A BLOGOLÁSNAK AZ TERMÉSZETTYE.....

Csodálatos a blog világa, ám mint minden, ez is önmagában hordozza a buktatókat.
Hiába hatalmas, beláthatatlanul végtelen a cyber tér, néha-néha összeakadnak benne a virtuális bajuszok.
Elöljáróban mindjárt leszögezem, hogy nem ezért szeretem, de ezt is elfogadom, mert most már tudom, hogy szinte kivédhetetlen egy-egy vita.
Bizonyára mindnyájan észrevettétek, hogy milyen sokféle stílust,és még annál is többfajta érdeklődési területet ölel fel az internetes naplók téma választása.
Nem csoda, hiszen íróik is szerteágazó érdeklődésűek, s mint a valóságos világban, annyiféle természettel megáldva.
Sokan érzik úgy, hogy ebben a térben jobban kitárulkozhatnak, hiszen ha úgy akarják, névtelenek, arctalanok maradhatnak. Mások névvel, lakcímmel zárkózottabbak. Ki-ki kedve, alaptermészete szerint dönthet.
Egymást szívesen olvasók csoportjai alakulnak ki a témaválasztás szerint.
Bárki becsatlakozhat oda, ahol a legjobban érzi magát.
A leges-legjobb felfedezés számomra az volt, hogy milyen sok embernek van élvezhető stílusa. Némelyik blog irodalmi színvonalú, valamely műfajban.
Van itt kérem humor és írónia, tragédia,poltika és vallás, természet-avagy környezetleírás, családregény fényképekkel, önarckép, némi 18 karikás tudósítás,napi jegyzetek, vagy időnkénti rendkívüli hiradó, rendszeres és rendszertelen hírek a házi kedvencekről, a nagy lila lélekkel rendelkezőknek sok-sok ah és óh, a tudományos érdeklődéssel megáldottaknak izgalmas új tanulnivalók, utinaplók......... nem is tudom még mi minden.

Tehát van miből válogatni. Mégis időnként érhet valamelyikőnket szemrehányás, hogy miért pont úgy és azt....pedig tőle mást várnának.Ez sem lehet baj, hiszen csak az érdeklődés jele.
Ha figyelmesen olvassuk blog-társainkat, könnyen megismerhetjük őket a témaválasztásból is, a stílusuk pedig a műveltségi szintről árulkodik. Sőt, még az életkorunkat is nehéz elrejteni, mert a szófűzés, a szleng, mind-mind jellemző egy adott korra.

Magamról :

Ennyi, blogolással (is) telt év után már tudom, hogy hová "menjek" kacagni, vagy borongani, gyönyörködni, vagy mérgelődni kicsit, magamban helyeselni, avagy vitatkozni.
Számtalan élethelyzetemben gondolkodtam a bezáráson, szünetelésen, de valamiféle közlési kényszer továbblendített.Enyhe irásfóbiám nem enged túlzásokba esni, így aki kíváncsi rám, néha sokat várhat.Talán jól is van ez így, mert ötletem sok van, de jórészük lejegyzetlenűl marad, s nem tengek túl. Viszont jómagam "elvárom", hogy kedvenceim sokat írjanak. Igyekszem őszinte lenni, és minden egyes bejegyzésemnél azt képzelem, hogy közérdeklődésre érdemes. Ezért azután gyakran ér csalódás.

De sebaj, írok én még egyszer olyat- de olyat.....addig is mulassatok a székely legényeken egy jót, de ne higyjetek nekik,mert mindennek ellenére jó találmány ez a lapító !!!!!

LETÉPTEM EZT A HANGASZÁLAT.....

Már tudhatod, az ősz halott
E földön többé sose látlak
ó, idő szaga, hangaszálak
És várlak téged, tudhatod....

Tudom, hogy nem Keats írta, mégis, a róla készült film utáni hangulatban ez a vers
ötlött az eszembe.
Meg az, hogy azért (is) érdemes élni,mert születnek olyan költők, mint Apollinaire,
Keats.
Készülnek még olyan filmek, mint a ma este látott "Fényes csillag".

