SZÜNET

Tudom, tudom, mar régóta "szünetelek". Több oka van, volt, van. A komputerem lassú haldoklása , majd kimulasa, balesetek, családi események....s, meg sorolhatnám a mentségeimet ismét hosszasan. Jelenleg egy új masinan tanulgatom a fortelyokat. Mint látható kevés sikerrel. A helyesírási hibák nem tőlem erednek, a technika ördöge viccelődik velem. Amíg nem áll helyre a rend addig csak a facebook-on "fordulok elő". A címem: Iren Jekler      A mielőbbi visszateresemig ott várlak Benneteket, szeretettel, Irén  :-)))))))

MÉRFÖLDKÖVEK

Sok elmélet van, amely az idő fogalmáról, annak létezéséről, avagy viszonylagosságáról szól.
Most, időszerűen, a gondolataim az olimpia körül barangolnak.

A Téli Olimpia nyitó ünnepségét kicsi unokámmal néztem, s ahogy ott üldögélt mellettem, s velem együtt izgatottan várta az olimpiai láng fellobbanását, arra gondoltam, hogy 18 olimpiányi távolságra van egymástól az életünk hossza. Tizennyolc. Ez nem tűnik soknak. Ám beszorozva néggyel már bizony tekintélyes summa.

Rengeteg versenyt néztem végig. Habár nyári születésű vagyok, egyik kedvenc évszakom a tél. Idén nem sok jutott belőle, de kárpótlásként a versenyek csodásan fehér havasságban- jegességben zajlottak.
Évről-évre elkápráztat az emberi teljesítőképesség határtalansága.
Erről jut eszembe, hogy mérföldkőként szerepelhetnének a korcsolyabajnokságok (és egyéb sportágak) évente túlszárnyalhatatlannak tűnő kívánalmai.

Hajdanában, kisleányként is láttam korcsolya bajnokságot, s a fülembe cseng a sportközvetítő izgalomtól elfúló hangja, amikor egyik bajnokjelölt kissé megpörgette partnernőjét: "Jaj, csak oda ne ejtse.... "
Vajon mit érezhet ma, mikor az akrobatikus mutatványnak is beillő kürt nézi. Azt, ami szilárd talajon is elképzelhetetlen az egyszerű halandónak.

Jelképezheti az évek, évtizedek múlását, hogy egyet, kettőt, hármat,és manapság már négyet kell perdülni a levegőben, mielőtt tovább csusszan egy újabb lélegzetelállító fordulat és a bajnoki érem felé.

Záróünnepség, 2014 február huszonhárom, Rahmanyinov  zongoraversenye 62 zongorára. Nem tévedés. Nem a zeneszerző írta hatvankettőre. Elkényeztetett érzékszerveink már nem érnék be az egy zongorára írt csodával ? Talán nem. Évről-évre elvárjuk  a káprázatok-káprázatát, s meg is kapjuk. Kerül, amibe kerül.
S valljuk be, nagyon élvezzük.

Nos, ez is véget ért, már történelem, de a Miénk, az enyém és a Tiétek. Minden bukásával és eredményével, szépségével, élményével.
A téli olimpiai staféta immár Koreáé. Törhetik a fejüket.

GÉZA ( Az Óperenciás tengeren.......

.......de még az Üveghegyeken is túl )


