TALÁLKOZÁSOK

Dsida Jenő : Összetartás, szeretet


Bús sirámú rengetegben
felzokog a torz halál,
bűnös arcú esti fantom
pusztulásról prédikál.

Régi nyájunk szertezüllött,
földeinken dúlt rögök,
s körbe lengőn, kárörvendőn
kacagnak az ördögök.

Ők pusztítnak, ők csinálták,
szavuk átkot, bajt hozott,
gyűlölködést, szertehúzást
s minden ember átkozott.

Árva ember lelke mélyén
pattannak a bűncsirák
s jószándékok elhalódnak
mint a dérütötte fák.

Mesterük volt szent kereszten
meghalt értük hajdanán,
mégse tudnak könyörülni
önmaguk és más baján.

Ütlegelnek, hajba kapnak,
irigységtől mind beteg.
Hahotáznak őszi szörnyek
s haldoklik a rengeteg.

Jaj ne halljam, jaj ne lássam,
hullj le, hullj le drága mély
édes álom, elfelejtő-
könyörülj meg rajtam, éj !

Hull az álom, jő az álom
elűzi a rosszakat.
Hóbelepte láthatáron
közeleg egy kis csapat.

Tűzzel, hittel, lobogóval
olyan, mint a régi nyáj,
fejük felett angyal szárnyal
és királyuk nagy király.

Napkeletről fényigézet
homlokukra ránevet,
s énekelnek, zengedeznek
sose hallott éneket.

" Amikor már álmot látunk,
mikor minden elveszett,
egy remény van, egy igazság,
összetartás, szeretet!

Kéz a kézben, új utakra
Két szemünkbe szél havaz
duzzadó erőnk felujjong
s int felénk az új tavasz."

Hull az álom, jő az álom,
elűzi a rosszakat:
hóbelepte láthatáron
lépeget a kis csapat.

Szent zenéjű rengetegben
elnémul a torz halál
s bűnös arcú esti fantom
már hiába prédikál.

Ma reggel hallottam egy riportműsort. A Misztrál együttes tagjaival egy zenés beszélgetést, mely a fenti megzenésített verssel zárult.
Értelemszerűen nem Dsida Jenővel találkoztam, sajnos ! Ámbár azt nem sajnálom, hogy a Misztrál együttessel viszont igen.
A Börzsönyben kirándultunk néhány évvel ezelőtt, ahol is egy túrákkal, turisztikával kapcsolatos rendezvény zajlott vadregényes körülmények között.Szegény Erdei Zsolt is elsuhant mellettünk, először egy fura fekvős biciglivel, majd később az aszfalt úton is, az első hazai elektromos töltésű autóban.
Mikor már meghallgattuk az előadásokat, melyek a gyaloglás örömeiről és az egészséges életmódról szóltak, megnézegettük a kiállított sportruházatokat, a természetjáró egyesületek hívogató plakátjait, megkóstoltuk az ennivaló és innivaló finomságokat, sétára indultunk a berekbe.
Egyszerre egy vidám társasággal találkoztunk, akik hívtak, hogy tartsunk velük, mert mindjárt kezdődik egy koncert a Misztrál együttessel. Mi akkor még  nem tudtuk, hogy ők fognak játszani, ők a hívogatók, csak mentünk velük, mert az valamiért olyan jó és hangulatos volt. Cseverésztünk, mint két kiránduló társaság szokott, ha találkoznak . Mentünk együtt, az erdőben felállított, rögtönzött kicsi színpadig és hagytuk magunkat elvarázsolni. Ott derült ki, hogy az odakészített hangszerek útitársainkra vártak.

A fenti verset 1926-ban írta Dsida Jenő. Milyen jó lenne, ha  úgy érezhetnénk , ez  már  csak a múltról  szól.

Bölcsesség : Végül csak az számít, hogy szerettél

Végül csak az számít, hogy szerettél


Kattintsatok a kék sorra, érdemes !( elnézést, itt nem kék hanem bordó)

Életkép és gondolatok

Melbourne-ben reggelente gyakran utaztam együtt a vonaton gyermekeiket iskolába kísérő szülőkkel. Ez így, önmagában nem érdekes, mert természetes.
Akik miatt tollat s papírt ragadtam -"egy bizonyos" Anya a fiával.
Az asszony deréktól lefelé béna, tolókocsiba kényszerült.
Bizonyára régen viselte a sorsát, következtetek erre abból, hogy szinte "berendezkedett" a tolókocsis életre. Ahogyan mi egészségesek autó "őfelségét"
cicomázzuk, úgy próbálta ő a rokkantkocsit otthonossá tenni. Jutott hely rajta a személyes holmiján kívűl a kisfiú játékainak és az iskolatáskának is.
A kisgyerek 10 év körüli és mindig példásan tiszta, rendes volt.Soha nem siettek, a reggeli csúcsforgalomban is volt türelmük egymáshoz.
Beszélgettek, többnyire franciául (ez lehetett az anyanyelvük) de az angol kiejtésük is tökéletesnek tünt.
Sokszor játszottak szójátékot,vagy valami elektronikus- nyomogatós ketyerével versenyeztek, ki ér el magasabb pontszámot.
Kutyájuk is volt, szelíd, okos jószág. Figyelmeztetés nélkül állt fel , ahol le kellett szállniuk a vonatról, mintha csak tudta volna, hogy Glen Iris állomáshoz érkeztek.
A kisfiú gyakorlott, megszokott mozdulatokkal segített anyjának amiben kellett és tudott.Cserébe minden kérdésére választ kapott.
Miért írom mindezt le?
Talán mert láttam ép, egészséges , fiatal anyákat akik dühödt önkívületben verték gyermekeiket ha nem engedelmeskedtek nekik, vagy túl sokat kérdezősködtek.
Vagy talán azért, mert láttam sok festményt, szobrot melyek mind arról szóltak, hogy a Mama szép és ép, kisfia, kislánya szintén.
Ha tudnék festeni, azt a béna asszonyt festeném le gyönyörű, sugárzó színekkel, a szeretet, a türelem, a tisztaság színeivel.
Vagy lefesteném az Édesanyámat amint sérült lába miatt négykézláb mászva a hóban próbálta tisztára mosni a pelenkáimat. Akkor háború volt, de most is sokfelé van háború a Földön. Le kellene festeni az anyákat háborús földön, amint a semmiből próbálnak élelmet, ruhát teremteni, üres emlőikből szoptatni csecsemőiket.
Szobrot kéne formázni elhagyott anyákról.....de gyermekeik körében....
...és közben varázszszavakat mormolni, hogy csoda történjen és ne legyenek többé egyedül.