A CSEH SÖRÖZŐBE.........

A BLOGTALIS KÖRBE..... ( És nem ám "az,Arany Ökörbe,a haveri körbe..." )


Szinte kultikus helyeknek számítanak már: a "Prága söröző", no és a "Rózsavölgy söröző", melyeket Stali által ismerhettem meg. Többnyire ezeken a helyeken jövünk össze,(meg még máshol is, de ez most nem lényeges,) mi blogtulajdonosok. Egy cseppet sem homogén társaságként, mindenféle nemüek, koruak, érdeklődési területüek, mégis egymást jól kiegészítők.
De senki ne gondolja ám, hogy itten a sör a lényeg ! Pedig de. Vagyis mégsem. Csak segít fájó sebeinket kenegetni.Afféle jóféle. Mondhatnám, gyógyír. Szóval, jó ha van ebben a nagy melegben, sőt télen is :-))))


Azért ittunk mi mást is, szép világítós zöldet, csak úgy hemzsegtek benne az E-számok, meg a mesterséges szinezék,a cukor, s minden mi ártalmas. Finom volt és citrom és narancs is volt a pohárban a mérgezett héjával egyetemben, tehát tele volt korunk minden vívmányával.
Stali híján a "hermelin" kimaradt :-)))

Sajnos- hál'Istennek Juniknak, aki ezt a délutánt ügyesen megszervezte, egy árva jótanácsot sem tudtunk adni, mert Ő most igen-igen rendben van. Helyette minden jószándéku segíteni akarásunkat Töprengőre zúdítottuk, aki ezt elég jól viselte.Mint azt is, hogy elmaradt az általa remélt városnéző séta a kalauzolásával. Remélem sort kerítünk még az "idegenvezetésére", mert nagyon sokat tud a város történelméről és nevezetességeiről.

Itt, ahol lakom, az Istenke hátamegett több kilométernyire, hétvégén alig van közelekedési lehetőség.Fehérvárra még csak-csak, de vissza már nagy a valószínűsége, hogy gyalog kell megtenni a kb. 20 kilométert. De ott kellett lennem, mert saját szememmel akartam meggyőződni Boróka testi-lelki állapotáról, t.i. sok aggasztót írt mostanában.
Szerencsére viszonylag jó erőben és nagyon jó hangulatban volt, férjeurával egyetemben. Robinak köszönhetem, hogy nem lett belőlem otthontalan, mert hazarepítettek.

Nagyon kellemes, estébe hajlón beszélgetős, nevetős délután volt. Ha valaki nem látott , csak hallott volna minket, azt hihette, hogy egy csapat diák váltja meg egymást és a világot. Ha meglátjátok a fényképeket....ajjaj :-)

Köszönet Mindnyájatoknak, és hamarosan folytatása következik, de most valahol máshol. De hogy sör lesz az szinte biztos :-))))

FIESOLE, AVAGY A KONCERT

Tavaly ősszel, elfoglaltság és egyéb okok mián, lemaradtunk az itthoni Dead Can Dance koncertről. Nosza, nézzük csak meg, hogy hol láthatók, hallhatók legközelebb, javasolta a legkisebb gyermekem, s mit láttunk? Toszkánában, azon is belül Fiesole-ban.
Tulajdonképpen így kezdődött (internetes jegy vásárlással) ennek a nevezetes útnak a szervezése.
Gondoltuk,ha jegy már van, a többi csak kialakul köré időközben.
A Dead Can Dance együttes az örök szerelmek egyike a Baraka film óta. ( ha még nem láttátok, az internetes mozik világában fellehető.)