Egyszer volt, hol nem volt , tulajdonképpen a címből is kitalálható, hogy Melbourne-ben, volt egy kedves,s korunk béli barátunk.
Gézának hívták. Vagy talán mégsem. Mások más néven szólították, s a vezetékneve végképp ismeretlen volt. Egyszer megjelent az Irodalmi Körünkben, csendesen meghúzódott a hátsó sorban. Végigülte, és  attól kezdve csatlakozott a baráti körünkhöz , bármerre is jártunk.
Ezt a kedves, és az  ízlésem szerint módfelett csinos, embert igen jó mesélőkével áldotta meg a Jóisten.
A fő foglalkozása, szerinte, az opálbányász volt, melynek bizonyítására az élet minden helyzetében legalább félkilónyi opál rejtőzött a zsebeiben. Nem sokáig, mert hamarosan  az asztalra került a történetekkel együtt.
Mesélt  az opálbányászok ezer veszélyt rejtő kalandos életéről és egy hihetetlen, különös városról, amely a föld alá épült. A fenti kisfilm bizonyítja, hogy mindez a mai napig valóság.
Földgolyónk leges-legszárazabb területe Ausztrália közepetáján helyezkedik el.
A felszín alatt az ausztrál emberek hőskorában az úttörő, meggazdagodni (vagy talán csak megélni) vágyó emberek aranyat sejtettek és reméltek. Ámde egy mesés fordulattal kiderült, hogy opált rejt a föld mélye.
Hamar beindult a bányászat, de ott élni  az elviselhetetlen hőség és vízhiány miatt, szinte a lehetetlennel volt egyenlő, hacsak.............hacsak le nem költöznek a föld alá.
A föld mélyében attól kezdve nem csak kincseket , de emberi életre alkalmas, összkomfortos lakhelyeket is találhat az a bátor, aki alámerészkedik.
Otthonok, szállodák, templom és szórakozóhelyek, minden ami az ember elképzelése szerint nélkülözhetetlen a túléléshez. Ez az életforma rendkívül drága. A huzamos ideig ott tartózkodáshoz nagyon sok és értékes opált kell találni.
Természetesen mindent nagyon messziről kell odaszállítani. A víz ott legalább olyan értékes mint az opál.
Nos, erről a különös, mars béli tájról,s ami a felszínen és a mélyében történt ,  hallottunk  csodás és elrettentő történeteket.
Emberekről, akik nem vették komolyan az intelmeket,  víz és vezető nélkül indultak el körülnézni. Ők szomjan haltak, vagy a nyakukat törték a bányanyílásokban.
Volt, hogy történetbéli Gézánk is eltévedt, de ő, mint sejthető, ügyességének köszönhetően megmenekült.
Mesélt hatalmas gazdagságokról is, no meg a reményéről, amely mágneses erővel vonz és ott tart.
Egyszer egy ember hosszú éveken át aludt a földalatti otthonában, ahol egy falba vájt mélyedésben volt az alvóhelye. Mikor kihunyt (opál lelet híján) az a remény, ami évekig ott tartotta, eladta a bányarészét  a lakással együtt. Az új tulajdonos megsejtett, vagy tán megérzett valamit, és elkezdte kapirgálni az ágy melletti falat.  Elképesztően értékes kincsre lelt. Nem nehéz kitalálni, hogy mit érzett az előző lakó.

Géza, amikor nem bányászott, akkor tekergett a nagyvilágban, de leginkább Ausztráliában és környékén, az óceán szigetein. Ilyenkor hónapokra eltűnt, ám újabb és újabb vidám, vagy rémregénybe illő, sokszor hihetetlen történetet hozott. Elbeszélése szerint, és higgyük el neki, egyszer még királlyá is választották az egyik kicsi szigeten.

Remélem, hogy még mindig boldogan, opállal teli zsebbel él, hacsak meg nem halt !!!!

MOST NEM SIETEK

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S, míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
.....
érik csendesen
erő, győzelem....
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Turmezei Erzsébet verse, mely tökéletesen illik......

KARÁCSONYI GONDOLATOK

Az adventi hetek alatt óhatatlanul mindnyájunk gondolatai a karácsonyi ünnepek körül járnak.

 Anélkül, hogy újra olvasnám, próbálok vissza emlékezni tavalyi bejegyzésemre. Emlékszem, hogy a mértékletességről írtam Arról, hogy ne hajszoljuk agyon magunkat, és ne az ennivalók és ajándékok sokasága legyen az ünnep lényege. Azután az is az eszembe jut, hogy jómagam mennyit tudtam betartani az intelmekből. Azt hiszem nem túl sokat. A terített asztal roskadozott a finomságoktól és ajándék is jutott bőven mindenkinek.

