, kisfia, kislánya szintén.
Ha tudnék festeni, azt a béna asszonyt festeném le gyönyörű, sugárzó színekkel, a szeretet, a türelem, a tisztaság színeivel.
Vagy lefesteném az Édesanyámat amint sérült lába miatt négykézláb mászva a hóban próbálta tisztára mosni a pelenkáimat. Akkor háború volt, de most is sokfelé van háború a Földön. Le kellene festeni az anyákat háborús földön, amint a semmiből próbálnak élelmet, ruhát teremteni, üres emlőikből szoptatni csecsemőiket.
Szobrot kéne formázni elhagyott anyákról.....de gyermekeik körében....
...és közben varázszszavakat mormolni, hogy csoda történjen és ne legyenek többé egyedül.

"Az élet számára ideális bolygót találtak"....

...olvastam az újságban a címben idézett tudományos felfedezésről.
Jelentem, annak ellenére, hogy nincs a témához illő akadémiai fokozatom, én is megtaláltam az élet számára megfelelő bolygót. Sőt, továbbmegyek, odáig jutottam a kisérletezéseimmel, hogy 66 évet megpróbáltam élni rajta.
Találtam ott az élet számára nélkülözhetetlen, megfelelően kevert oxigén és hidrogén elegyet, szerves és szervetlen anyagokat, többféle éghajlatot, növényzetet, állatvilágot és egy különös, kétlábú fajt, amely uralja a bolygót.
Ez utóbbi , a többi élőlénytől eltérő, és nem mindig helyes életmódot él, de tapasztalataim szerint még van egy kevés ideje, hogy változtasson a rossz szokásain.
Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a tervezett, hőn áhított további tíz-húsz esztendőt is eltölthessem ezen a bolygón és megfigyeléseimmel gazdagíthassam a tudományos világot.

Ezt csak úgy.....

mert csodálatos.Meglepően "emberi" ez az "arc". A filmet, melyből ez a részlet való, jó szívvel ajánlom megnézésre, ha még valaki nem látta. A zenéje is megrendítően , szívbemarkolóan szép.

Külföldön jártunk

Éppenhogy elhagytuk Keszthely kopott, néhol romos épületeit. Amint átléptük a "határt" azon nyomban feltünt, hogy nem a megszokott hazai tájakon járunk.
Jó minőségű utakon, szebbnél-szebb villák között ámuldoztunk.
Az emberek barátságosak voltak, a csinos boltokban szép árúkínálatban válogathattunk.
A híres-nevezetes fürdőben készséges, udvarias személyzet segített eligazodni az (számunkra) ismeretlen kütyük vezérelte világban.
A nap hétágra sütött, és mindenhol jól látható volt a jómód :-)))

Részlet egy meg nem született regényből

IX. fejezet.

A kék damaszt kettős feladatot töltött be a házban.
Mintegy lezárta a múltat, az előző lakók életét, és megakadályozta, hogy az újjak leüljenek a nagy ebédlőasztalhoz.
Olyan volt, mint egy haloványkék kötőjel, amely nem tartozik sem oda, sem ide.
A lakók időnként benéztek hozzá, tekintetük tisztelettel végig simított hűs tisztaságán. Mert tiszta volt. Nagyon tiszta.
Sem pecsét, sem morzsa nem illette.
A háziasszony időnként kimosta, keményítette, s mikor felterítette sietős léptekkel elhagyta a szobát. Úgy érezte, hogy az idő itt egy helyben topog, valaki, vagy valami itt marasztalja és nem tud tovább lépni.
Az élet a konyhában zajlott. A bizonytalan és ismeretlen hangok időnként még az ódon ebédlő csendjét is felverték, és az abrosz irigykedve gondolt foltos társára aki ott kint a konyhaasztalon mindent láthat, hallhat.
Néha egy betévedt légy hozott zümmögő újságot "abból" a világból. Vagy egy kisfiú dugta be fejét az ajtórésen, kíváncsian körülnézett, majd anyja hívására elszaladt.
A fogvatartott idő béklyóba kötötte az emlékeket és itt marasztalta őket.
Árnyalakjai csendben keringtek az elhagyott szobában. Volt közöttük valaki akire nagyon hasonlított a kisfiú, és a kék damaszt azt is tudta, hogy nem szabadna hasonlítaniuk egymásra...........

Blogírók, ha találkoznak.

Számomra izgalmasnak, érdekesnek és tanulságosnak ígérkezett a találkozó.
A bizonytalan időjárás ellenére nekivágtunk, "majd csak kisül belőle valami" alapon.
Nos, jelentem, kisült, mégpedig csodásan.
Az időjárás megjavult, és pontosan addig tartott ki, amíg együtt voltunk.
Ez utóbbit nem győzöm hangsúlyozni, mert ez a színtiszta igazság, hogy nagyon együtt volt a társaság.
Különleges élmény volt, hogy úgy fogadott be a csapat egy pillanat alatt, hogy az nem érződött befogadásnak, mintha mindig ismertük volna egymást.
Hiszen ismertük is a naplókból, ám azt képzeltem, hogy amit és ahogy leírunk , az csak egy része az egyéniségünknek. Kicsit tán mindenki igyekszik a szebbik arcát mutatni.
Nem így volt, mindenki pontosan olyan , mint ahogyan a blogon keresztül megismerhető.
Ez volt az érdekes része a tegnapi napnak.
Izgalmas a sok különböző érdeklődésű egyéniséggel való beszélgetés volt.
A tanulság pedig az, hogy mindenféle blogolvasásnál értékesebb a személyes találkozás.
Hiszem, hogy valóságos barátságok születtek, melyek meg is maradnak.
A blogok olvasását,természetesen ezután sem fogom elhanyagolni :-))))))

Csavar a palacsintában

Ez nem egy rémdráma, nem volt igazi csavar a palacsintában, csak a készítésében.
Kezdetben vala a reszelt almával dúsított lapos tésztanemű, de készítettem gyakran palacsintatésztába mártogatott almakarikákat is.
Biztos, hogy nagyon rossz hatással van rám ez a sok víz, ami kitartóan ömlik lefelé, de ma nem elégedtem meg sem egyikkel, sem másikkal.
Gondoltam egyet és összeházasítottam őket. Így született az almás palacsinta- tésztába mártogatott , olajban megsütögetett almakarika, melyet bőven meghintettem fahéjas porcukorral.
Gyanítom, hogy a frigy gyakran fog ismérlődni nálunk.