Fiesole, túlzás nélkül mondhatom, Toszkána egyik gyöngyszeme. Ha azt írom, hogy festői, akkor nagyon prózai voltam.
Firenzéből busszal mentünk, vagy 10 kilométert. Szűk utakon szaladt a jármű a toszkán dombok között, szerpentíneken.Ha kitettem volna a kezem, megérinthettem volna a fák lombját, vagy néhol a házfalakat.
Jellegzetes és pazar villák ,olajfa ligetek, ciprusok között száguldottunk.
A római kori település főterén ért minket az első nagy csábítás, kirakodóvásár formájában, pazar "cuccok" az asztalkákon, kincsek tömkelege.
Azután a remek kis kiülős helyek, ahol ettünk-ittunk és bámészkodtunk.
Egyszerre feltünt, hogy ahogy közelgett a koncert kezdetének az ideje, egyre több embert láthattunk feketébe öltözve.
Gyermekem elmondta, hogy az együttes 1981-ben alakult Ausztráliában és alternativ rockzenével indultak, és ez volt a magyarázata a hajdan volt fiatal rockkerek és utódaik fekete ruházatának.
Az idők során az együttes, élén a két csodás hangú énekessel sok zenei irányzatot megpróbált, és a népzenei elemektől kezdve szinte minden zenei műfajt belefoglalt a dalaiba. Végül eljutottak a spirituális mélységekig és a világhírnévig.
Ez a mély lelkiség fogott meg minket is.
Remélve, hogy a pirosdzsekis nagymama nem fog nagyon kiríni a tömegből, egy üveg jó toszkán borral felszerelkezve elindultunk a "tetthelyre", amikor is jött egy újabb ámulat. Habár tudtuk, képeken láttuk, mégis lenyűgözött minket a római-kor beli anfiteátrum, rálátással a valódi toszkán "díszletekre."
A legfelső sorban ültünk, a sokszázados köveken, melyekre párnákat helyezett a figyelmes rendezőség. Még sütött a nap és mi próbáltuk elhinni, hogy ittvagyunk, és mindjárt megszólal a várva-várt muzsika, s a dalok.

A fenti videón látható-hallható készülődésnek, hangolásnak nem voltunk szem és fültanui, akkor mi még kint eszegettünk . Később ott ültünk középen, a legfelső sorban, a korlát mellett jobbról ülő fekete alak helyén, aki feltehetően a hangzást ellenőrizte.

A koncert nyolcnapon túli maradandó nyomokat, emlékeket hagyott a lelkünkben.
Nem csak a miénkben, mert utánozhatatlan stílusukat már sokan próbálták másolni, mégis, bárhol csendül fel az eredeti, az könnyen felismerhető.

Egész koncert alatt gyűltek, gyülekeztek a felhők a látóhatáron, de a végéig nem esett egy csepp sem.A buszra viszont már egy ázott,zenétől, no meg a jó toszkán boroktól kissé megittasult de békés társaság gyömöszölődött fel.
Szerettek minket a római kor Istenei !!!!

Ó, A BALATON........

Azért ma sem rossz, tanusítom :-))))
A sárgabarack pedig türelmesen megvárta, hogy hazaérjek, és nem érett túl.
A virágaim is csak annyira kókadtak le, hogy könnyűszerrel feltámasztottam őket. Locsolás közben szinte hallottam megkönnyebbült sóhajtásukat, és egy halk "köszönömöt". Irány a kicsi medence, ahol most nem én fogok dagonyázni, hanem egyik unokácska pancsol és "horgászik" a magunk fabrikálta horgászkészséggel, mű halacskákat, s egyebeket. amit csak a csöpp kezével rá tud ügyeskedni.
Akadnak szép pillanatai, órái is az életnek :-)))

TOSZKÁNA

Magunk mögött hagyva az Adriai tenger csodáját,Velencét, utunk egy darabig a Pó síkságon folytatódott. Hatalmas bab-ültetvények az országút mellett és a jellegzetes olasz síkvidéki épületek. Majd egykettőre az Appeninek szerpentínjei, viaduktjai, alagútjai rémisztették nyúlszívemet. Jó és gyors utakon, röpke 500 km. és hipp-hopp, máris Firenzébe érkeztünk, a világörökség városába.