TALÁLKOZÁSAIM

Van egy kabarétréfa Agárdy Gábor előadásában. Az a címe, hogy "Hogyan NEM találkoztam Bartók Bélával".Mindahányszor jót mulattam rajta, pedig négyszer-ötször biztosan hallottam.
Annyira jellemző ránk, kisemberekre, hogy büszkék vagyunk rá, ha egy-egy híres vagy népszerű ember vonzáskörébe kerülünk. Míg élünk szívesen emlékezünk ezekre a találkozásokra, s ahogy telnek-múlnak az évek úgy lesz egyre színesebb és jelentősebb a történet.
Ezt a gyengénket figurázza ki a fent említett tréfa, úgy, hogy visszájára fordítja a jelenséget.
Nem túl régen, tudj'Isten hányadszorra, újfent végigmulattam Agárdy művész úr utol- érhetetlen stílusát, miközben megérett bennem egy ötlet.
Összeírom, hogy hosszú életem alatt ki mindenki közelébe sodort a véletlen, vagy valamilyen akarat.
Volt-e köztük meghatározó, vagy csak elsuhantunk egymás mellett az idők végtelenjében.

Az első történetem, egy magát csúnyácskának gondoló kamaszlányé, akit a gimnáziumi tánciskolában gyakran táncoltatott két csinos, sármos és magabiztos fiatalember. Nem is értettem, hogy miért engem választottak.
Bemutatkoztak : Huszti Péter és Juhász Jácint volt a két jó barát neve.
Kérdésemre elmondták, hogy híres színész lesz belőlük, melyen jót kacagtam.
S lám, lőn !

A következő emlékem arról szól, hogy én valóban találkoztam...no nem Bartók Bélával...hanem Kodály Zoltánnal.
Hetvenötödik születésnapjára hatalmas ünnepséget rendeztek, amelynek egyik köszöntőjét egy ezertagú, több kórusból egyesített énekkar zengedezte.
Jómagam is egy voltam az ezer közül.
Édesapám szintén ott volt az ünnepélyen.
Mikor a hivatalos résznek vége lett, szépen beálltunk a végeláthatatlan sorba, hogy személyesen elmondhassuk a Mesternek munkásságáért a köszönetünket, és hogy Isten éltesse sokáig.
Mai napig büszke vagyok rá (talán megbocsátható)hogy Kodály Zoltán, annyi évtized után nevén szólította Apámat, aki hajdan a tanítványa volt, s határozott kézfogását mai napig őrzi a tenyerem.

(Folytatása következik)

JÓ SZÍVVEL......

.....ajánlom a: http://etelreformer.blogspot.hu/ című blogot, amely nem a klasszikus értelemben ismert internetes naplóforma.
Nem kívánja a kommentelést. Egyszerűen csak közli velünk a sokszor meglepő, sokkoló felismeréseit vagy tanulmányait, új felfedezéseit.
A legkevesebb, hogy elgondolkodunk rajtuk.
Hogy mennyit akarunk elhinni, hasznosítani belőlük, az teljességgel a mi dolgunk. Nincs kényszerítő erő,....bár néha mintha mégis, ám az belűlről fakad.

Olvassátok és hasznosítsátok :-)))

HULL A HÓ ÉS HÓZIK......

ZIK, ZIK, ZIK !!!!!

Amint látható, nálam is volt igazi hóesés, melyet lefényképeztem, bár csak a telefonnal, és most közkinccsé bocsájtom szeretettel :-))))
Innen is küldöm Stali segítségéért a köszönetemet :-)))
Nem olyan szép kép mint a tieitek, de, habár kicsi is, meg savanyú is, viszont az enyém !

TIGRIS! TIGRIS! ÉJSZAKÁNK ERDEJÉBEN SÁRGA LÁNG......