Most pedig felmentem önmagamat a betarthatatlan fogadalom alól. Egy esztendő alatt sokat bölcsülhet az ember és beláthatja, ami nem megy azt ne eröltessük. Sikerült meggyőzően hangzó elméleteket is gyártani hozzá.
Regényes történetek, régi családi emlékek mind arról szólnak, hogy hogyan próbálnak még a legszegényebbek is, az erejüket alaposan megpróbálóan, a legszebbé és leggazdagabbá varázsolni a karácsonyfa alját. A gyermekeket ilyenkor elhalmozzuk, igyekszünk minden kívánságukat teljesíteni. Olyan ez mintha a Kisjézust ajándékoznánk meg, hiszen a Gyermek eljövetele a mi gyermekeink létének is örömünnepe .
A felnőttek pedig a Szeretet jegyében ajándékoznak egymásnak , mert néha a szó kevés, jó azt megtámogatni valami kedvességgel.
A terített asztal az Anyák ajándéka, azoké, akik míg csak élnek addig etetik a fiókáikat. Pont karácsonykor ne tennék ?
Érdekes, hogy a megrögzött ateisták, vagy másvallásuak sem tudják kivonni magukat a bűvölet alól. Ők is örömmel készülődnek, ajándékokat vesznek és készítenek, és nem mondanak le az ünnepi étkektől sem. Így van ez jól.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok örömteli készülődést és eljövetelekor szépséges, békességes, szeretetben bőséges...

BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS REMÉNYEITEKET BEVÁLTÓ ÚJESZTENDŐT !

Szeretettel, Irén

SZÉKELYFÖLDI LEGENDÁRIUM

Csodálatos társasjátékra leltem, ( no lám mire nem jó az internet) Székelyföldi Legendárium a címe, és jár hozzá térkép meg a legendák könyve . Meg is vettem izibe az egyik unokámnak karácsonyra. Most pedig hírét vettem, hogy megérkezett hozzánk (Magyarországra) a kifestő könyv. A "készlet" akkor lesz teljes, amikor elkészül a rajzfilm, amiből a fenti rövid ízelítő látható.
A társasjáték igényes szép kivitelezésű, segítségével (és a térképpel) bejárható az egész Székelyföld . Igazi családi ,játszva-tanulós szórakozásnak ígérkezik.

Bőjte Csaba testvér ajánló szavait idézem :

"Gyerekneveléssel foglalkozom és tudom, hogy a gyerekeknek eszménykép, példakép kell. Olyan személy, olyan történet, amelyben az ő kis életük gondjait, problémáit fellelhetik és útmutatást is kapnak a megoldásukhoz. Régebb ezeket a legendákat, történetecskéket, eseményeket azért mesélték, cifrították, szépítették, hogy az embernek erőt adjanak ahhoz, hogy megvívja a maga kis harcait. A mai ember is találkozik nehézségekkel, gondokkal, a gyermekeink is, úgyhogy nagyon örvendek ennek a sok legendának. Nem is gondolnánk, hogy ilyen kis területen, mint Székelyföld ennyi érdekes és izgalmas dolog történt. Igazából minden történet arról szól, hogy érdemes jónak, kitartónak, bátornak lenni, mert a jó előbb-utóbb elnyeri jutalmát. És hogyha ez olyan sokszor bejött, hát akkor miért ne jönne be a mi életünkben is? "

Ez itt ugyan nem a reklám helye, mégis szívesen ajánlom,  még felnőtt társasjáték kedvelőknek is.

COMING OUT.....DE

...nagyon sajnálom, itt sem hull le teljesen a lepel. Csak bekukucskálni lehet. Nem szolgálhatok semmi izgalmassal sem a magam, sem a családom intim magánéletéről. Ráadásul most sem a heti, sem a napi menü nem kerül terítékre és az időjárás viszontagságairól is máshonnan kell tájékozódni.
Nem takargatok semmit, nem is fedem el a magánügyeimet, csak nem beszélek róluk. Legalább is nem mindenkinek, itt a nyilvánosság előtt. Mert ez az internetes napló nem igazi napló. Egyszerűen csak lejegyzem ami éppen foglalkoztat, vagy olyan velem történt eseményeket, amelyekről azt képzelem, hogy mást is érdekelhet. ( ha meg nem, hát nem)
Aki csak kissé  figyelt rám, így is sok mindent megtudhatott rólam,  sőt,szinte mindent.