Megvallom, Toszkána dícséretét, ezeddig, amolyan divatos passziónak, affektálós nyavalygásnak, gondoltam, habár amit olvastam, vagy filmen láttam az nekem is tetszett.
Nos, a valóság felülmúlja a képzeletet.

A belvároshoz közel, csinosan berendezett lakás volt a szállásunk. Itt is beállítottuk az autót a parkolóba és attól kezdve leginkább "gyalog bizon' legföllebb ha omnibuszon", szóval tömegközlekedési járművekkel utaztunk.

Szerencsések voltunk, mert a "napsütötte Toszkána" a legszebb arcát mutatta. Kellemes meleg volt és csak elviselhető létszámú turista. Még minden csuda-friss zöld.
Én, aki először jártam ott, szerettem volna mindent egy este "felfalni". Pedig sok kilométert be kell járni, ha minden nevezetességet látni akarunk, és akarjuk, eleinte többször is.

Választani kellett és természetes volt, hogy elsőre a DÓM-ot látogatjuk meg.
Teljes nevén: Cattedrale di Santa Maria del Fiore és korának nevezetes építésze, Brunelleschi tervezte a kupolát.(érdemes elolvasni a Wikipedián az építkezés folyamatát és az építészek neveit) 1296-ban kezdték építeni, és az építkezés 150 évig tartott.

Elképesztő érzés ott állni a téren, amelyről azt olvastam, hogy Firenze nagyságát volt hivatott hirdetni.
Ellentétes érzések dúltak kebelemben. Lenyűgözött az épület-együttes mérete, anyaga,többszínű márvány díszítése, és most ne vessetek meg érte, de mégsem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Az érzés, az egyértelmű csodálat, amely Velencében egy percig sem volt kétséges, itt érzelmi válságba sodort. Szinte éreztem, hogy köröttem évszázadokkal azelőtt éltek szellemei lebegnek, s várják, hogy ( képletesen) térdre boruljak az emberi szellem és tudás nagysága előtt. Micsoda erőfeszítés, erőfitogtatás az emberek felé, és micsoda igyekezet túlszárnyalni Isten "alkotásait". Micsoda igyekezet Isten dicsőítésére!

Többször visszatértünk ide - szinte minden út idevezet- ez volt az érzés. Később rájöttem, hogy miért. Azért, hogy legyen idő a részletekre is. Liliomos Mária Székesegyháza fogva tartott és nem engedte a kétkedést.Este is látni kell, hallgatni a Campanile (harangtorony) harangját.
Fogva tart és nem enged. Képzeletben most is ott állok, hallom a felettünk cikázó fecskék csivitelését, s ha lehetne, máris indulnék, hogy újra Dante, Boccaccio,Donatello, Petrarca,Michelangelo......lábanyomában lépdelhessek. Azt hiszem, hogy a saját kicsinységem és jelentéktelenségem érzése zavart meg.(folyt.köv.)

VELENCÉT LÁTNI ÉS .........

(Vigyázat, a fogalmazásban a "felsőfok veszély" nem csak nyomokban található !!!!!!!)


.......nem, nem meghalni, sőt még sokáig élni és emlékezni rá.
Tudom, Toszkánát ígértem, ami egy kicsivel még messzebb van, de nem szaladhatok annyira előre az időben, hiszen annyi minden történt "előtte". Jó is, és kevésbé jó.

Volt egy esküvő. Szívet melengető, egyszerűen szép és bensőséges. A legidősebb fiam és ujdonsült menyem ,rátették egymásra a legkellemesebben viselhető béklyót, a karikagyűrűt.
Országunk egyik legszebb területén, a Dunakanyarban. Ritkaság számba megy ez manapság. Nem házasodnak ez emberek, szinte csak válnak.

