2013. július 22., hétfő

A CSEH SÖRÖZŐBE.........





A BLOGTALIS KÖRBE..... ( És nem ám "az,Arany Ökörbe,a haveri körbe..." )


Szinte kultikus helyeknek számítanak már: a "Prága söröző", no és a "Rózsavölgy söröző", melyeket Stali által ismerhettem meg. Többnyire ezeken a helyeken jövünk össze,(meg még máshol is, de ez most nem lényeges,) mi blogtulajdonosok. Egy cseppet sem homogén társaságként, mindenféle nemüek, koruak, érdeklődési területüek, mégis egymást jól kiegészítők.
De senki ne gondolja ám, hogy itten a sör a lényeg ! Pedig de. Vagyis mégsem. Csak segít fájó sebeinket kenegetni.Afféle jóféle. Mondhatnám, gyógyír. Szóval, jó ha van ebben a nagy melegben, sőt télen is :-))))


Azért ittunk mi mást is, szép világítós zöldet, csak úgy hemzsegtek benne az E-számok, meg a mesterséges szinezék,a cukor, s minden mi ártalmas. Finom volt és citrom és narancs is volt a pohárban a mérgezett héjával egyetemben, tehát tele volt korunk minden vívmányával.
Stali híján a "hermelin" kimaradt :-)))

Sajnos- hál'Istennek Juniknak, aki ezt a délutánt ügyesen megszervezte, egy árva jótanácsot sem tudtunk adni, mert Ő most igen-igen rendben van. Helyette minden jószándéku segíteni akarásunkat Töprengőre zúdítottuk, aki ezt elég jól viselte.Mint azt is, hogy elmaradt az általa remélt városnéző séta a kalauzolásával. Remélem sort kerítünk még az "idegenvezetésére", mert nagyon sokat tud a város történelméről és nevezetességeiről.

Itt, ahol lakom, az Istenke hátamegett több kilométernyire, hétvégén alig van közelekedési lehetőség.Fehérvárra még csak-csak, de vissza már nagy a valószínűsége, hogy gyalog kell megtenni a kb. 20 kilométert. De ott kellett lennem, mert saját szememmel akartam meggyőződni Boróka testi-lelki állapotáról, t.i. sok aggasztót írt mostanában.
Szerencsére viszonylag jó erőben és nagyon jó hangulatban volt, férjeurával egyetemben. Robinak köszönhetem, hogy nem lett belőlem otthontalan, mert hazarepítettek.

Nagyon kellemes, estébe hajlón beszélgetős, nevetős délután volt. Ha valaki nem látott , csak hallott volna minket, azt hihette, hogy egy csapat diák váltja meg egymást és a világot. Ha meglátjátok a fényképeket....ajjaj :-)

Köszönet Mindnyájatoknak, és hamarosan folytatása következik, de most valahol máshol. De hogy sör lesz az szinte biztos :-))))

2013. július 17., szerda

FIESOLE, AVAGY A KONCERT




Tavaly ősszel, elfoglaltság és egyéb okok mián, lemaradtunk az itthoni Dead Can Dance koncertről. Nosza, nézzük csak meg, hogy hol láthatók, hallhatók legközelebb, javasolta a legkisebb gyermekem, s mit láttunk? Toszkánában, azon is belül Fiesole-ban.
Tulajdonképpen így kezdődött (internetes jegy vásárlással) ennek a nevezetes útnak a szervezése.
Gondoltuk,ha jegy már van, a többi csak kialakul köré időközben.
A Dead Can Dance együttes az örök szerelmek egyike a Baraka film óta. ( ha még nem láttátok, az internetes mozik világában fellehető.)

Fiesole, túlzás nélkül mondhatom, Toszkána egyik gyöngyszeme. Ha azt írom, hogy festői, akkor nagyon prózai voltam.
Firenzéből busszal mentünk, vagy 10 kilométert. Szűk utakon szaladt a jármű a toszkán dombok között, szerpentíneken.Ha kitettem volna a kezem, megérinthettem volna a fák lombját, vagy néhol a házfalakat.
Jellegzetes és pazar villák ,olajfa ligetek, ciprusok között száguldottunk.
A római kori település főterén ért minket az első nagy csábítás, kirakodóvásár formájában, pazar "cuccok" az asztalkákon, kincsek tömkelege.
Azután a remek kis kiülős helyek, ahol ettünk-ittunk és bámészkodtunk.
Egyszerre feltünt, hogy ahogy közelgett a koncert kezdetének az ideje, egyre több embert láthattunk feketébe öltözve.
Gyermekem elmondta, hogy az együttes 1981-ben alakult Ausztráliában és alternativ rockzenével indultak, és ez volt a magyarázata a hajdan volt fiatal rockkerek és utódaik fekete ruházatának.
Az idők során az együttes, élén a két csodás hangú énekessel sok zenei irányzatot megpróbált, és a népzenei elemektől kezdve szinte minden zenei műfajt belefoglalt a dalaiba. Végül eljutottak a spirituális mélységekig és a világhírnévig.
Ez a mély lelkiség fogott meg minket is.
Remélve, hogy a pirosdzsekis nagymama nem fog nagyon kiríni a tömegből, egy üveg jó toszkán borral felszerelkezve elindultunk a "tetthelyre", amikor is jött egy újabb ámulat. Habár tudtuk, képeken láttuk, mégis lenyűgözött minket a római-kor beli anfiteátrum, rálátással a valódi toszkán "díszletekre."
A legfelső sorban ültünk, a sokszázados köveken, melyekre párnákat helyezett a figyelmes rendezőség. Még sütött a nap és mi próbáltuk elhinni, hogy ittvagyunk, és mindjárt megszólal a várva-várt muzsika, s a dalok.

A fenti videón látható-hallható készülődésnek, hangolásnak nem voltunk szem és fültanui, akkor mi még kint eszegettünk . Később ott ültünk középen, a legfelső sorban, a korlát mellett jobbról ülő fekete alak helyén, aki feltehetően a hangzást ellenőrizte.

A koncert nyolcnapon túli maradandó nyomokat, emlékeket hagyott a lelkünkben.
Nem csak a miénkben, mert utánozhatatlan stílusukat már sokan próbálták másolni, mégis, bárhol csendül fel az eredeti, az könnyen felismerhető.

Egész koncert alatt gyűltek, gyülekeztek a felhők a látóhatáron, de a végéig nem esett egy csepp sem.A buszra viszont már egy ázott,zenétől, no meg a jó toszkán boroktól kissé megittasult de békés társaság gyömöszölődött fel.
Szerettek minket a római kor Istenei !!!!

2013. július 9., kedd

Ó, A BALATON........





Azért ma sem rossz, tanusítom :-))))
A sárgabarack pedig türelmesen megvárta, hogy hazaérjek, és nem érett túl.
A virágaim is csak annyira kókadtak le, hogy könnyűszerrel feltámasztottam őket. Locsolás közben szinte hallottam megkönnyebbült sóhajtásukat, és egy halk "köszönömöt". Irány a kicsi medence, ahol most nem én fogok dagonyázni, hanem egyik unokácska pancsol és "horgászik" a magunk fabrikálta horgászkészséggel, mű halacskákat, s egyebeket. amit csak a csöpp kezével rá tud ügyeskedni.
Akadnak szép pillanatai, órái is az életnek :-)))