Ma csak egy kicsit a kultúráról, s a kulturálódási lehetőségekről, lehetőségeimről egy pár szót.

Kezdem a színházzal. Valamikor a zene és a könyv után a legmagasabb rendű szórakozásnak tartottam.
A mai modern színház nem tetszik. Nem szeretem a színpadon a durva szavakat, az obszcén jeleneteket és a bele erőltetett politikát. Azt sem, ha örök érvényű és hatalmas műveket kevésbé tehetségesek átírnak.
Azért természetesen ma is születnek  igazán élvezetes, értékes előadások.

A filmekből hasonló értékrendszer szerint válogatok. Nagyon sok jó filmmel találkozom mind a moziban, mind az archívumokban. Ezekről időnként írtam is.

A televízió nagy gond. Nagy gond, mert a legkönnyebben elérhető forrás lehetne, itt van az otthonomban, nem kell utazni érte, de bármíly sajnálatos, többnyire csapnivaló. Leginkább a fő műsoridőben.
Kivételek itt is vannak. Vicces, de több sorozat is kedvemre való mostanság. Például a  "Szulejmán", pedig nem teljesen történelem hű, de érdekes török szemszögből nézni .
Azután itt van az "Élet sava, borsa", mely egy nagyon kedves és többnyire vidám, mai lengyel folytatásos.
Felhőtlenül jó mulatság nekem a "Sztárban sztár", amit eleinte nem mertem megnézni. Egyszerűen elegem lett a sztárkeresésekből, meg a vele járó színvonaltalanságból és a nyilvánvaló bundákból. Ez azonban valami más. Itt a legfontosabb a humorérzék, a színészi tehetség, az utánzó képesség. Régen nem nevettem annyit, mint péntek esténként. Jó látni ismert művészeknek a "másik oldalát". Néha még meg is mozgat egy kicsit a zene, bár táncnak nem merném nevezni amit művelek.

A Duna televízió műsorán ,és sok egyéb csatornán, felsorolhatatlanul rengeteg értékes film, ismeretterjesztő lelhető.Legtöbbször napközben, tehát nyugdíjas időben. Így ha a TV-n múlna nem unatkoznék. Szerencsére egyébként is ismeretlen számomra az unalom. Míg csak könyv és zene létezik.
Most éppen Ugron Zsolna "Erdélyi mennyegző"-jét olvasom. Báthory Anna történetén keresztül a 17. század eleji Erdély és Magyarország történelme elevenedik meg. Ez az írónő első történelmi regénye. Más műfajban már remekelt, azért vettem meg az új könyvét is. Nem csalódtam, a letehetetlen könyvek egyike.
Szintén ide sorolnám Colleen Mc.Cullough, ausztrál írónő krimijét. Tőle ez a műfaj nekem újdonság. A "Tövismadarak" és más család és történelmi regényei után kíváncsivá tett, vajon mit tud mint krimiíró. Nem okozott csalódást. Bármelyik műfajhoz nyúl, mindenben tökéleteset nyújt. Ebben is.

No és nem utolsó sorban, igazi örök szerelem a Zene is, így nagybetűvel, a ringató, a felkavaró, a vigasztaló, mint  minden műfajában meglelhető örömforrás.

Időnként, többnyire karácsony előtt, kézműveskedem, mindenfélét kipróbálok. Nem nagy alkotások, de nekem örömet szerez a készítésük, és talán, reményeim szerint, néha-néha a megajándékozottnak is.

Végezetül, ami gereblyézés közben ötlött az eszembe. A rímek és a ritmus is sántít, de hát mit lehet várni egy kérges tenyerű kerti munkástól ????

Az ág hegyén egy árva sárga falevélke lengedez,
-Oly jó volna itt maradni, telet várni,  ismeretlen évszak ez.-
Szélben reszket, hóban fázik, nagyot sóhajt, s alászáll
Lenn alatta, lent a földön milljom társa várja már.