Azután jött a vihar. Szerencsére nem az ifjú pár életében, hanem valóságosan, és hatalmas villámlással, dörgéssel. A villám belé csapott a házam előtti telefonoszlopba, s ezzel hosszú időre (szerencsére csak a virtuális életben) elzárt a világtól.
Mindent tönkre tett ami a házban a telefonnal kapcsolatban van. Időbe telt mire újra lett telefonvonalam, modemem, internetem és ismét működött a biztonsági berendezés.

Volt még sok-sok együtt töltött idő unokákkal, remek, gyerekeknek való programokkal. Várlátogatás Visegrádon, séta Budakeszi vadasparkjában, a Margitszigeten .Születésnapok és találkozások barátnőkkel.

Nem hagyhatom ki a kertészkedés örömét sem, mely sziszifuszi munka, eredménye csak rövid ideig élvezhető, mindig újra kezdendő. Felénk gyakori volt az eső, ami nem csak termésnövelő, hanem úgynevezett gyomtermelő is. Ezek a gaznak titulált növények gyakran szép virágúak, s mindjárt ott a dilemma, lenyírni, hogy, úgymond, rendezettnek tűnjön a kert, avagy gyönyörködni színpompájukban.

Elérkezett az utazás ideje is, melynek első állomása volt Velence.
Nehéz az élmény megfogalmazására és átadására szavakat találni. Aki járt már ott az tudja miért, aki meg nem, az csak úgy járna mint én. Hiába ismertem képről, filmekből, könyvekből, elmesélésekből szinte minden szegletet, mikor ott álltam a Szent Márk tér közepén, bizony , sokat látott szemeimből kicsordultak a könnyek.
Nem szeretnélek közhelyekkel untatni Benneteket, de azt hiszem nincs más lehetőségem. Ezt már a a bejegyzés címe is sejteti.

Az odavezető autóút sem volt mindennapi. A Szlovén hegyvidéken át , Ljubljana felé, a síparadicsom most zölden, viaduktok és alagutak, s egy elhatározás: ennek az országnak több időt kell(ene) majdan szentelni. Egyszer csak leértünk a magasból, a táj megváltozott, hegyvidékiből, tenger közelivé vált, meleg lett és szárazabb a levegő.A manapság már láthatatlan határnál mégis érezhető lett, hogy másik országba érkeztünk.
Más típusú házak, más rendszerben fizethető autópálya díjak és más dallamok a rádióban, no meg a pergő, izgalmasan-ismerős olasz nyelv, mind-mind élmény ,olyan mint az első szerelem kóstolgatása.

Velence külvárosában , egy csepp kis szállodában aludtunk. Nem szeretem az ilyen ál-pompát mímelő berendezéseket, bútorokat, tapétákat, ott mégis el tudtam fogadni. Gyorsan felvittük a bőröndöket a szobába és már indultunk is a "lagúnák városát" meghódítani. Busszal mentünk a buszpályaudvarig, s onnan gyalog, vagy vaporettóval.

A legfiatalabb fiammal és menyemmel utaztunk, nekik köszönhetem az élményt. Ők már jártak Olasz honban, és remek kalauznak bizonyultak. Nem részletezem az épületeket, tereket, tornyokat, csatornákat, nem zengek dicshimnuszt a gondolákról, ezt már nálam avatottabbak megtették. Szerb Antal írása Velencéről, vagy a Vikitravel részletes, mindenre kiterjedő ismertetője erre alkalmasabb.Kisebb horderejű, ámde személyesebb jellegű élményeket osztanék meg inkább. Például azt, hogy ott lehet igazán finom és hamisítatlan olasz ételeket enni ahol a helyi lakosok esznek. A turisták által látogatott étkezdék egyen-kosztjától mentsenek meg az égiek.Pont olyan mint itthon. A taljánok tudják, hogy van élet a pizzán túl is. De milyen.(Bár bizonyos helyeken az is finom. Az ennivalókról majd később, kicsit részletesebben írok.)


