Verdi : Requiem

Dies Irae

Egy Gregor Józsefről szóló emlékműsorban megszólaltatták Verdi Requiemjének egy részletét .
Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a mű gyermekkorom óta a legkedveltebbek közül való.
10 év körüli lehettem, amikor először hallottam az Operában, olasz szólistákkal, olasz zenekarral és karmesterrel. Máig feledhetetlen élmény volt.
Édesapám odaadó és örök szerelmét az operák és a komolyzene iránt, igyekezett gyermekeibe is beleplántálni. Nem volt nehéz dolga, mert húgommal, szinte a zenében éltünk,nőttünk fel, mivel énektanárként a magán énekóráit otthon tartotta. Kicsi volt a lakásunk, ilyenkor csöndes játékra szinte csak a hatalmas zongora alatt volt hely. A babaszoba rendezgetése közben, szinte észrevétlenül "másztak" a fülünkbe a legszebb dallamok.
Egyszer az a csodásnak tűnő ötletem támadt, hogy gyújtsunk gyertyát a skatulyákból épített bababútorok asztalkáján. Én, s a zongora is megúszta a kalandot, mert Édesapa időben észrevette. Különben is, mint afféle igazi, jó pedagógus, szinte átlátott rajtunk, s a legkisebb turpisságot is felfedezte. Ám ez más irányba vinné a történetet, térjünk vissza hát Verdi remekművére.
Ha azt mondom: requiem, mindenkinek a gyászmise, gyászszertartás jut eszébe.
Verdi műve egyedülállóan különleges, mert magában hordozza ugyan az elmúlástól való félelmet, ám felvillantja a az örök élet reményét is.
Olyan mint ez a mostani tél, a maga vigasztalhatatlan zordságával, sötétségével, hidegével, de letakarva a finom, puha, halkan hulló, fehér hólepellel.

Lamberto Gardelli, az olasz származású világhírű karmester szavai szerint:
"Verdi Requiemjének csodálatos felszabadító ereje van. Számomra ez az élet himnusza, nem a halálé. Verdi szerette az embereket és az életet, a Requiemben segítséget kínált az emberiségnek. "

Valóban, ez egy olyan gyászoratórium, ami az Istent és az életet dicsőiti.
Nehéz egyetlen részletet kiragadni belőle, hogy a szépségét, megrendítő, elementáris hatását érzékeltessem. Talán a "Dies Irae" a legalkalmasabb erre.
A dies irae jelentése (dies irae, dies ille) : Ama végső harag napja. Utolsó ítélet.
Velőkig ható,szinte hátborzongató, dübörgő zene, mégsem az elmúlás borzalmát fejezi ki, hanem a megújulás ígéretét.Lassan, csendesen vigasztaló zsongássá szelidül.

Egyszer a Melbournei Magyar Központban azt a feladatot kaptam, hogy rendezzek egy emlékműsort 1956 emlékezetére és tiszteletére.
Azt a megoldást választottam, hogy ott élő, 1956 után kivándorolt magyar embereket szólaltattam meg, és ők mondták el az emlékeiket a harcokról, érzéseikről. Ezt filmre vettük. Korabeli filmrészleteket és fényképeket vágtunk egy-egy riport közé.
Természetesen zenei aláfestés is kellett, olyan, ami a forradalom nagyszerűségét, szomorúságát, bukását, de a megújulás reményét is kifejezi. Verdi Requiemjénél nagyszerűbbet nem is találhattam volna. Maga a film fekete-fehér volt, és a Dies Irae-vel indult. Majd elhangzottak a beszélgetések, a köztük látható megrendítő eredeti filmkockákkal,romokkal,gyásszal,ágyúlövésekkel, halállal.
Ám a végén újra felzendült a kórus, de most már diadalmasan, és lassan beúszott a képbe a szinesedő, újjáépült Budapest látképe, helikopterről, felülnézetben.
Ugyanaz a részlet a műből, mégis egészen más hatást kiváltva.