Moziban voltam.
Ez önmagában még nem közlésre érdemes. De....
Olyan filmet láttam, amely megérdemel egy "misét".
"PI ÉLETE", ez a film címe. Ha azt mondom, hogy lenyűgöző, akkor nem mondtam sokat és nem túloztam. Elkezdődött a film és megálltak a kezek a levegőben, érintetlen maradt a kukorica és a cola, megszünt a rágcsálás, szétváltak a szerelmesek, csak a kezek fonódtak szorosabbra.
" Hang megszakad, lélegzet megszegik"....és észre sem vesszük, hogy immáron 127 perce ülünk döbbenten.
A film, laikus számára, hibátlan. Tudtam, hogy sok benne az animáció, de leleplezhetetlenek a trükkök, minden valóságosnak tűnik. Sokminden, és sok mindenki hiányzott a történetből és a filmkockákról,akik és amelyek valójában nem hiányoztak, viszont minden benne volt, amit mostanában erősen nélkülöz az igényes néző.
Nehéz eldönteni a film műfaját. Tragédia? Hiszen időnként jókat mulat a közönség. Ám mégsem komédia.....Sőt.
Különleges élményt nyújt, mert minden remek benne. A hang, a látvány, a szereplők, mind-mind tökéletes.
S amikor azt hiszi a nagyérdemű, hogy már mindent tud a főhősről és a vele történtekről, akkor jön még egy hatalmas meglepetés.
Napokig elkísért és kísértett gondolataimban Pi élete.

Ennél többet nem árulok el, de remélem, hogy sikerült az érdeklődéseteket felcsigázni !

MONTSALVAT

Egyik legkedvesebb helyünk (volt) Melbourne-ben.
Ahogyan a kisfilmben is látható, számtalan nemzet, különböző rendezvényeinek a helyszíne. De, mint alant olvasható, alkalmas hely a csöndes elmélyülésre is.
A hely és az épületek története, röviden, a következő:

1893-ban Justus Jörgensen néven született Melbourne egyik kerületében a megálmodója és kivitelezője.A norvég származású fiatalember ,felcseperedvén, építészetet és belső építészetet tanult.A diplomája szerint pedig építész lett.
Később festő iskolába iratkozott. A tájképeit gyakorta a- máig is festői- Eltham kerület ihlette.
1924-ben megnősült. Felesége akkor még orvos növendék volt, Justus pedig egy művészi-baráti közösség tagja.
Közös elhatározással Európába utaztak, ahol a feleség elvégezte orvosi tanulmányait, Justus és a művészek a "nagy mesterek" tanulmányozásába mélyedtek.
A londoni Tate Gallery után Párizsban, a Louvre képeinek másolása közben ismerkedtek az impresszionisták technikájával. Majd Spanyolországi tanulmányút következett.
Később Egyiptomba is eljutottak, de itt meg is szakadt a boldog és hasznos vándorlás, mert a feleség súlyosan megbetegedett.
Visszatértek hát Melbournebe, ahol is vaksággal járó bénulásos betegséget diagnosztizáltak.Lil, a feleség, nem tudott dolgozni,Jörgensen tanított és festett.
A tragédia viszont elmaradt, olyannyira, hogy Lil lassan felépült és ,altató orvosként, dolgozni kezdett.
1934-ben vásároltak földet Eltham-ben, ahol a művész- barátokkal és tanítványokkal megépítették Melbourne első művészeti stúdióját. Előszőr csak kisebb épületeket, majd felépült a Great Hall (nagy terem),s sorban a többi, a műhelyek a medence, a kápolna.
Justus Franciaországban lerajzolta a neki tetsző épületeket és valószínű, hogy a mintát onnan hozta. Az épületegyüttes gótikus stílusú, egy dombon áll. Az építkezéshez szükséges kövek jórészét helyben termelték ki.

Mi előszőr egy magyar zongoraművész hangversenyén ismerkedtünk meg a Montsalvat-tal, és mondhatom, szerelem volt első látásra. Később a legkülönfélébb műfajú rendezvény látogatóiként, nemegyszer ültünk a "Nagyteremben", vagy a kápolnában ünnepeken. Vasárnap délutánonként elmentünk barátokkal, vagy csak úgy, egy kávé és egy szelet sütemény kedvéért. Hallgattunk komoly, vagy jazz muzsikát, nézegettük a hangszerkészítő műhelyben a hegedű készítést, vagy az ékszerészek munkáit,a képkiállításokat. Sétálgattunk a parkban, amely egy temető mellett terül el,s ahol nyugszik Justus és Lil Jörgensen is. S a szellemük a mai napig ott lebeg, és mindig van utánpótlás, hiszen 162-egynehány nemzet gyermekei keresik az enyhületet a honvágyukra, vagy csak egészen egyszerűen élvezik a környezet és a művészek nyújtotta csodákat.