Remek dolog este a keskeny utcák és csatornapartok valamelyik kis borozójában üldögélni. A bor és sör mellé ingyen burgonyaszirom dukál.Ahol nincs elegendő ülőhely, ott akárhol el- álldigálnak ez emberek, kezükben pohárral.
A karneváli hangulat kissé még nyáron is ott lappang a lelkekben, de kézzelfoghatóan is meglelhető a maszk készítőinek boltjaiban.
A tengernek illata volt és még nem áporodott meg a nyári forróságban. Az olasz férfiak pedig kötelességszerűen, nem tolakodóan, egy pillanatra elhihetően, udvarolnak a nőknek, ifjúnak,s idősebbnek egyaránt.

Időközi élményként kaptuk a Velencei Biennále köztereken kiállított modern alkotásait, amelyek furcsán hatnak az évszázados falak között.Sokkoló a vízen "álló" hatalmas, hófehér, kéz és láb nélküli, willendorfi Vénuszhoz hasonlító alkatú torzó, mely egy különleges asszonynak állít pucér emléket. Ő az egyik ember, aki végtagok nélkül tudott teljes életet élni és alkotni is.

Vidám és hangos esküvőt is láttunk a Canale Grande-n.

Majd feltöltekezve az utánozhatatlan , hamisítatlan és hamisíthatatlan velencei illatokkal, ízekkel, hangulatokkal, elindultunk Firenze felé.......Toszkána felé.

JÖN, JÖN, JÖN.......

.................TOSCANA :-)))))

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK.....

Régi igazság rejlik a fenti címben. Többnyire gondolkodás nélkül elfogadjuk. Legalább is jómagam csak mostanság morfondíroztam azon, hogy miért. Miért látjuk ugyanazt a dolgot, eseményt más és másképpen. Holott mi emberek látszólag egyformán vagyunk "felépítve", teremtve, kifejlődve :-) (kinek-kinek hite , tudománya szerint)
Értem én, hogy az értelmi szintünk, iskolai végzettségünk, családi indíttatásunk, iskolázottságunk különböző.
Ám ha nagyon hasonló körülmények között élőket figyelünk meg egy-egy témakörben, ott is homlokegyenest eltérő véleményeket , érveket találunk.
Nehezen meggyőzhetők vagyunk, mindenki hisz a maga igazában. (pedig nekem van igazam :-)))) Lám csak, lehet, hogy ez a titok kulcsa?
Hogyan lehetséges, hogy a babfőzelék egyeseknek maga a mennyei manna, másokat a hideg lel tőle. Hogy lehet, hogy ugyanazt az embert sokan az egekig magasztalják, mások legszívesebben a sárba tipornák.
Mostanság még a megszokottnál is mozgalmasabb az életem. A hirtelen nyár rengeteg kinti munkával jár. Esküvő is lesz hamarosan a családunkban, mely nagyon közelről érint. (Nem-nem én..) No meg az unokák. Szóval nem is értem magamat, miért töröm a fejem látszólag érdektelen kérdésen.
Ez az "érdektelen" szó mégsem állja meg itt a helyét. Gondoljunk csak a politikára, mely teljesen áthatja, befolyásolja a mindennapjainkat, a hidraként szerteágazó, mindent befonó szövevényes ágaival. Hogyan ront meg barátságokat, családi kapcsolatokat.
Vannak kevésbé fontos témák is, de egyetértést ott sem találunk.
Őszintén érdekel a kérdés biológiai vagy lélektani megfejtése. S, az is, hogy így jó-e, ez a sokszínűség, mert unalmas az egyformaság? Vagy vannak alapvető dolgok, melyekben fontos lenne az egyetértés?
Nem tudom, önmagammal is vitában állok :-))))

Ezenközben a nagy anyatermészet csak rohan-rohan. Az orgona nem várta meg az anyák napját, s már látom, hogy a pünkösdi rózsa is elhervad időnek előtte. Felgyorsult az idő, s nekünk futnunk kell vele, pedig mennyivel érdekesebb lenne a lassú szemlélődés.